Terebess
Ázsia Lexikon
A
B
C
D E F
G H I
J K L
M N O
P Q R
S T U
Ü V
W X Y
Z
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
Nasszer, Gamal Abdel
1918. január 15-én született Alexandria közelében, egy postatiszt fiaként. (Hivatalos életrajzaiban sokáig azt a Beni Marr, Nílus menti falut tüntették fel szülőhelyeként, ahonnan szülei származtak, hogy ezzel is hangsúlyozzák kötődését a fellahokhoz, a szegényparasztokhoz.) Nasszer a formálisan 1922 óta független, de a gyakorlatban erős angol befolyás alatt álló Egyiptomban nőtt fel. Iskoláit Kairóban végezte, ahol a brit felügyelet alól éppen szabadult nagybátyjával élt, nem csoda, ha már ekkor gyakran került összetűzésbe angol tanáraival. Számos britellenes tüntetésben vett részt, az egyiken olyan ütést is kapott a fejére, melynek helye élete végéig látszott. 1936-ban került a katonai akadémiára, amelynek elvégzése után Szudánban szolgált. Itt kezdte el a Szabad Tisztek mozgalmát szervezni hasonló gondolkodású, elégedetlen társaival, céljuk a britek kiűzése s a korrupt királyi család eltávolítása volt.
Részt vett és meg is sebesült az 1948-as arab-izraeli háborúban, egységét hetekig tartották körülzárva az izraeliek. Nasszer a megalázó vereség hatására döntött végleg az államcsíny mellett, amit 90 fiatal katonatiszt 1952. július 23-án hajtott végre. A hatalomátvétel szinte teljesen vértelenül zajlott, igaz néhányan I. Farúk király kivégzését szorgalmazták, de Nasszer elvetette az ötletet. Az uralkodó három nappal később lemondott és száműzetésbe vonult, a hatalmat 11 tagú katonai tanács vette át. Az utolsó egyiptomi királyt, Farúk csecsemő fiát hamarosan letették a trónról, az országot köztársasággá nyilvánították. Államfővé a népszerű Mohamed Nagíb tábornokot tették meg, Nasszer ekkor még csak a háttérből irányított. 1954-ben aztán bonyolult intrikák sorozatával megbuktatta Nagíbot, és ő maga lett a Forradalmi Parancsnoki Tanács elnöke. 1956-ban új alkotmányt fogadtak el, amely Egyiptomot iszlám szocialista arab állammá nyilvánította, s bevezette az egypártrendszert, államfővé Nasszert választották.
1956. június 18-án kivonták a brit csapatokat Egyiptomból, egy hónappal később azonban az amerikaiak és az angolok is megtagadták az asszuáni gát felépítésére szánt kölcsönt. Nasszer a költségek előteremtésére államosította a Szuezi-csatornát. Október 29-én az izraeliek megtámadták Egyiptomot, két nappal később angol és francia ejtőernyősök foglalták el a csatornát. A rövid háborúnak az amerikaiak és a szovjetek párhuzamos fellépése vetett véget, érdekes módon a katonailag vereséget szenvedett Nasszer az arab világ elismert első számú vezetőjeként került ki a válságból.
Nasszer
1954-ben írott, A forradalom filozófiája című művében fejtette ki ambícióját,
hogy előbb az 55 millió arab, aztán a 224 millió afrikai, végül a 420 millió iszlám
hívő vezetője legyen. Első lépésként 1958-ban összekovácsolta Egyiptomból és Szíriából
az Egyesült Arab Köztársaságot, reményei szerint a leendő összarab állam magvát.
A szövetségből ugyan Szíria 1961-ben kilépett, de Nasszer megtartotta az állam
nevét.
Egyiptom 1962-ben beavatkozott a jemeni polgárháborúba, csapatait csak 1967-ben, a hatnapos arab-izraeli háború kitörésekor vonta ki. A harcokban Izrael totális vereséget mért az arab államokra: néhány óra alatt megsemmisítette az egyiptomi légierőt, majd csapatai a Szuezi-csatornáig nyomultak előre. A csúfos kudarc után Nasszer lemondott, de "spontán" tömegtüntetések hatására visszavette, sőt még jobban összpontosította a hatalmat. Pánarab törekvéseivel azonban leszámolt, 1969-ben "csak" Szudánnal és Líbiával kötött szövetséget.
A nasszeri arab szocializmus mérlege vegyes: növelte az állam súlyát a gazdaságban, és ígéretei ellenére soha nem látott nagyságúra növelte az adminisztrációt. A tervgazdaság áruhiányt, ellátási nehézségeket jelentett, inflációt gerjesztett - a "fejlődés" jeleként a statisztikákban egyre több lett a viszonyszám, a termelési adatok pedig államtitoknak minősültek. Egyiptomban nem létezett a nyugati értelemben vett demokrácia, a sajtót szigorúan ellenőrizték, az egypárti képviselőket Nasszer személyesen választotta ki, az ellenzékieket bebörtönözték. Ugyanakkor széles néprétegek helyzete javult, a lakosság nagy részének biztosították az ivóvizet és az áramot, az asszuáni gát révén fenn tudták tartani az öntözéses gazdálkodást. Erősödött az ipar, földreformot hajtottak végre, új középosztály kezdett felemelkedni és javult a nők helyzete is. Nasszer külpolitikájában Tito és Nehru mellett az el nem kötelezettek legtekintélyesebb vezetőjének számított, mindez azonban nem akadályozta abban, hogy szoros kapcsolatot építsen ki a Szovjetunióval, amely legfőbb hitelezője és fegyverszállítója lett.
Nasszer egészségi állapota 1967-től romlásnak indult: cukorbajt kapott, reumatikus fájdalmak gyötörték, 1969-ben szívinfarktuson is átesett. 1970-ben még elsimította Husszein jordániai király és a palesztinok viszályát, de ez szó szerint utolsó erejét is felemésztette, szeptember 28-án szívroham következtében elhunyt.
Halálát soha nem látott, monumentális gyász követte, temetése a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült, mert a gyásszertartáson becslések szerint négymillióan vettek részt. A temetésen az összes arab állam, a keleti tömb és számos nyugati ország magas szinten képviseltette magát, az Egyesült Államok azonban csak egészségügyi miniszterét küldte el. Nasszer halála egy korszak végét jelentette Egyiptom és az arab országok történetében is.
