Terebess
Ázsia Lexikon
A
B
C
D E F
G H I
J K L
M N O
P Q R
S T U
Ü V
W X Y
Z
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
Szávitrí
Indiában valaha két nemzetség uralkodott: a Nap- és a Hold-nemzetség. Előbbi a Rámájanában szerepel, utóbbi a Mahábháratában. A Hold-nemzetség őse Szóma volt, a Hold, akinek Tárától, a Csillag-leánytól született fia Budha, kiből ama földi nemzetség fakadt, amelynek sorában Bharata volt a legdicsőbb. Bharata leszármazottait róla Bháratáknak – azaz a Bharata-nemzetség fiainak nevezik. – E nagy nemzetség két ága, a Kauravák és Pándavák folyton viszálykodtak és vetélkedtek egymással. E párharcnak, amelynek teljes történetét a Mahábhárata, avagy a Mahábháratajuddham, azaz a „Bharata nagy nemzetségének harca” meséli el, egyik emlékezetes fejezete volt a kockajáték, amelynek során a Pándava király, Judhisthira előbb földjeit, majd fivéreit, végül önmagát is elveszítette, következményeképp pedig – szűkebb rokonságával együtt – tizenkét esztendőre száműzetésbe kellett vonulnia. – A hontalan Pándavákat időről-időre nagy szentek keresték föl, hogy bölcs szavakkal enyhítsék bánatukat. Egyikük – Judhisthira kérdésére – Szávitrí történetét mesélte el nekik, hogy megtudják, volt-e valaha nő, akit olyan kimondhatatlan nyomorúság ért, és a kifürkészhetetlen végzet olyan kegyetlen próbára tett, mint Judhisthira feleségét, Draupadít, aki férje balvégzete miatt kényszerült a nyomorúságba... – Elregélte nekik Szávitrí történetét, aki Asvapati király leánya volt. A leány nevét az Imádság Szüzéről kapta, mert jámborlelkű apja, mikor már élete vége felé járt, de a háza még mindig gyermektelen maradt, a szent könyvekben előírt vezeklések közt folyvást a megszentelt imát, a Szávitrít énekelte, hogy az istenek kegyét kiérdemelje, melynek jutalmaként világra született az Imádság Szüzének közbenjárásra. Az égből leszállott szűz kezét azonban, bár szépségének és nőiségének híre ment a világban, senki sem merte megkérni. Ezért Szávitrí maga indult világgá, hogy férjet találjon magának. Meg is találta egy száműzött uralkodóház sarjának, a dicső és erényes Szatjaván királyfinak a személyében, aki szentéletű remeteként élte életét sorsüldözött családja körében. Mikor Szávitrí megismerte, még nem tudhatta, hogy Szatjaván, bár jellemre, alakra, képességekre, tettekre kívánni se lehet különbet, szörnyű balsors áldozata: megjelölte őt a végzet. Már nem sok – mindössze tizenkét hónap – volt hátra életéből, amikor Szávitrí őt nevezte meg választottjául apja előtt. Szávitrí azonban a királyfi feje fölött lebegő végzetről értesülve sem másította meg szavát – feleségül ment Szatjavánhoz, és a szent remeték egyszerű életét élte ura mellett. Mélységes, odaadó szerelemben éltek, de a tizenkét hónap gyorsan eltelt. S egy nap, amikor Szatjaván tűzifát és gyümölcsöt szedett az erdőben, s felesége is elkísérte, bekövetkezett az, amelyre Nárada, az isteni bölcs figyelmeztette Szávitrít...
Baktay Ervin nyomán
Szávitri vagy a hűség diadala: Hindu rege a Mahábháratából
Szanszkritból fordította Fiók Károly
In: Budapesti Szemle, 1889, LIX. kötet, 405-443. oldal
Szávitri. Az asszonyi hűség dícsérete. Négy ókori ind rege a Mahábhárata és Rámájana époszból;
vál., prózaford., jegyz. Vekerdi József, műford. Jánosy István, ill. Kass János; Magyar Helikon, Bp., 1962
Vö.
Illés Endre (1902-1986): Szávitri
In: Történet a szerelemről és a halálról (1957), kisregény és elbeszélések – a kisregény később Szávitri címmel külön is megjelent (1986).
https://docplayer.hu/2826172-Illes-endre-szavitri-tortenet-a-szerelemrol-es-a-halalrol.html
*
Mahábhárata
eposz
Szávitri epizód (Részlet)
Szávitrí
története. In: Weöres Sándor: Egybegyűjtött műfordítások. Budapest, Magvető,
1976. 421-426. o.
Mesélő
Ama dalia és
párja gyümölcsöt gyűjtögetve ott
fazekát teletöltötte, azután fát aprítgatott.
Ahogy a fát
hasította, verejték lepte tagjait
és az erőfeszítésre fejébe szállt a fájdalom.
Odafordulva párjához, lankadtságtól csigázva szólt:
Szatjaván
Ím az erőfeszítésre fejembe szállt a fájdalom.
Tagjaim, szívem,
Szávitri, szenvednek, ki sem mondhatom,
tán beteg vagyok, úgy érzem – ó, halljad, te kevés-szavú!
Olyan heves
a fejfájás, mint nyárs szúrja velőmet át,
lelkem, aludni óhajtok, ládd-e, még állni sincs erőm.
Mesélő
Hozzá-fordulva
Szávitri, indult feléje kedvesen,
leült a földre melléje, fejét ölébe fogta fel.
Akkor ő, a vezeklő-nő,
Náradára emlékezett,
végzetes napra, órára, percre és pillanatra is.
És azon-nyomban
egy férfit pillantott meg, piros-ruhást,
fején tiara, nap-fényü és termete csodálatos,
rőt szemű, ragyogó
arcu, kezén hurok, irtózatos,
odaállt Szatjaván mellé, reátekintve hosszasan.
Férje fejét
szelid kézzel letette, újra talpra állt,
két kezét összekulcsolta és szivében remegve szólt:
Szávitri
Tudom én, hogy
te isten vagy, ez a termet nem emberi.
Mondd kegyesen, te mennybéli, mi a szándékod? és ki vagy?
Jáma
Hűség virága,
Szávitri, tudom érdemeid sorát,
ezért válaszolok néked: Jáma vagyok, te jó, te szép.
Letelt ideje
férjednek, hős Szatjaván királyfinak,
viszem magamra-hurkolva. Kérdezted; mondom, ezt teszem.
Mesélő
Összekötözte őt Jáma, vitte honába dél felé.
És az urához
hűséges, miatta vezekelni kész
nemes Szávitri gyötrődve követte Jáma lépteit.
Jáma
Menj, fordulj
vissza, Szávitri, illőn temesd a féjedet.
Megtetted kötelességed: jöttél vele, amíg lehet.
Szávitri
Ahová viszed
jó férjem, vagy ahová megy ő maga,
nekem is oda kell menem: ez a törvény örök szava.
A vezeklés,
igaz hűség és szeretet nagy árama
és legkivált kegyességed által nyitott az én utam.
A barátság hét
lépéssel erős lesz – mondja mind a bölcs.
Tisztelve a barátságot, így szólok én, ha hallgatod:
A tiszta bölcsek
a vadonban élnek,
az igazságra szemüket meresztve
és hirdetik is helyes ismerettel;
a jók ezt mondják a legüdvösebbnek.
Ha csak egy
tudja, mi a szín-igazság:
mindnyájan ennek ösvényét kövessük,
ne áhitozzunk soha erre-arra;
a jók ezt mondják a legüdvösebbnek.
Az uram mellett
nincs nekem vesződség,
amerre ő megy, az az én utam már,
amerre viszed, az az én utam már.
Hallgass tovább rám, te hatalmas isten!
A jóknak épp
csak egy találkozás kell,
azontúl mindig régi hű barátok,
jó emberekkel összejönni hasznos,
mindenki az ő közelükben éljen.
Minden teremtményt
te vezetsz, irányzol.
bölcs akarattal féküket te tartod,
mindnyájan ezért ismerünk urunknak.
Hallgass tovább rám, te hatalmas isten!
Jószándék minden
eleven teremtmény
iránt, lélekben, tettben és szavakban,
örök segítés, örök bőkezűség:
ez az igazság, ez a jók parancsa.
Világunk ílyen:
nyájas minden ember,
ha illendően tiszteljük-becsüljük,
a jó pedig az ellenség iránt is
szánalmat érez, irgalomra készen.
Jáma
Addig beszélsz,
s mind csupa szín-igazság,
az észnek hasznos és a szívnek édes,
míg barátságom tetejére érsz föl.
Kivánd hát, asszony, ami lelkeden van!
Szávitri
Végső szavadban
éppúgy ott a jóság,
miként a többi kérésem fogadtad,
hát azt kivánom: Szatjavánom éljen,
mert uram nélkül én sem élhetek már.
Férjem nélkül
öröm nem gazdagíthat,
férjem nélkül az ég nem üdvözíthet,
férjem nélkül szépség nem ékesíthet,
férjem nélkül létezni sem kivánok.
Megadtad már,
hogy lenne száz utódom;
de lehet-e, hogy párom elveszítsem?
Hát azt kivánom: Szatjavánom éljen;
igéreted most ime teljesüljön!
Mesélő
„Legyen” – s
a hurkot oldotta nagy Jáma, Vivaszván fia,
igazság örök őrzője vidáman szólt Szávitrihoz:
Jáma
Kedvesem, átadom
férjed – vedd, nemzetséged dísze te!
Vezesd magaddal baj nélkül, sorsát ne rontsa semmise.
Veled együtt
négyszáz évre terjedjen ritka élete,
áldozatokkal, jósággal kilombosodjék hírneve.
Mesélő
Óhaját így beváltotta
az élet és halál ura
és visszaküldve Szávitrit, indult honába dél felé.
Jáma tűntével
Szávitri, elnyervén, amit úgy kivánt,
sietett ura testéhez, mely elterült élettelen.
Urát a földön
meglátta és nyomban keltegette őt,
leült a földre melléje, fejét ölébe fogta fel.
Ő eszméletre
serkenve: „Szávitri!” – mondta csendesen.
S mint ki nagy útról tért vissza, nézett reá szerelmesen.
---------------------------------------------------------------------
