Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Hálózatok Hinduizmus, jóga India Indonézia, Szingapúr Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Mélyadaptáció Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Szátaváhana

Szátaváhana, indiai uralkodócsalád; a puránákból (vallási és legendás szövegek) kiinduló magyarázatok szerint az Ándhra törzshöz (dzsáti) tartozott, és az első dekkáni dinasztia volt, amely birodalmat hozott létre a déli régióban. Hatalma csúcsán távoli nyugat- és közép-indiai területeket is a kezében tartott.

A puránák tanúsága szerint a dinasztia fölemelkedése a Kr. e. I. század végére tehető, némelyek azonban a Kr. e. III. századig vezetik vissza a családot, amelynek uralma kezdetben a Nyugat-Dekkán bizonyos részeire korlátozódott. A Nánaghát, Nászik, Kárlí és Kanhérí barlangjaiban talált feliratok a korai uralkodókat - Szimukát, Krisnát és I. Sátakarnit - említik.

A korai Szátaváhana-királyságnak kijárata volt a nyugati part kikötőihez, amelyek az India és a Római Birodalom közötti kereskedelemnek köszönhetően virágzó korszakukat élték; ez a körülmény, valamint a nyugati Ksatrapák területi közelsége háborúk szinte megszakítatlan sorozatát indította el a két indiai királyság között. A Szátaváhanák hatalma Gautamíputra Sátakarni (ur. 106-130), a család legjelentősebb uralkodója alatt újult meg, akinek királysága észak-nyugat-délkeleti irányban Rádzsasztántól Ándhráig, nyugat-keleti irányban Gudzsaráttól Kalingáig terjedt. A Ksatrapák (150 k.) visszaszerezték e területek nagy részét, és két ízben is vereséget mértek a Szátaváhanákra. Gautamíputra fia, Vásisthíputra Pulumáji (ur. kb. 130-159) nyugatról kormányozta a királyságot, és megpróbált kelet-északkelet felé terjeszkedni; feliratai és pénzei Ándhrában is előkerültek, míg Sivasrí Sátakarni (ur. kb. 159-166) a Krisna és Gódávarí kerületekben, a Konkan északi részén és Szaurástrában talált érmékről ismert.

Srí Jadnya, a dinasztia utolsó fontos alakja sikereket könyvelhetett el a Ksatrapákkal szemben, miközben csupán a puránák genealógiai beszámolóikból és érmékről ismert utódai viszonylag behatárolt területen uralkodtak.

A később veretett pénzek "helyi" jellege és területi eloszlása a Szátaváhana-birodalom felbomlására utal. Az Ándhra régió előbb az Iksvákuk, majd a Pallavák kezére került; a Nyugat-Dekkán különböző területeit újonnan fölemelkedő helyi hatalmak vették birtokba; Bérárban a Vákátakák nőttek fenyegető politikai hatalommá a IV. század elején. Ezzel teljessé vált a Szátaváhana-birodalom széttagolódása.