Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Terebess Gábor
A ZÖLD TEA

Forrás: Konyhaművészet, 1993. 2. szám, 52-53. oldal

A teaivás szokása Kínából ered, de az emberiség legelterjedtebb italának felfedezése a legendák homályába vész. Az egyik változat szerint Sen-nung császár Kr. e. 2737-ben ivóvizét forraltatta, amidőn egy hirtelen támadt szélfuvallat az égő ágak közül néhány levelet belesodort a forró vízbe.

Micsoda császári ital lett a forralt vízből! Valószínű, miután a kínaiak régen rájöttek arra, hogy a forralatlan víztől megbetegszenek, igyekeztek azt ízesebbé tenni, s így találtak rá a teacserje leveleire. A tea nemcsak finom, hanem élénkít is, erre mutat rá egy másik eredetlegenda. Bodhidharma, a zen buddhizmus megalapítója kilenc évig elmélkedett lótuszülésben, a falnak fordulva. Amikor nem tűrhette tovább, hogy le-lecsukódnak szemei az álmosságtól, levágta szemhéjait. Belőlük nőttek az ébren tartó tea levelei...

A kínaiak szinte kizárólag zöld teát isznak. Ez egyszerűen a Camellia sinensis napon szárított levele, amit szárítás közben enyhén megsodornak, törnek, hogy ízanyagai jobban kioldódjanak, ha leforrázzák. A minősége a fajtán és a termőterület hollétén kívül azon múlik, milyen zsenge a levele. A legjobb teát az ágvégi, ki nem feslett levélrügy és a második kifeslő levélke adja.

Sokra értékelik a félig fermentált teát is, ilyen az Oolong (ejtsd: ulong), kínaiul vu lung, azaz "fekete sárkány" tea.

Az erősen erjesztett, majd faszéntűzön szárított fekete teát nem kedvelik, csak exportra termelik. Ez a hungcsa, azaz "vörös tea" - kínai nevét a forrázat vörösbe hajló árnyalatáról kapta, és nem a száraz levelek fekete színéről - a kínai legenda szerint úgy keletkezett, hogy az idegenek a legrosszabb minőségű száraz tealeveleket belapátolták hajójuk gyomrába, ahol megrohadt a hosszú úton hazáig. Annyi mindenesetre tény, hogy a fekete tea a durvább levelekből készül, és valóban füllesztik, tehát bomlási folyamat terméke, "enyhe méreg". Keringési zavarokat is okozhat, oldatba vitt koffeinje kevesebb, csersavja fanyarabb, klorofillja tönkrement.

A zöld tea ezzel szemben nem pusztán élvezeti szer, hanem természetes gyógynövény.

Tudja-e a kedves olvasó, hogy a kínai konyha legfinomabb fogásai a húsok legzsírosabb részeiből készülnek? Hogy a csirkét-kacsát mindig a bőrével, a sertéshúst mindig a szalonnájával együtt eszik? Ennek ellenére, látott már kövér kínait?

Kiderült, hogy a titok valószínűleg a zöld tea élvezetében rejlik. Zsíroldó hatását francia klinikai vizsgálatok is igazolták: napi háromszor egy csésze zöld tea a főétkezések után, havonta minimum egy-két kilogramm súlycsökkenéssel járt. Anélkül, hogy változtatnánk étkezési szokásainkon, anélkül, hogy fogyókúráznánk, pusztán zöld tea ivásával is megszabadulhatunk súlyfölöslegünktől. Magyarországon ez egyáltalán nem olyan elhanyagolható téma: a férfiak között legalább harminc, a nőknél legalább negyvenöt százalékos az elhízás. Ha a túlsúly mellé még egy kockázati tényező társul, például a dohányzás, akkor a halálozási kockázat megkétszereződik.

Újabban a zöld teát kapszulázzák is - ezt illetik a "szűztea" fantázianévvel. Nem is olyan ostobaság, így hasznosul a zöld tea zsírban oldódó A- és E-vitaminja, valamint értékes méregtelenítő rostanyaga. A Távol-Keleten ezt másképp oldották meg. Belefőzik a levesekbe, zöldséges ételekbe a zöld teát.

Magyarországon az egy főre jutó teafogyasztás az elmúlt években nem érte el a száz grammot, ugyanakkor fejenként három kiló kávét fogyasztottunk. Ezzel a teljesítménnyel igencsak hátul kullogunk a teaivók világranglistáján. Az európai országok közül csak Romániát és a még nálunk is megrögzöttebb kávéivó Olaszországot tudtuk pár gramm különbséggel magunk mögé utasítani. Sokan már csak azért sem gondolnak arra, hogy teát igyanak, mert a vendéglátóhelyek többsége - leszámítva a kínai éttermeket és az első osztályú cukrászdákat - nem főz teát.

A koffein valóban fantasztikus élénkítőszer, de nem a kávéban. A kávé koffeinje ugyanis már a gyomorban lökésszerűen felszívódik: gyomorbajt, ingerlékenységet, szívdobogást, magas vérnyomást okoz. A zöld teában egyrészt több is a koffein, másrészt fokozatosan szívódik fel a bélben, órákon át egyenletesen fejti ki hatását. Serkenti a szellemi teljesítőképességet, a gondolattársításokat, a megfigyelő- és koncentrálóképességet, növeli az izom mozgékonyságát, az izom-összehúzódás erejét, és megelőzi a fáradtságérzetet. Előnyösen változtatja meg a vérelosztást, serkenti a légzőközpont működését. Mindezt ráadásul káros mellékhatások nélkül!

Távol-keleti felmérések szerint azoknak az iskolás gyerekeknek, akik napi egy csésze zöld teát isznak, feleannyi odvas foguk van, mint az átlagnak. (Természetesen cukor nélküli zöld teáról van szó.)
A két legismertebb kínai zöld teafajta a puskaportea (kínai neve: gyöngytea), amely szorosan sodort apró galacsinokból áll, éppen ezért a legtovább eltartható, és a lung csing, azaz "sárkánykút" tea. A zöld tea exportját a kínaiak központilag ellenőrzik, és a legkiválóbb minőségűeket nem adják el ömlesztve.

A másik nagy zöldtea-termelő és -fogyasztó ország, Japán. A japánok nem is gyártanak fekete teát, a zöld teájukat pedig nagyrészt maguk isszák meg.
Japán éttermekben, Japánba tartó vagy onnan jövő légijáratokon, ha közönséges, mindennapi japán zöldteát szeretnénk inni, „tiszteletreméltó" teát, o-csá-t kell rendelnünk.
A legolcsóbb, köznapi tea a bancsa, a szezon végén szedett, durva, nagy levelekből készül, koffeintartalma csekély, erősen forrázni vagy rövid ideig főzni kell. Családi étkezések után ezt fogyasztják. A szencsa jó minőségű, vendégváró tea, nyolcvan-kilencven fokos, előzőleg felforralt, majd lehűtött vízzel kell leönteni. Néha az első forrázatot ki is öntik néhány másodpercnyi áztatás után, mert túl keserű. Ha a bancsa az étkezés végét jelenti Japánban, akkor a szencsa vendégséget. A bancsát nagy, felső részén füles teáskannában készítik, a dobinban, a szencsát kis teáskannában, a kjúszuban, amelynek oldalt van a nyele. A legjobb minőségű levéltea, a gjokuro ("gyöngyharmat") csak Kiotó közelében, Uji környékén terem, mély árnyékban. Kézzel sodorják "póklábakká". Forrázni csak 70-75 fokos vízzel szabad, mert az alatt jellegtelen ízű, fölötte pedig ihatatlanul erős.

Külön kategória a porított zöld tea, a matcsa, csak teaszertartáshoz használják. Bambuszseprővel habarják el forró vízben, amíg olyan nem lesz az egész, mint a sűrű zöldborsókrémleves.

Említsük meg még a pörkölt és pattogatott rizzsel kevert zöld tea nevét: genmaicsa. Ára attól függ, milyen a tea minősége. A pirított zöld tea: houji-csa, világosbarna színű, könnyű, pörkölt aromája van. A japánok egyébként a régi teájukat mindig pörköléssel javítják fel.

Grúziában is termelnek zöld teát, de a minősége csak a volt Szovjetunió közép-ázsiai köztársaságainak belső fogyasztását elégíti ki.

Érdemes néhány szót szólni a Magyarországon is kapható ceyloni zöld teáról. Bár Srí Lanka szigetén az éghajlat és a földrajzi viszonyok a legelőnyösebb feltételeket kínálják, az európai és az amerikai piac hagyományosan a fekete teájukat értékelte. Mindössze tíz-egynéhány éve állítanak elő kiváló minőségű zöld teát, eddig csak a távol-keleti teaimádók juthattak hozzá ehhez a különlegességhez.

A japán tea szénaillatú, a kínai zöld tea gyökérízű, a ceyloni zöld teából a trópusi hegyek egzotikus illata árad. Meg kell kóstolni!