Terebess
Ázsia Lexikon
A
B
C
D E F
G H I
J K L
M N O
P Q R
S T U
Ü V
W X Y
Z
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
njája
(szanszkrit: „szabály” vagy „módszer”), az indiai filozófia hat ortodox rendszerének (darsana) egyike; logikai és ismeretelméleti szempontból jelentős. A njája-szemléletmód legfőbb érdeme a következtetés (anumána) érvelési módszerének részletekbe menő kidolgozása volt.
A többi rendszerhez hasonlóan a njája egyszerre filozófia és vallás; végső célja az, hogy véget vessen az emberi szenvedésnek, amely a valóság félreismeréséből ered. A szabaduláshoz a helyes ismereten keresztül vezet az út. A njáját tehát a helyes megismerés eszközei foglalkoztatják.
Metafizikája a vaisésika rendszerével rokon, ezért a két iskolát kb. a X. századtól gyakran összekapcsolták. A njája legfontosabb szövege a Gautamának tulajdonított Njája-szútra (kb. Kr. e. II. sz.).
A njája-irányzatnak azt a szakaszát, amely Gautamától neves korai kommentátorán, Vátszjájanán (kb. Kr. u. 450) át Udajanácsárjáig (Udajana, X. sz.) terjed, a XI. században, amikor Bengálban egy új njája-iskola (navja-njája, azaz „új njája”) jelent meg, régi njájának (prácsína-njája) kezdték nevezni. A navja-njája legismertebb filozófusa, és az ind logika modern iskolájának megteremtője Gangésa (XIII. sz.) volt.
A njája szerint a megismerésnek négy megalapozott eszköze van: az érzékelés (pratjáksa), a következtetés (anumána), az összevetés (upamána) és a hitelt érdemlő tanúság (sabda). A hamis ismeret körébe tartozik az emlékezet, a kétség, a tévedés és a feltételezésen alapuló érvelés.
A njája oksági elmélete az okot úgy határozza meg, hogy az az okozat feltételhez nem kötött, állandó előzménye. A sorrendiség hangsúlyozásában - az ok nem hordja magában az okozatot - a njája-elmélet eltér a számkhja-jóga és a védánta álláspontjától, viszont e vonatkozásban nem áll messze a modern nyugati induktív logikától.
A njája az okok három típusát kölönbözteti meg: a bennfoglalt vagy anyagi okot (azt a szubsztanciát, amelyből az okozat keletkezik), a nem bennfoglalt okot (mely segíti egy ok létrejöttét) és a hatóokot (azt az erőt, amely segíti az anyagi okot az okozat létrehozásában). Minthogy az atomok és a lelkek szintén örökkévalóak, Istent nem a világegyetem anyagi okaként szemléli, hanem inkább hatóokaként.
