Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

ORVOSLÁS (yaoxue)
Az ősi kínai orvosi tanítás szerint az emberi szervezetben, akárcsak a környező természetben, állandó harc folyik az ellentétes és az egységes erők között. Az erők harcának ingadozása, túlsúlyba jutása, illetve a harc kimenetele határozza meg az egészséges vagy beteg állapotot. Ez a yin és a yang szembenállása illetve egymásra hatása. A yin-yang elvhez szorosan kapcsolódik az öt elem tana. Az öt elemben erősödhet vagy gyengülhet a yin illetve a yang energia. A gyógyászatban megkülönböztetnek yin- és yang-szerveket, s mindegyik elemhez tartozik egy yin és agy yang szerv. Így kapcsolódik az egyén a természetbe, így válik vele szerves egésszé, és ez által teljesedik be a dao, vagyis a természet egyetemes törvénye. A hagyományos kínai orvoslás nagy fontosságot tulajdonított az időjárási viszonyok, továbbá az időjárás és a betegségek összefüggésének. Az hat időjárási tényező (szél, hideg, forróság, nedvesség, szárazság, tűz) mellet a hagyományos orvoslásban a betegségek még nyolcféle okát különböztetik meg: a járványok, a hétféle érzelem (öröm, harag, aggódás, gondolat, szomorúság, félelem, ijedség), az étel és ital, a rendszertelen nemi élet, sérülések és kígyó vagy rovarcsípések, a bélférgek, a mérgezések és végül az átöröklés. A hagyományos orvoslásnak két irányzata volt. Az egyik az elvek filozófiai részletezése, amely egyre inkább eltávolodott a gyakorlattól. Ide tartoznak főleg azok a taoista orvosok, alkimisták, akik a természet titkainak kifürkészésével, illetve a természeten való felülemelkedésre törekedtek., s ezt a céljukat a halhatatlanság elixírjének kutatása, az amulettek vagy az aranycsinálás révén vélték elérni. A másik orvosi irányzat a tapasztalatra támaszkodó gyógyítás volt, amelynek eszköztárába tartozott, pl. a már a kőkorba visszanyúló tűszúrásos gyógymód, az akupunktúra. Az akupunktúra azon tapasztalatok összegzésén alapszik, hogy a test bizonyos pontjai bizonyos szervek, zsigerek tevékenységét is befolyásolják. A hagyományos orvosi irodalomban a test ilyen pontjainak a száma az idők folyamán állandóan gyarapodott, jelenleg 722 pontot tartanak számon. A melegítéses égetéses, köpölyözéses gyógymód, a moxa vagy moxibuszció ilyen jelentős szerephez jutott és jut ma is az orvoslásban. A harmadik fontos gyógykezelés a légzéses gyógymód, amelyet már szintén ismertek az ókori Kínában is. Ez a gyógymód a testet átjáró életenergia, a qi légzőgyakorlatokkal történő helyes keringésén alapszik. A diagnózis felállításában szerepet kapott a yin és yang vizsgálata, a látással való vizsgálat (arc-, bőrszín, száj, orr, nyelv, szem, fog, köröm stb.), a beteg légzési hangjának megfigyelése, a beteg kikérdezése és a pulzusvizsgálat. Az első, legrégebbi orvosi "szakmunka" a Sárga Császár belgyógyászati könyve (Huangdi nei jing) elnevezésű gyűjtemény. A gyűjtemény legrégibb részei feltehetően az i. e. 3. században keletkezhettek. A mű párbeszédes formában íródott, melyben a Sárga Császár (Huangdi) udvari orvosával beszélget az ember és a természet viszonyáról, az elemekről, a betegségekről és azok keletkezéséről, a gyógyításról. Szóba kerül itt a yin-yang gyógyászati felhasználása, a tűszúrásos és égetéses gyógymód, sőt a masszázs és a légzőgyakorlatok alkalmazása is. Hasonlóan régi orvosi munka a Bajok könyve (Nan jing), amely a Han-dinasztia idején, az i. e. 2-3. században íródhatott. Szerzője Bian Jue a hagyomány szerint korának kiváló orvosa volt, s a babonákkal szemben próbált racionális alapot teremteni a gyógyászatban. A gyógyászati művekkel együtt haladt a gyógyszerkönyvek fejlődése is. Az első ismert gyűjtemény az i. e. 2 század és a i. sz. 2 század között keletkezett Shennong gyógyszeres könyve (Shennong ben cao jing). A legkorábbi ismert gyógyszerek és alkalmazását találjuk ebben a műben. A legnagyobb szabású gyógyszerészeti mű, a Gyógyszereskönyv (Ben cao gangmu) 1578-ban jelent meg. Szerzője Li Shizhen (1518-1593) orvos és gyógyszerész az addig megjelent több száz fontos orvosi munkát áttanulmányozta, a gyógyszeres gyűjteményeket összefoglalta. A műben 1892 fajta gyógyszert és mintegy tízezer receptet ismertet. Igen ismert és elterjedt volt a Távol-Keleten, de eljutott nyugatra is (latin, francia, orosz, angol és német fordításban is létezik). Ez csak egy szűk ismertetője annak a hatalmas orvosi és gyógyszerészeti irodalomnak, amelyet Kínában számon tartanak, jelenleg 4250 ilyen művet ismernek Kínában. A legkorábbi történelmi időkben, a Shang-Yin-dinasztia idején az orvoslás még főleg a népi tapasztalatokon alapulhatott, melyben jelentős helyett kapott a varázslás is. Az első orvosok afféle sámánok lehettek, akik inkább a külső betegségek gyógykezeléséhez értettek, semmint a belsőkéhez. Módszerükben jelentős helyet kaptak a ráolvasások, varázsmondások, szellemidézések stb. A Zhou-korban az orvoslásban helyet kapott a konfucianizmus és a taoizmus eszmerendszere is. Az időszámításunk előtti időben Kína különböző vidékein más és más gyógymódokat részesítettek előnyben. Kína keleti részén pl. kőtűvel, a nyugati részén gyógynövényekkel, északon égetéses gyógymóddal, délen fémtűvel, a középső vidékeken pedig leginkább masszírozással kezelték a gyógyulni vágyókat. Ebben az időben a konfuciánusok élesen elleneztek mindenféle mágikus, ráolvasásos gyógymódot, de ebben az időben alakult ki a pulzustapintásos diagnosztika. Qin Shi Huangdi i. e. 213-ban elégetette a konfuciánus könyvek zömét, de a könyvégetéstől megkímélte az orvosi és a földműveléssel foglalkozó könyveket, valamint a jóslásokkal kapcsolatos műveket. A középkorban a buddhizmus megjelenésének köszönhetően elkezdődött a nagy orvosi művek fordítása. A Song-kor filozófiai fellendülése hatott az orvosi elméletek fejlődésére is; a neokonfuciánus irodalom a yin-yang elvből materialista szemléletű természeti alapelveket értelmezett ki; ezek kölcsönhatásából jött létre az öt elem, s ebből származott minden létező. A 16. századtól kezdve jelennek meg az európaiak Kínában. Nem meglepő, hogy ekkoriban több mint 50 mű keletkezik a himlővel kapcsolatban és annak gyógyításáról. A Ming-kor végén születik meg Li Shizhen már emlegetett hatalmas, átfogó műve is. Irodalom: Kissné D. Fügedi Agáta - Mészáros Endre: Gyógyító moxa. Mörk 1991. Pálos István: A hagyományos kínai orvoslás. Gondolat 1963. Simoncsics Péter: A kínai akupunktúra régen és ma. Gondolat 1988.