Terebess
Ázsia Lexikon
A
B
C
D E F
G H I
J K L
M N O
P Q R
S T U
Ü V
W X Y
Z
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
Szaíd ibn Szultán
Szaíd
ibn Szultán, teljes nevén SZAÍD IBN SZULTÁN IBN AHMAD IBN SZAÍD AL-BÚSZAÍDÍ, más
néven SZAÍD IMÁM vagy SZAJJID SZAÍD (szül. 1791. Omán - megh. 1856. okt. 19. Az
Indiai-óceánon), Maszkat, Omán és Zanzibár uralkodója 1806-tól; Zanzibárt egész
Kelet-Afrika első számú hatalmává és az Indiai-óceán nyugati felének kereskedelmi
központjává tette.
Apját már 1804-ben követte a trónon - testvérével, Szalímmal
közösen -, de unokatestvérük, Badr elbitorolta a hatalmat. 1806-ban Szaíd meggyilkolta
Badrot, és gyakorlatilag egyeduralkodó lett, bár a jelentéktelen Szalím 1821-ben
bekövetkezett haláláig névlegesen társuralkodó maradt. Noha az európaiak gyakran
imámnak vagy szultánnak nevezték, maga Szaíd a "szajjid" uralkodói titulust
használta. Sohasem választották meg az imám tisztán vallási jellegű posztjára,
amelyet pedig valamennyi elődje betöltött.
Uralkodásának korai szakaszát megnehezítették
a családi és törzsi viszályok, az Indiai-óceán térségében folyó brit-francia vetélkedés,
a puritán muzulmán vahhábita mozgalom arábiai terjeszkedése és a kavászim (öböl-vidéki)
kalózok állandó fosztogatásai. Kis létszámú hadsereget hozott létre, flottája
pedig egyben kereskedelmi célokat is szolgált.
Ebben az időszakban a kelet-afrikai
partvidék sok kis államát függő viszony fűzte Ománhoz, ugyanis 1698-ban Omán űzte
ki a térségből a portugálokat. Szaíd trónra kerülésének idején az ománi állam
gyengesége miatt ez a fennhatósága csupán névleges volt, minthogy Mombasában a
Mazrui (arabul: Mazárai) család gyakorlatilag független dinasztiaként uralkodott.
1822-ben Szaíd expedíciós hadereje kiűzte őket Pemba szigetről. 1824-től 1826-ig
a brit haditengerészet - kihagyásokkal - megszállva tartotta Mombasát, de 1826-ban
a brit kormányzat elítélte az önkényes akciót. 1827-ben Szaíd személyesen ment
Kelet-Afrikába, hogy érvényt szerezzen hatalmának; ennek egyik eredménye az volt,
hogy a beszedett adó mennyisége számottevően növekedett. Egyszersmind megkezdődött
Szaíd és a Mazrui-dinasztia közötti, Mombasáért vívott küzdelem, amelynek csak
1837-ben szakadt vége azzal, hogy Szaídnak csellel sikerült foglyul ejtenie 30
ellenségét.
Szaíd
1828-ban látogatott el először Zanzibárra, s rövidesen meg is szerezte azt a két
birtokot, amelyen már akkoriban szegfűszeget termesztettek. Irányításával Zanzibár
és Pemba szigete a világ első számú szegfűszeg-termelőjévé lett. Már 1834-ben
azt rebesgették, hogy fővárosát át kívánja tenni Maszkatból Zanzibárba, ám az
1840-es évekig nagyjából egyenlően osztotta meg idejét a két központ között. Kelet-Afrika,
nemcsak mint az adóbevételek forrása érdekelte, hanem sokkal inkább a kereskedelemben
rejlő lehetőségek foglalkoztatták. Az ősidőktől működő kereskedelmi rendszer az
volt, hogy Afrika termékeit afrikai karavánok szállították ki a partvidékre. Most
azonban a zanzibári karavánok - köztük Szaíd saját karavánja is, legkésőbb 1839-től
- maguk indultak el elefántcsontért, rabszolgákért és más árukért. Teljesen új
kereskedelmi rendszer alakult ki, amely elért a Tanganyika-tavon túli területekre
és a mai Ugandába is. A diplomácia szintjén Szaíd fővárosának áthelyezését és
a többi változást az is jelezte, hogy több külföldi hatalom konzulátust létesített
Zanzibárban: az Egyesült Államok 1837-ben, Nagy-Britannia 1841-ben, Franciaország
1844-ben. Ezek az országok - továbbá Németország - lettek a zanzibári termékek
fő vásárlói, de Szaíd a saját hajóin is szállított árucikkeket Arábiába, Indiába,
sőt esetenként Európába és az Egyesült Államokba is.
Uralkodása során a britek
mindvégig nyomást gyakoroltak rá, hogy szüntesse be a rabszolga-kereskedelmet.
A Nagy-Britanniával 1822-ben megkötött együttműködési szerződés értelmében Szaíd
megtiltotta, hogy alattvalói rabszolgákat adjanak el keresztény országok polgárainak.
Ellenben 1842-re az évi átlagos rabszolga-behozatal a beszámolók szerint elérte
a 15 000 főt; ezt részben kétségkívül a szegfűszegültetvények fejlesztése tette
szükségessé. 1845-ben újabb szerződést írt alá Nagy-Britanniával, s ettől fogva
az uralma alatt álló területeken tilos volt a rabszolgák kivitel és behozatala.
Saját házi rabszolgáinak száma ezernél is több lehetett. Végrendeletében mindet
fölszabadította, az ültetvényein dolgozó rabszolgákat viszont nem.
Szaíd kereskedőbirodalmának
nem volt fejlett közigazgatási rendszere. Kormányzása alapvetően személyes-patriarchális
jellegű volt; napról napra nyilvános üléseket tartott, ahol panaszokat és peres
ügyeket bírált el. Kereskedelmi vállalkozásaiban jórészt az indiai kereskedőkre
támaszkodott, bevándorlásukat erősen szorgalmazta. A hadiflottáját irányító tisztek
egyszersmind kereskedelmi alárendeltjei voltak. Az iszlám ibádita szektájához
tartozott, amely ugyan puritán elveket vall, mégis feltűnően türelmes másokkal
szemben. Alattvalóinak nagy része szunnita muszlim volt, számukra külön főbírót
nevezett ki.
Végrendeletében államát két fia között osztotta föl: Mádzsid kapta
meg Zanzibárt, Thuvajní pedig Maszkatot és Ománt.
