Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Soga monogatari (A Szoga fivérek krónikája)

 

A történet előzményei

A Soga monogatari a XII. sz. második felében játszódik, és egy szövevényes családi boszszú történetére épül. A Soga fivérek egész életüket annak szentelik, hogy apjuk halálát megbosszulják. Hogy mit is akarnak megbosszulni?
A viszály egy földbirtok öröklése köré épül, melynek oka Ito no Suketaka, a nyolc keleti tartomány egyikében élő hatalmas Ito-klán fejének döntése. Mivel Suketaka mindegyik fia korán meghalt, az Ito családot a vérvonal kihalásának veszélye fenyegette. Ezért Suketaka mostohalányának fiát tette meg örökösének, és nevet is adott neki: Kudo no Suketsugunak hívta, aki a birtok legnagyobb részét kapta.
Ez a döntés ellentmondott a korabeli gyakorlatnak, amely az elsőszülöttek öröklését fogadta el. Így alapesetben az lett volna a várható, hogy Suketaka legidősebb fiának, az elhunyt Sukeiének a legidősebb fia, Sukechika, azaz Suketaka első számú vérszerinti unokája legyen a klán örököse. Suketaka azonban Suketsugut választotta, így generációkra elvetette a klán két ága között a viszály magvát. A történet pikantériája, hogy még az is felmerült, hogy Suketsugu a klán fejének, Suketakának és saját mostohalányának a gyermeke, és akkor vér szerint is elsőszámú örököse az Ito-családnak.


A következmények

Sukechika enyhén szólva nehezményezte, hogy nem ő lett az első számú örökös, a klán új feje, amit Suketsugu kifejezésére is juttatott. Utóbbi a fentiekkel érvelve azt állította, hogy ő tulajdonképpen Sukechika nagybátyja, így a döntés teljesen helyénvaló.
Suketsugu 1160-ban meghalt, és Sukechika végre nyeregben érezhette magát. Ő lett ugyanis Suketsugu fiának, Suketsunénak a gyámja, akit egyik lányával házasított össze, majd elbitorolta Suketsune birtokát.
Később Suketsune rájött, hogy birtokait törvényellenesen kobozták el tőle, és az ügyet azonnal bíróság elé vitte. Sukechikát Kiotóba rendelték. A bíróság azonban kutyaszorítóba került, mert egyfelől Suketsune rendelkezett a birtok hivatalos okirataival, másfelől viszont Sukechika a Tairák (Heikék), a kor leghatalmasabb harcos családjának egyik kiváló csatlósa volt.
Végül is dodonai döntést hoztak, és a birtokot egyenlő részben osztották meg a két férfi között. Sukechikának ez nem tetszett, ezért lányát, Suketsune feleségét hazarendelte, és egy másik férfihoz adta, ráadásul a birtok feletti teljes felügyeleti jogot is kérelmezte. Ezt meg is kapta, mivel a hatalmas Taira-klánnak szolgált.
Suketsune, aki a birtokát és a feleségét is elveszítette, elhatározta, hogy bosszút áll.
1176-ban Sukechika vadászatot rendezett, amelyen Suketsune két csatlósa lesből Sukechikára és fiára, Sukeyasura támadt. Sukechika megúszta kisebb sebekkel, fia azonban meghalt.
Ez a gyilkosság vezetett oda, hogy Sukeyasu fiai, Soga no Juro Sukenari és Soga no Goro Tokimune – tehát a Soga fivérek – elhatározták, bosszút állnak apjuk halála miatt.


Suketsune

Sukechika fia halála után arra kényszerítette menyét, hogy újra menjen feleségül, méghozzá egy távoli rokonához.
A másik szálon Suketsune élete Kiotóban folytatódott, egészen a Gempei-háború (1180–85) kezdetéig, amelyben Minamoto no Yoritomonak, a Tairák ellenségének az oldalára állt. A Minamotók győzelme után diadalmasan tért vissza Izuba, szülőföldjére.


A Soga fivérek

1193 tavaszán és nyarán Yoritomo, aki ekkorra már vitathatatlanul az egész ország hadura lett, összehívta a keleti tartományok harcosait, és egymást követően négy vadászatot rendezett.
A Soga fivérek is részt vettek ezeken a vadászatokon, és végül a negyedik során sikerült bosszújukat beteljesíteni: rajtaütöttek Suketsunén és megölték. Az ezt követő küzdelemben az idősebb testvér meghalt, öccsét pedig elfogták és később lefejezték.


Yoritomo és Sukechika

Dióhéjban ezt meséli el a Soga monogatari, szerkezete viszont egyáltalán nem tükrözi ezt a linearitást.Van egy másik fontos vonulata is a cselekménynek, mégpedig a Yoritomo és Sukechika közötti viszály.
Mialatt Yoritomo Izuban tartózkodott, intim kapcsolatba kerül Sukechika egyik lányával, akitől fia született. Amikor Sukechika tudomást szerzett a fiúról, a Tairákhoz fűződő szoros kapcsolata miatt megölette a gyermeket, sőt Yoritomo meggyilkolására is sikertelen kísérletet tett.
A Genjik győzelmével azonban fordult a kocka. Nincs semmi meglepő abban, hogy a háború után Yoritomo lefejezteti a Tairák csatlósát, személyes ellenségét, fia gyilkosát: Sukechikát, sőt Sukechika unokáitól, a Soga fivérektől pedig azt a jogot tagadja meg, hogy szamurájok lehessenek és szolgálatba állhassanak.
Ezért Goro és Juro nemcsak Suketsunéra, hanem Yoritomóra és az általa bevezetett rendszerre is le akarnak sújtani, és Suketsune megölése után Yoritomóval is végezni akarnak, de ez nem sikerül nekik.
A történetben tehát két, világosan elkülönülő megtorlás szerepel: az egyik szálon Sukechika megöli Suketsune apját, Suketsune meggyilkolja Juro és Goro apját, Juro és Goro megöli Suketsunét, Goro pedig Suketsune egyik szövetségesének keze által hal meg. A másik szálon Sukechika meggyilkolja Yoritomo gyermekét, Yoritomo megöli Sukechikát, Goro pedig Yoritomo meggyilkolására tesz sikertelen kísérletet.
A Soga monogatariban nem csak a személyes ellentétek, hanem a kor történelmét alapvetően meghatározó Heike- és Genji-családok háborúja is megjelenik, igaz csak közvetett módon. A történelmi elbeszélés, amely legendákban, néphiedelmekben és kitalált részekben is bővelkedik, hű képet ad a szamurájok társadalmi osztályáról, részletes betekintést nyújt szokásaikba, eszményeikbe és gyakorlataikba is.

 

Magyarul:
A Szoga fivérek krónikája (Ford.: Tóth Andrea), Budapest, Szenzár Kiadó, 368 old.