Terebess
Ázsia Lexikon
A
B
C
D E F
G H I
J K L
M N O
P Q R
S T U
Ü V
W X Y
Z
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
rostmályva
(Hibiscus cannabinus), más néven KENÁF vagy GOMBÓKENDER (angolul: Kenaf, Bimli, Ambary, Ambari Hemp, Deccan Hemp, Bimlipatum Jute), a mályvafélék (Malvaceae) családjába tartozó, rostjáért termesztett kultúrnövény; főként a juta (Corchorus capsularis) helyettesítésére használják. A növény Afrikában vadon nő, de az indiai szubkontinensen már az őskorban termesztették.
A rostmályva a Nyugat számára a XVIII. század végéig ismeretlen volt, ekkor kerültek Angliába az első rostmályvából készült kötéláruk és zsákok. A II. világháború idején kezdték gyakrabban használni, amikor hiány volt jutából és más zsákalapanyagokból. A rostmályva iránti kereslet a háború után is megmaradt, minthogy az addig bevált rostanyagokból továbbra is elégtelen volt a kínálat, az áruk pedig növekedni kezdett. Kubában, az USA-ban és másutt a kormányok támogatták termesztését, a feldolgozást pedig fokozatosan gépesítették.
A növény egyéves lágyszárú, szárának magassága eléri az 5,5 m-t, rostjai főként az alacsonyabb részekben koncentrálódnak. Levelei tenyeresen 5 lándzsás karéjra tagolódnak, halványsárga, rövid kocsányú, piros közepő virágai a levelek hónaljában fejlődnek.
Bár a rostmályva többféle talajtípushoz is jól alkalmazkodik, legeredményesebben a vízáteresztő képességű, homokos vályogtalajon termeszthető, és meleg, nedves, trópusi vagy szubtrópusi éghajlatot igényel. A túlságosan nagy esőzések és erős szelek ártanak neki. Igénytelenebb, mint a juta, és más kultúrákkal vetésforgóban termeszthető. Sűrű sorokba vetik, kivéve magtermesztésnél. Kézzel takarítják be, a legjobb rostot a virágzási időszakban adja. A rostokat a szárból többnyire mechanikai úton nyerik ki. A kb. 90 cm hosszú rostok halvány színűek, fényesek, erősségük a jutáéhoz mérhető. A vezető rostmályvatermelő országok közé tartozik India, Thaiföld és Kína.
A rostmályvából kötélen, ponyván, zsákon kívül újabban például újságnyomó papírt is készítenek. Az 1950-es években megkezdett vizsgálatok szerint a rostmályvából, amely kevesebb mint 6 hónap alatt eléri a betakarításhoz szükséges magasságot, aránylagosan több, könnyebben feldolgozható és erősebb rost nyerhető, mint a fából.
