Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Hálózatok Hinduizmus, jóga India Indonézia, Szingapúr Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Mélyadaptáció Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

négy
(kínaiul: si)

A négy páros szám lévén a női yin princípiumhoz tartozik, de kapcsolatba hozzák a nyugattal, és a föld elemmel. A földet hagyományosan szintén négyszögletesnek képzelték. A régi források úgy tartják Kína, azaz a Középső Birodalom a négy tenger határolta vidéken, középen terül el. A környező négy égtáj mindegyikéhez egy-egy, tehát összesen négy barbár népet kapcsoltak, akik folyamatos veszélyt jelentenek a kultúrát, műveltséget képviselő Kína számára. Egy évben négy évszak váltja egymást. A "négy nagy király" (si da wang), nevezetesen Ma, Zhao, Wen és Li a taoista panteon alakjai, akik a világ négy égtája felett őrködnek. A taoizmusban a "négy nagy"-ként nevezik a világ négy legmeghatározóbb összetevőit: a Dao, az Ég, a Föld és az ember. A "négy művészet" (si shu) a tudósvilág nagy becsben tartott foglalatosságai, a költészet (shi), a könyvek (shu), a szertartások (LI) és a zene (yue). Egyébként maga a tudósság is a négy hagyományos foglalkozás egyike (tudós, földműves, kézműves, kereskedő). A tudósok "négy kincse" pedig a tus, a papír, az ecset és a dörzskő. A "négyszínű játékkövek" (si se pai) a játékkártya egy régi változata (játék). A "négy könyv" (si shu) a konfuciánus négy legfontosabb alapmű összefoglaló neve (konfucianizmus). A régi kínai nyelvben négy zenei hangsúlyt (si sheng) különböztettek meg, amelyek nem azonosak a mai köznyelv és északi dialektus négy tónusával. A "négy krónika" (si shi) az első négy történeti mű összefoglaló neve. A "négy kincstár" címen a Tang-korban gyűjtötték össze a legfontosabb kánonokat (jing), történeti műveket (shi), mesterek műveit (zi) és gyűjteményeket (ji). Az ember négy testrészből (si ti) áll: a kezek, a lábak, a fej és a törzs, míg a négy végtag (si zhi) a két kar és a két láb közös elnevezése. A régi Shu tartomány mai elnevezése, Sichuan a tartomány négy folyamáról (si chuan) kapta nevét. A kínaiak a négyet általában tabu számnak tekintik, nem nagyon kedvelik számsorozatok tagjaként sem, hiszen hangzásában (si) egybeesik a "halál", "meghal" jelentésű si szóval.