Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

PANGU
Pangu ősatya, az első ember a földön az ókori mitológiában. A feljegyzések szerint a világmindenség kezdetben hatalmas tojás belsejéhez volt hasonlatos. Ebben az időben született Pangu. Tizennyolcezer év alatt a fényes elemből (yang) keletkezett az ég, s sötét elemből (yin) pedig a föld. Pangu egy nap alatt egy ölnyit nőtt, és ez újabb tizennyolcezer évig tartott. Más középkori források szerint Pangu halála után holttestének részeiből keletkeztek a kozmikus jelenségek és a földfelszín elemi. Pangu lélegzetéből lett a szél és a felhők, hangjából a mennydörgés, bal szeméből a Nap, jobb szeméből a Hold, négy végtagjából és testének öt részéből a föld négy tája és az öt szent hegy, véréből a folyók, ereiből az utak, húsából a föld, hajából és szakállából a csillagképek, testszőrzetéből a füvek és a fák, fogából és csontjaiból az arany és kövek, csontvelejéből az igazgyöngy és a jáde, verejtékéből az eső és a harmat. Pangu halála után a testén élősködő férgek emberekké váltak. A késői középkorban Pangu-t fejszével és fűrésszel a kezében ábrázolták abban a pillanatban, amikor az eget elválasztja a földtől. Olykor egyik kezében a Nappal, másikban a Holddal ábrázolták. A késői vallásos taoizmusban Pangu a legfőbb alakok egyike.