Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

rostmályva

(Hibiscus cannabinus), más néven KENÁF vagy GOMBÓKENDER (angolul: Kenaf, Bimli, Ambary, Ambari Hemp, Deccan Hemp, Bimlipatum Jute), a mályvafélék (Malvaceae) családjába tartozó, rostjáért termesztett kultúrnövény; főként a juta (Corchorus capsularis) helyettesítésére használják. A növény Afrikában vadon nő, de az indiai szubkontinensen már az őskorban termesztették.

A rostmályva a Nyugat számára a XVIII. század végéig ismeretlen volt, ekkor kerültek Angliába az első rostmályvából készült kötéláruk és zsákok. A II. világháború idején kezdték gyakrabban használni, amikor hiány volt jutából és más zsákalapanyagokból. A rostmályva iránti kereslet a háború után is megmaradt, minthogy az addig bevált rostanyagokból továbbra is elégtelen volt a kínálat, az áruk pedig növekedni kezdett. Kubában, az USA-ban és másutt a kormányok támogatták termesztését, a feldolgozást pedig fokozatosan gépesítették.

A növény egyéves lágyszárú, szárának magassága eléri az 5,5 m-t, rostjai főként az alacsonyabb részekben koncentrálódnak. Levelei tenyeresen 5 lándzsás karéjra tagolódnak, halványsárga, rövid kocsányú, piros közepő virágai a levelek hónaljában fejlődnek.

Bár a rostmályva többféle talajtípushoz is jól alkalmazkodik, legeredményesebben a vízáteresztő képességű, homokos vályogtalajon termeszthető, és meleg, nedves, trópusi vagy szubtrópusi éghajlatot igényel. A túlságosan nagy esőzések és erős szelek ártanak neki. Igénytelenebb, mint a juta, és más kultúrákkal vetésforgóban termeszthető. Sűrű sorokba vetik, kivéve magtermesztésnél. Kézzel takarítják be, a legjobb rostot a virágzási időszakban adja. A rostokat a szárból többnyire mechanikai úton nyerik ki. A kb. 90 cm hosszú rostok halvány színűek, fényesek, erősségük a jutáéhoz mérhető. A vezető rostmályvatermelő országok közé tartozik India, Thaiföld és Kína.

A rostmályvából kötélen, ponyván, zsákon kívül újabban például újságnyomó papírt is készítenek. Az 1950-es években megkezdett vizsgálatok szerint a rostmályvából, amely kevesebb mint 6 hónap alatt eléri a betakarításhoz szükséges magasságot, aránylagosan több, könnyebben feldolgozható és erősebb rost nyerhető, mint a fából.