Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Palamasz Szent Gergely
[Gregoriosz Palamasz]

(1296, Konstantinápoly – 1359, Thesszaloniké): görög ortodox teológus, athoszi szerzetes, a hészükhaszta mozgalom fő teoretikusa, a bizánci hittudomány legjelentősebb alakja. Az előkelő családból származó, retorikai és grammatikai tanulmányokat folytató P. a misztikus teológia eszméivel megismerkedve 1318-ban Athosz szerzetesi közösségébe vonult vissza és itt vált a hészükhaszta eszmék követőjévé. A következő két évtizedben számos szerzetesi közösségben megfordult, 1335-ben viszont ¤ Kalábriai Barlaamnak a szerzetesi misztikát érő támadásaira válaszolva megírta A szent hészükhaszták védelmében című, Isten megismerhetősége és a vele való misztikus egyesülésben való szemlélődő nyugalom mellett érvelő munkáját. 1341-ben a Konstantinápolyban ebben az ügyben tartott zsinat neki és a szerzetesi misztikának adott igazat, G. Akündonosz támadása következtében azonban 1344-ben őt is kiközösítették. A császári trón körüli hatalmi harcok sorában 1350-ben került sor P. rehabilitációjára és még ebben az évben kinevezést nyert Thesszaloniké metropolitai székébe. Az 1351-es konstantinápolyi zsinat a palamizmus végső győzelmét hozta, a baarlamitákat és Akündonoszt pedig kiközösítette. Győzelme után P. – egy rövid, török fogságban töltött időt leszámítva – zavartalanul viselte metropolitai méltóságát és ekkor dolgozta ki végleges, Istenről és Isten megismerhetőségéről szóló tanítását. P. felfogása szerint Istenben egy, osztatlan és megismerhetetlen lényeg, ebből kiáradó energiák és a Szentháromság személyei közötti relációk vannak. Az isteni energia Krisztus megtestesülésének és Istennel való egyesülésének eszköze és ezek az energiák teszik lehetővé az üdvösségre rendelt ember Istenhez való felemelkedését is. A misztikus ima világában P. az isteni fény felismerésére képes szemlélődő imádság jelentősége mellett foglalt állást. Fontosabb munkái közül a legjelentősebb a Százötven fejezet a fizika, a teológia, az erkölcstan és a gyakorlati tudományok köréből valamint több polemikus értekezése és a szerzetesi lelkiség kérdéseit tárgyaló írása. P. teológiája évszázadokon át meghatárózó elve volt az ortodox szerzetesi teológiának és spiritualitásnak, a 20. században pedig az eszméihez való visszatérés, a neopalamita teológia reneszánsza a keleti egyházi megújulás fontos eszközének bizonyult.

Fő művei: Patrologia graeca 150-151. Irodalom: J. Mejendorf: Saint Grégoire Palamas et la mystique orthodoxe, Paris: 1958.; Introduction a l'étude de Grégoire Palamas, Paris: 1959.; DictThéolCath. XI.; RGG. II.; LThK. IV.; BBKL. VI.; Görföl-Kránitz.