Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

pakfong

másképpen PAKFON, más néven BRITANNIA-FÉM, fémötvözet; 93% ónt, 5% antimont és 2% rezet tartalmaz, és különféle eszközöket, például teáskannát, korsót, ivóedényeket, gyertyatartót, urnát és jogart készítenek belőle. Keményebb, ellenállóbb és könnyebben feldolgozható, mint más ónötvözetek; lemezként is megmunkálható, mint az ezüst, de esztergálható is. Az ötvözetet „Vickers fehér fémje” néven, 1769-ben említették először, de előnyeit csak a XIX. században kezdték felismerni. Gyakran alkalmazták ezüsttel bevont tárgyak alapanyagául. Először ezüstfóliával próbálkoztak, de ez az eljárás nem hozott kielégítő eredményt, és drága is volt. 1846-tól kezdve - a birminghami (Anglia) Elkington & Company kísérletei nyomán - elektrolízissel ezüstözték be a pakfongból készített tárgyakat. A jó elektromos vezető, olcsó és kitőnően alakítható ötvözet ideálisnak bizonyult erre a célra. A pakfong talán legnevesebb gyártója a sheffieldi J. Dixon and Sons, amelynek neve, monogramja vagy kürtöt ábrázoló emblémája igen sok pakfongtárgyon megtalálható.