Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Hálózatok Hinduizmus, jóga India Indonézia, Szingapúr Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Mélyadaptáció Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

szakáll
(kínaiul: huzi)

A szakáll a természetfeletti erő, a bátorság szimbóluma. A híres hadvezéreket, isteneket, démonűzőket általában dús arcszőrzettel ábrázolják. Mindemellett az általában gyér, gyenge arcszőrzetű kínaiak az idegenekkel kapcsolatban mindig kiemelték azok erős szőrzetét, amely az egyik toposszá vált a kínai és barbár különbözőség bemutatásának. A férfiasság egyik legmeghatározóbb jelképeként szinte szálanként gondosan vigyázták, óvták és ápolták. A bölcsességre és az egészségben eltöltött hosszú élet jele a szakáll minél hosszabb volta. A buddhista szerzetesek arcukat, fejüket mindig simára borotválták, a konfuciánus tudósokat gondosan ápolt, fényesített csúcsba végződő szakáll jellemezte, míg a taoisták, különösen a remeték gyakorta elhanyagolták hajuk és arcszőrzetűk ápolását, rendezését, így őket általában gyér de kócos és felettébb hosszú szakáll jellemzi.