Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Oda Nobunaga

eredeti nevén KICHIHÔSHI, később SABURÔ (szül. 1534. Owari tartomány, Japán - megh. 1582. jún. 21. Kyôto); japán hadvezér, a Fujiwara-család tagja; megdöntötte az Ashikaga-sogunátust, uralma alatt egyesítette a japán tartományok csaknem felét, és ezzel véget vetett a feudális háborúskodások hosszú időszakának. Tényleges diktátorként szilárd kormányzatot állított fel, és megteremtette az ország egyesítésének feltételeit.

Apja kormányhivatalnok volt, aki vagyont gyűjtött, és jókora katonai erőre tett szert vazallusai révén. 1549-ben megörökölte apja birtokait, s rövid idő alatt leszámolt rokonaival és a tartomány fő családjával. 1560-ra egész Owarit uralma alá hajtotta, és tanúbizonyságot téve remek hadvezéri képességeiről, legyőzte Imagawa Yoshimotónak, az egyik szomszédos tartomány hűbérurának nagy seregét. Ez volt az első lépés az ország egyesítéséhez.

Az elszánt, vakmerő és ellentmondást nem tűrő Nobunaga minden új, ígéretes találmányt hasznosított. Ő volt az első daimyô (feudális hadúr), aki puskával felszerelt alakulatot szervezett. Ellenőrzése alá vonta a termékeny Owari-síkságon folyó mezőgazdasági termelést, akárcsak a síkság közepén elhelyezkedő Nagoya feltörekvő kereskedőrétegét. Miután így biztos gazdasági alapokra tett szert, eltervezte, hogy benyomul a Kinki-vidékre, a Kyôtót övező gazdag területre, amely régtől fogva Japán hatalmi központja volt.

Szövetséget kötött Tokugawa Ieyasuval, a szomszédos Mikawa tartomány feudális urával (1562), majd hadműveleti bázisát Gifu városától északra helyezte (1567). A következő évben, miután Ashikaga Yoshiteru sógun gyilkosság áldozata lett, Nobunaga annak öccsét, Ashikaga Yoshiakit támogatta a sóguni cím elnyerésében: bevonult Kyôtóba, és sógunná választatta Yoshiakit. Viszonyuk azonban hamar megromlott, és végül 1573-ban elmozdította a sógunt a helyéről. Ez egyben az Ashikaga-sogunátus végét is jelentette, noha az névlegesen Yoshiaki 1597-ben bekövetkezett haláláig tartott. 1576-ban a főváros közelében, a Biwa-tó partján található Azuchiban Nobunaga pompás várat építtetett főhadiszállásnak, ezzel akarván a vidék fölötti uralmát megszilárdítani.

Eközben új gazdaságpolitikába kezdett, megszüntette az úti vámokat és a céhektől beszedett kereskedelmi adót - addig mindkettő a helyi hadurak privilegizált jövedelemforrása volt. Növelte katonai erejét is; 1571-ben lerombolta az Enryaku-jit, a japán buddhizmus Tendai Shintô irányzatának központját - ez az irányzat hagyományosan hatalmi tényező volt a politikában a VIII. századtól, a Heian-korszak kezdetétől fogva. Mindeközben a fanatikus ikkô-szekta továbbra is kitartott az országot egyesíteni akaró Nobunagával szemben, aki ez utóbbi érdekében megpróbálta hűségre bírni a kisebb helyi daimyôkat, kiterjesztette világi hatalmát, segítette Yoshiakit, és szövetséget köttetett a vazallusai és különböző tartományok erős haduraival. Összesen több mint tíz évig harcolt közvetve és közvetlenül az ikkô-szekta ellen. Végül csak a császári udvar közvetítésével tudta megadásra bírni az ôsakai Honganji kolostor-erődöt, az ikkô-szekta legfontosabb politikai és katonai központját. A nagyszámú majorság és templomi birtok megkaparintása után kiterjesztette hatalmát a szamurájokra és a gazdagabb parasztokra is azáltal, hogy rájuk bízta az újonnan szerzett javakat. Így szilárd politikai és gazdasági hatalomra tett szert, amelyet csak tovább növelt a buddhista templomok hagyományos befolyásának korlátozásával.

Mihelyt megvetette a lábát Kyôtóban, védelmébe vette a jezsuita misszionáriusokat, segítséget adott egy templom megépítéséhez a fővárosban és egy papneveldééhez Azuchiban. Nemcsak az európai kultúra iránti érdeklődése vezette erre, hanem az is, hogy a kereszténység bátorításában látta a lehetőségét annak, hogy tovább gyöngítse a buddhista templomok befolyását. Maga Nobunaga nem volt hívő, a kereszténységgel szemben tanúsított magatartása pusztán politikai okokkal magyarázható.

Miután meghódította Közép-Japánt (1582), úgy tervezte, hogy elfoglalja Nyugat-Japánt is, de megsebesült az egyik elégedetlenkedő vazallusa lázadása során, majd öngyilkosságot követett el. Ekkorra már egyesítette uralma alatt Japán tartományainak csaknem a felét, véget vetett a daimyôk megosztottságán alapuló régi rendnek, és előkészítette az ország politikai és gazdasági egyesítését.