Terebess
Ázsia Lexikon
A
B
C
D E
F G
H I
J K
L M
N O
P Q
R S
T U
Ü V
W X
Y Z
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
ORVOSLÁS (yaoxue)
Az ősi kínai orvosi tanítás szerint az emberi szervezetben, akárcsak a környező
természetben, állandó harc folyik az ellentétes és az egységes erők között.
Az erők harcának ingadozása, túlsúlyba jutása, illetve a harc kimenetele határozza
meg az egészséges vagy beteg állapotot. Ez a yin és a yang szembenállása illetve
egymásra hatása. A yin-yang elvhez szorosan kapcsolódik az öt elem tana. Az
öt elemben erősödhet vagy gyengülhet a yin illetve a yang energia. A gyógyászatban
megkülönböztetnek yin- és yang-szerveket, s mindegyik elemhez tartozik egy yin
és agy yang szerv. Így kapcsolódik az egyén a természetbe, így válik vele szerves
egésszé, és ez által teljesedik be a dao, vagyis a természet egyetemes törvénye.
A hagyományos kínai orvoslás nagy fontosságot tulajdonított az időjárási viszonyok,
továbbá az időjárás és a betegségek összefüggésének. Az hat időjárási tényező
(szél, hideg, forróság, nedvesség, szárazság, tűz) mellet a hagyományos orvoslásban
a betegségek még nyolcféle okát különböztetik meg: a járványok, a hétféle érzelem
(öröm, harag, aggódás, gondolat, szomorúság, félelem, ijedség), az étel és ital,
a rendszertelen nemi élet, sérülések és kígyó vagy rovarcsípések, a bélférgek,
a mérgezések és végül az átöröklés. A hagyományos orvoslásnak két irányzata
volt. Az egyik az elvek filozófiai részletezése, amely egyre inkább eltávolodott
a gyakorlattól. Ide tartoznak főleg azok a taoista orvosok, alkimisták, akik
a természet titkainak kifürkészésével, illetve a természeten való felülemelkedésre
törekedtek., s ezt a céljukat a halhatatlanság elixírjének kutatása, az amulettek
vagy az aranycsinálás révén vélték elérni. A másik orvosi irányzat a tapasztalatra
támaszkodó gyógyítás volt, amelynek eszköztárába tartozott, pl. a már a kőkorba
visszanyúló tűszúrásos gyógymód, az akupunktúra. Az akupunktúra azon tapasztalatok
összegzésén alapszik, hogy a test bizonyos pontjai bizonyos szervek, zsigerek
tevékenységét is befolyásolják. A hagyományos orvosi irodalomban a test ilyen
pontjainak a száma az idők folyamán állandóan gyarapodott, jelenleg 722 pontot
tartanak számon. A melegítéses égetéses, köpölyözéses gyógymód, a moxa vagy
moxibuszció ilyen jelentős szerephez jutott és jut ma is az orvoslásban. A harmadik
fontos gyógykezelés a légzéses gyógymód, amelyet már szintén ismertek az ókori
Kínában is. Ez a gyógymód a testet átjáró életenergia, a qi légzőgyakorlatokkal
történő helyes keringésén alapszik. A diagnózis felállításában szerepet kapott
a yin és yang vizsgálata, a látással való vizsgálat (arc-, bőrszín, száj, orr,
nyelv, szem, fog, köröm stb.), a beteg légzési hangjának megfigyelése, a beteg
kikérdezése és a pulzusvizsgálat. Az első, legrégebbi orvosi "szakmunka"
a Sárga Császár belgyógyászati könyve (Huangdi nei jing) elnevezésű gyűjtemény.
A gyűjtemény legrégibb részei feltehetően az i. e. 3. században keletkezhettek.
A mű párbeszédes formában íródott, melyben a Sárga Császár (Huangdi) udvari
orvosával beszélget az ember és a természet viszonyáról, az elemekről, a betegségekről
és azok keletkezéséről, a gyógyításról. Szóba kerül itt a yin-yang gyógyászati
felhasználása, a tűszúrásos és égetéses gyógymód, sőt a masszázs és a légzőgyakorlatok
alkalmazása is. Hasonlóan régi orvosi munka a Bajok könyve (Nan jing), amely
a Han-dinasztia idején, az i. e. 2-3. században íródhatott. Szerzője Bian Jue
a hagyomány szerint korának kiváló orvosa volt, s a babonákkal szemben próbált
racionális alapot teremteni a gyógyászatban. A gyógyászati művekkel együtt haladt
a gyógyszerkönyvek fejlődése is. Az első ismert gyűjtemény az i. e. 2 század
és a i. sz. 2 század között keletkezett Shennong gyógyszeres könyve (Shennong
ben cao jing). A legkorábbi ismert gyógyszerek és alkalmazását találjuk ebben
a műben. A legnagyobb szabású gyógyszerészeti mű, a Gyógyszereskönyv (Ben cao
gangmu) 1578-ban jelent meg. Szerzője Li Shizhen (1518-1593) orvos és gyógyszerész
az addig megjelent több száz fontos orvosi munkát áttanulmányozta, a gyógyszeres
gyűjteményeket összefoglalta. A műben 1892 fajta gyógyszert és mintegy tízezer
receptet ismertet. Igen ismert és elterjedt volt a Távol-Keleten, de eljutott
nyugatra is (latin, francia, orosz, angol és német fordításban is létezik).
Ez csak egy szűk ismertetője annak a hatalmas orvosi és gyógyszerészeti irodalomnak,
amelyet Kínában számon tartanak, jelenleg 4250 ilyen művet ismernek Kínában.
A legkorábbi történelmi időkben, a Shang-Yin-dinasztia idején az orvoslás még
főleg a népi tapasztalatokon alapulhatott, melyben jelentős helyett kapott a
varázslás is. Az első orvosok afféle sámánok lehettek, akik inkább a külső betegségek
gyógykezeléséhez értettek, semmint a belsőkéhez. Módszerükben jelentős helyet
kaptak a ráolvasások, varázsmondások, szellemidézések stb. A Zhou-korban az
orvoslásban helyet kapott a konfucianizmus és a taoizmus eszmerendszere is.
Az időszámításunk előtti időben Kína különböző vidékein más és más gyógymódokat
részesítettek előnyben. Kína keleti részén pl. kőtűvel, a nyugati részén gyógynövényekkel,
északon égetéses gyógymóddal, délen fémtűvel, a középső vidékeken pedig leginkább
masszírozással kezelték a gyógyulni vágyókat. Ebben az időben a konfuciánusok
élesen elleneztek mindenféle mágikus, ráolvasásos gyógymódot, de ebben az időben
alakult ki a pulzustapintásos diagnosztika. Qin Shi Huangdi i. e. 213-ban elégetette
a konfuciánus könyvek zömét, de a könyvégetéstől megkímélte az orvosi és a földműveléssel
foglalkozó könyveket, valamint a jóslásokkal kapcsolatos műveket. A középkorban
a buddhizmus megjelenésének köszönhetően elkezdődött a nagy orvosi művek fordítása.
A Song-kor filozófiai fellendülése hatott az orvosi elméletek fejlődésére is;
a neokonfuciánus irodalom a yin-yang elvből materialista szemléletű természeti
alapelveket értelmezett ki; ezek kölcsönhatásából jött létre az öt elem, s ebből
származott minden létező. A 16. századtól kezdve jelennek meg az európaiak Kínában.
Nem meglepő, hogy ekkoriban több mint 50 mű keletkezik a himlővel kapcsolatban
és annak gyógyításáról. A Ming-kor végén születik meg Li Shizhen már emlegetett
hatalmas, átfogó műve is. Irodalom: Kissné D. Fügedi Agáta - Mészáros Endre:
Gyógyító moxa. Mörk 1991. Pálos István: A hagyományos kínai orvoslás. Gondolat
1963. Simoncsics Péter: A kínai akupunktúra régen és ma. Gondolat 1988.
