Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Hálózatok Hinduizmus, jóga India Indonézia, Szingapúr Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Mélyadaptáció Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

ORVOSLÁS (yaoxue)
Az ősi kínai orvosi tanítás szerint az emberi szervezetben, akárcsak a környező természetben, állandó harc folyik az ellentétes és az egységes erők között. Az erők harcának ingadozása, túlsúlyba jutása, illetve a harc kimenetele határozza meg az egészséges vagy beteg állapotot. Ez a yin és a yang szembenállása illetve egymásra hatása. A yin-yang elvhez szorosan kapcsolódik az öt elem tana. Az öt elemben erősödhet vagy gyengülhet a yin illetve a yang energia. A gyógyászatban megkülönböztetnek yin- és yang-szerveket, s mindegyik elemhez tartozik egy yin és agy yang szerv. Így kapcsolódik az egyén a természetbe, így válik vele szerves egésszé, és ez által teljesedik be a dao, vagyis a természet egyetemes törvénye. A hagyományos kínai orvoslás nagy fontosságot tulajdonított az időjárási viszonyok, továbbá az időjárás és a betegségek összefüggésének. Az hat időjárási tényező (szél, hideg, forróság, nedvesség, szárazság, tűz) mellet a hagyományos orvoslásban a betegségek még nyolcféle okát különböztetik meg: a járványok, a hétféle érzelem (öröm, harag, aggódás, gondolat, szomorúság, félelem, ijedség), az étel és ital, a rendszertelen nemi élet, sérülések és kígyó vagy rovarcsípések, a bélférgek, a mérgezések és végül az átöröklés. A hagyományos orvoslásnak két irányzata volt. Az egyik az elvek filozófiai részletezése, amely egyre inkább eltávolodott a gyakorlattól. Ide tartoznak főleg azok a taoista orvosok, alkimisták, akik a természet titkainak kifürkészésével, illetve a természeten való felülemelkedésre törekedtek., s ezt a céljukat a halhatatlanság elixírjének kutatása, az amulettek vagy az aranycsinálás révén vélték elérni. A másik orvosi irányzat a tapasztalatra támaszkodó gyógyítás volt, amelynek eszköztárába tartozott, pl. a már a kőkorba visszanyúló tűszúrásos gyógymód, az akupunktúra. Az akupunktúra azon tapasztalatok összegzésén alapszik, hogy a test bizonyos pontjai bizonyos szervek, zsigerek tevékenységét is befolyásolják. A hagyományos orvosi irodalomban a test ilyen pontjainak a száma az idők folyamán állandóan gyarapodott, jelenleg 722 pontot tartanak számon. A melegítéses égetéses, köpölyözéses gyógymód, a moxa vagy moxibuszció ilyen jelentős szerephez jutott és jut ma is az orvoslásban. A harmadik fontos gyógykezelés a légzéses gyógymód, amelyet már szintén ismertek az ókori Kínában is. Ez a gyógymód a testet átjáró életenergia, a qi légzőgyakorlatokkal történő helyes keringésén alapszik. A diagnózis felállításában szerepet kapott a yin és yang vizsgálata, a látással való vizsgálat (arc-, bőrszín, száj, orr, nyelv, szem, fog, köröm stb.), a beteg légzési hangjának megfigyelése, a beteg kikérdezése és a pulzusvizsgálat. Az első, legrégebbi orvosi "szakmunka" a Sárga Császár belgyógyászati könyve (Huangdi nei jing) elnevezésű gyűjtemény. A gyűjtemény legrégibb részei feltehetően az i. e. 3. században keletkezhettek. A mű párbeszédes formában íródott, melyben a Sárga Császár (Huangdi) udvari orvosával beszélget az ember és a természet viszonyáról, az elemekről, a betegségekről és azok keletkezéséről, a gyógyításról. Szóba kerül itt a yin-yang gyógyászati felhasználása, a tűszúrásos és égetéses gyógymód, sőt a masszázs és a légzőgyakorlatok alkalmazása is. Hasonlóan régi orvosi munka a Bajok könyve (Nan jing), amely a Han-dinasztia idején, az i. e. 2-3. században íródhatott. Szerzője Bian Jue a hagyomány szerint korának kiváló orvosa volt, s a babonákkal szemben próbált racionális alapot teremteni a gyógyászatban. A gyógyászati művekkel együtt haladt a gyógyszerkönyvek fejlődése is. Az első ismert gyűjtemény az i. e. 2 század és a i. sz. 2 század között keletkezett Shennong gyógyszeres könyve (Shennong ben cao jing). A legkorábbi ismert gyógyszerek és alkalmazását találjuk ebben a műben. A legnagyobb szabású gyógyszerészeti mű, a Gyógyszereskönyv (Ben cao gangmu) 1578-ban jelent meg. Szerzője Li Shizhen (1518-1593) orvos és gyógyszerész az addig megjelent több száz fontos orvosi munkát áttanulmányozta, a gyógyszeres gyűjteményeket összefoglalta. A műben 1892 fajta gyógyszert és mintegy tízezer receptet ismertet. Igen ismert és elterjedt volt a Távol-Keleten, de eljutott nyugatra is (latin, francia, orosz, angol és német fordításban is létezik). Ez csak egy szűk ismertetője annak a hatalmas orvosi és gyógyszerészeti irodalomnak, amelyet Kínában számon tartanak, jelenleg 4250 ilyen művet ismernek Kínában. A legkorábbi történelmi időkben, a Shang-Yin-dinasztia idején az orvoslás még főleg a népi tapasztalatokon alapulhatott, melyben jelentős helyett kapott a varázslás is. Az első orvosok afféle sámánok lehettek, akik inkább a külső betegségek gyógykezeléséhez értettek, semmint a belsőkéhez. Módszerükben jelentős helyet kaptak a ráolvasások, varázsmondások, szellemidézések stb. A Zhou-korban az orvoslásban helyet kapott a konfucianizmus és a taoizmus eszmerendszere is. Az időszámításunk előtti időben Kína különböző vidékein más és más gyógymódokat részesítettek előnyben. Kína keleti részén pl. kőtűvel, a nyugati részén gyógynövényekkel, északon égetéses gyógymóddal, délen fémtűvel, a középső vidékeken pedig leginkább masszírozással kezelték a gyógyulni vágyókat. Ebben az időben a konfuciánusok élesen elleneztek mindenféle mágikus, ráolvasásos gyógymódot, de ebben az időben alakult ki a pulzustapintásos diagnosztika. Qin Shi Huangdi i. e. 213-ban elégetette a konfuciánus könyvek zömét, de a könyvégetéstől megkímélte az orvosi és a földműveléssel foglalkozó könyveket, valamint a jóslásokkal kapcsolatos műveket. A középkorban a buddhizmus megjelenésének köszönhetően elkezdődött a nagy orvosi művek fordítása. A Song-kor filozófiai fellendülése hatott az orvosi elméletek fejlődésére is; a neokonfuciánus irodalom a yin-yang elvből materialista szemléletű természeti alapelveket értelmezett ki; ezek kölcsönhatásából jött létre az öt elem, s ebből származott minden létező. A 16. századtól kezdve jelennek meg az európaiak Kínában. Nem meglepő, hogy ekkoriban több mint 50 mű keletkezik a himlővel kapcsolatban és annak gyógyításáról. A Ming-kor végén születik meg Li Shizhen már emlegetett hatalmas, átfogó műve is. Irodalom: Kissné D. Fügedi Agáta - Mészáros Endre: Gyógyító moxa. Mörk 1991. Pálos István: A hagyományos kínai orvoslás. Gondolat 1963. Simoncsics Péter: A kínai akupunktúra régen és ma. Gondolat 1988.