Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

szeppuku

(japán: „önkibelezés”), más néven HARAKIRI („hasfelmetszés”), a feudális Japán szamurájai (harcos osztálya) számára az egyetlen méltóságteljes öngyilkossági forma. A külföldiek körében elterjedt harakiri helyett a japánok inkább a fordított sorrendben ugyanabból a két kínai írásjegyből képzett, „szeppuku” olvasatú kifejezést használják.

A műveletet szabályszerűen a következő módon hajtották végre: a rövid szamurájkardot a has bal oldalán bedöfve jobb oldalig húzódó metszést végeztek, majd a pengét felfelé fordítva továbbhúzták. Példamutatóan járt el az, aki ezután még a mellkas alatt bedöfve az első vágást keresztező metszést is végzett lefelé, majd végül elvágta a saját torkát. Minthogy a szeppuku rendkívül fájdalmas és lassú halálmódnak számított, a bátorság, az önfegyelem és a szamuráj-eltökéltség, valamint a becsületes elkötelezettség megfellebbezhetetlen bizonyítékának tartották.

Két fajtája létezett: az önkéntes és a kötelező. Az önkéntes szeppuku a XII. századi háborúskodások idején terjedt el a csatában legyőzött harcosok körében, akik az öngyilkosságnak ezzel a módjával próbálták elkerülni a fogságba esés szégyenét. Némely esetben a szamuráj azért hajtott végre szeppukut, hogy kövesse hűbérurát a halálba, így bizonyítva hűségét; hogy tiltakozzék feljebbvalója vagy a kormányzat valamely lépése ellen; vagy hogy vezekeljen kötelességének elmulasztásáért. Az önkéntes szeppuku a modern Japánban is előfordul (pl. így végzett magával Mishima Yukio író, tiltakozásul az akkori politika ellen).

A kötelező szeppuku a szamurájokra kiszabott halálbüntetés volt, amely megóvta őket a hóhér általi lefejezés szégyenétől. Ez a XV. századtól eltörléséig, 1873-ig uralkodó gyakorlatnak számított. Nagy fontosságot tulajdonítottak a szertartásos előírások pontos betartásának. A szertartást rendszerint az ítélkező hatóság által kiküldött tanú (kenshi) jelenlétében végezték el. Az elítélt két tatamin ült, mögötte helyezkedett el kivont karddal a segédje (kaishakunin), aki rendszerint barát vagy családtag volt. Előtte egy kis asztalkán rövid kardot helyeztek el. Mihelyt az elítélt hasba szúrta magát, a segéd azonnal lecsapta a fejét. Elterjedt gyakorlat volt, hogy a segéd abban a pillanatban lecsapta az elítélt fejét, amint az a kardért nyúlt, ezzel a gesztussal jelképezve a szeppuku általi halált.