Terebess
Ázsia Lexikon
A
B
C
D E F
G H I
J K L
M N O
P Q R
S T U
Ü V
W X Y
Z
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
III. (Nagy) Sándor
ALEXANDROSZ,
közkeletű nevén NAGY SÁNDOR vagy MAKEDÓNIAI NAGY SÁNDOR, görögül MEGALEXANDROSZ
(szül. Kr. e. 356. Pella, Makedónia - megh. Kr. e. 323. jún. 13. Babilón), Makedónia
19. királya Kr. e. 336-tól; a történelem legnagyobb hadvezérei között tartják
számon. Megdöntötte a perzsa Akhaimenidák hatalmát, és a Nílustól az Indusig terjedo
birodalmat hozott létre. Megvetette a területi királyságokra épülo hellenisztikus
világ alapjait.
Apja II. Philipposz (Fülöp) király, anyja Olümpiasz, Neoptolemosz
épeiroszi király lánya volt. Alexandroszt 13 és 16 éves kora között Arisztotelész
tanította, aki fölkeltette benne a filozófia és az orvostudomány iránti érdeklődést;
később tanítványa meghaladta azon nézetét, hogy a görögöknek más népeket rabszolgaként
kell kezelniük. Miközben Philipposz Büzantion (a későbbi Bizánc) ellen indított
hadjáratot, Alexandrosz Kr. e. 340-ben legyőzte a trákokat, majd 338-ban, a kharióneiai
csatában apja oldalán harcolt Théba és Athén egyesített seregei ellen. Egy évvel
később Philipposz elvált feleségétől, aki Alexandrosszal Épeiroszba ment. Röviddel
később apa és fia megbékélt egymással, de az utóbbi trónörökösi helyzete meggyengült.
Ennek ellenére Philipposz meggyilkolása után - a hadsereg támogatásával - minden
különösebb ellenállás nélkül elfoglalhatta a makedón trónt.
Az új király rövid
idő alatt leszámolt lehetséges ellenfeleivel, és megszilárdította politikai hatalmát
Görögországban: visszafoglalta Thesszáliát, majd a görög szövetség korinthoszi
gyűlésén az ázsiai hadjárat fővezérévé választották (a nagyszabású katonai akciót
még Philipposz indítványozta). Thébában azt híresztelték, hogy meghalt, s erre
a város fellázadt a makedón hegemónia ellen. Miután más városállamok is csatlakoztak
Thébához, elfoglalta a várost, a templomok és Pindarosz házának kivételével földig
rombolta, és lemészároltatta 6000 lakosát.
Perzsia meghódítása. A thébai lázadás
leverése után a többi városállam felhagyott az ellenállással, és így lehetőség
nyílt a rég tervezett perzsa hadjárat elindítására. Kr. e. 334 tavaszán 30 000
gyalogos és 5000 lovas katona élén átkelt a Dardanellákon, majd a Granikosz folyónál
(ma Kocabaş, Törökország) megütközött a kis-ázsiai perzsa szatrapák haderejével
(amelyben 10 000-nél több görög zsoldos is harcolt). A legjelentősebb káriai erődítményt,
Halikarnasszoszt csak súlyos harcok után tudta bevenni. Innen először délen vonult
tovább, majd behatolt Phrügiába (a monda szerint ennek a fővárosában, Gordionban
"oldotta meg" a gordiuszi csomót).
A győzelmek után Kis-Ázsia városai
sorra megadták magukat. Kr. e. 334 telétől 333 tavaszáig meghódította Anatólia
nyugati részét, végül Kr. e. 333 őszén Isszosznál legyőzte a perzsa Nagy Hadsereget,
amelyet maga III. Dareiosz vezetett. A makedón sereg dél felé indult tovább, bevonult
Szíriába és Föníciába. Miután Damaszkuszban Dareiosz hadikincstárát is sikerült
megszerezni, a perzsa uralkodó békét ajánlott. Alexandrosz azonban feltétel nélküli
megadást követelt. Büblosz és Szidón elfoglalása után pedig, Kr. e. 332 júliusában
megrohamozta Türoszt, de a szigetváros hét hónapon keresztül állta a kemény ostromot.
Eközben Dareiosz új ajánlatott küldött: 10 000 talentumot kínál váltságdíjul az
Isszosznál fogságba esett családjáért, valamint átadja az Eufrátesztől nyugatra
lévő területeit.
Kr.
e. 332 novemberében betört Egyiptomba. Az ország népe szabadítóként fogadta, és
a perzsa szatrapa ellenállás nélkül megadta magát. Alexandroszt megkoronázták
a fáraók kettős koronájával, ő pedig a Nílus torkolatánál Alexandria néven új
várost alapított. Az egyiptomi tartományok élére helybéli kormányzókat állított,
de az ottani hadsereget makedón főparancsnokság alá helyezte.
Az egyiptomi
fáraók örököseként, az "Amon fia" címmel felruházva hagyta el Egyiptomot,
visszatért Türoszba, makedón helytartót állított Szíria élére, előkészítette a
bevonulást Mezopotámiába, és megszilárdította a hatalmát az egész keleti mediterrán
partvidéken. Dareiosszal a birodalom szívében, a Tigris partján, Gaugamélánál
(ma Moszultól keletre) ütközött meg ismét, Kr. e. 331. október 1-jén. A csata
nyílt terepen zajlott le, és a győzelem után Alexandrosz csaknem 60 km-en át üldözte
a visszavonuló perzsákat. Dareiosz, akárcsak Isszosznál, elmenekült, amikor a
makedón lovasság a közelébe jutott (a király Baktriában keresett menedéket, de
Bésszosz szatrapa megfosztotta trónjától és megölette). Alexandrosz akadálytalanul
vonult be Babilónba, majd a további ellenállást megtörve eljutott Persziszbe,
és Kr. e. 330 tavaszán elfoglalta a Perzsa Birodalom egyik fővárosát, Perszepoliszt;
a várost kifosztotta és felgyújtotta, (Xerxész palotájának elpusztítása a pánhellén
bosszúhadjárat jelképes befejezése volt). Ezután északra vonult a médek országába,
s elfoglalta annak fővárosát, s a nyár közepén pedig belső-ázsiai hadjáratra indult.
A szkíták és Szogdiana lakói erős ellenállást tanúsítottak, és csak Kr. e. 328-ban
sikerült őket végleg legyőznie. Miután Alexandrosz hadserege meghódította Médiát,
a görög és thesszáliai csapatokat a hadvezér hazaküldte, és ettől kezdve tisztán
"magánháborút" vívott.
A birodalom megszilárdítása. Alexandrosz perzsa
előkelőségeket állított bizonyos tartományok élére, később azonban többet közülük
makedónokkal váltott fel. A következő két évben, Kr. e. 327 tavaszáig - gyakran
súlyos harcok árán - sorra meghódította a kelet- és északkelet-iráni szatrapiákat
(Hürkania, Areia, Arakhószia, Drangiana, Baktria, Szogdiana). Kr. e. 330 végén
az egyik makedón vezető, Philótasz, Parmenión fia összeesküvés gyanújába keveredett;
Alexandrosz nyilvános tárgyaláson elítéltette és kivégeztette. Megölette a Babilónban
állomásozó Parmeniónt, a legtekintélyesebb makedón vezetőt is, aki a nagy győzelmek
során Alexandrosz alvezére volt.
Ekkor már az udvar makedón tagjai nehezen
viselték Alexandrosz kegyetlenségét és önkényeskedését. A következő évben egy
részeg veszekedés során egyik legjobb barátját, Kleitoszt ölte meg. Kr. e. 327-ben
lelepleződött az "apródok összeesküvése", részvevőit megkövezték. Megvádolták
- és valószínűleg kivégezték - Alexandrosz udvari történetíróját, Arisztotelész
unokaöccsét, Kalliszthenészt is.
Az
indiai hadjárat Kr. e. 327-ben, nyár elején indult. A Hüdaszpész (ma Jhelum) folyónál
zajlott a legnagyobb ütközet a Hüdaszpész és az Akeszinész (ma Chenab) folyó közti
területek Porosz nevű uralkodójával. Porosz súlyos vereséget szenvedett, de bátorságáért
Alexandrosz nemcsak királysága élén hagyta meg, hanem területeit is jócskán megnövelte.
A Hüphaszisz (ma Beas) folyónál a makedón sereg nem volt hajlandó továbbvonulni
kelet felé. Nem az addig követett úton indultak vissza, hanem az Indus mentén
jutottak el az óceánig. Az egyik útba eső város ostrománál Alexandrosz csaknem
halálos sebet kapott. A sereg egyik része a part mentén haladt visszafelé; a legnehezebb
szakaszt Gedrószia (ma Beludzsisztán) sivatagos területe jelentette, ahol súlyos
veszteségeket szenvedtek. A csapatok másik fele az Indus torkolatánál felépült
- mintegy 100-150 hajóból álló - flottával, a krétai Nearkhosz parancsnoksága
alatt jutott el a Tigris torkolatáig (Kr. e. 325. szept.-okt.).
Miután Alexandrosz
visszatért Perzsiába, folytatta uralma megszilárdítását, bár birodalma megszervezésében
többnyire megelégedett a rögtönzéssel vagy a helyi rendszer átvételével. Kivételt
jelentett pénzügyi politikája: központosított, a helyi szatrapáktól független
adószedő-hálózatot állított fel (ez hibának bizonyult), az athéni ezüstalapú rendszert
tette általánossá, ezzel segítette a kereskedelem fejlődését. További lökést adott
a mediterrán gazdaságnak a perzsa kincstárak aranykészletének felszabadítása.
Nem ismeretes pontosan, hogy a helytartók elmozdítása és sokuk kivégzése mennyiben
magyarázható rossz kormányzásukkal, és mennyiben volt az uralkodó bizalmatlanságának
következménye, de még a Nagy Sándor javára elfogult források is elítélően írtak
kegyetlen szigorúságáról. Szúzában Kr. e. 324-ben került sor a legendás menyegzőre:
80 tiszt és 10 000 közkatona kapott perzsa feleséget bőséges hozománnyal, hogy
ezzel is megpecsételjék a Perzsa Birodalom legyőzését, és megteremtsék az új,
közös perzsa-makedón uralkodóréteget. Alexandrosz Dareiosz lányát vette feleségül
(korábban, Kr. e. 327-ben már házasságot kötött egy baktriai hercegnővel, Róxanéval,
akitől halála után született fia). A perzsáknak kedvező politika növelte a makedónok
Alexandrosszal szembeni elégedetlenségét. Amikor az uralkodó eldöntötte, hogy
hazaküldi makedón veteránjait, miután helyükbe még a testőrségébe és elit lovasságába
is perzsa katonákat állított, Opisz városában nyílt katonai lázadás tört ki. Alexandrosz
erre egész seregét elbocsátotta, a sorokat perzsákkal töltötte fel, hatalmas lakomát
rendezett a makedón-perzsa megbékélés megünneplésére; végül a 10 000 veterán ajándékokkal
elhalmozva tért haza. A makedón és a perzsa nép egybeolvasztásának szándéka később
mindazonáltal meghiúsult. A későbbi Szeleukida Birodalomban a görög és makedón
vonások uralkodtak.
Miközben az Eufrátesz öntözőrendszerének kibővítését és
a Perzsa-öböl partvidékének benépesítését tervezte, Kr. e. 323 júniusában egy
hosszúra nyúlt mulatozás után megbetegedett, és 10 nappal később Babilónban meghalt.
Testét Egyiptomba szállították, és Alexandriában aranykoporsóba helyezték.
Kijelölt
utóda nem volt, a hadvezérek II. Philipposz gyengeelméjű törvénytelen fiát, Philipposz
Arrhidaioszt és Nagy Sándor fiát, IV. Sándort (Alexandroszt) tették meg társuralkodóknak.
A szatrapiákat sok vita árán osztották fel maguk között. Arrhidaioszt Kr. e. 317-ben,
IV. Sándort 310-ben vagy 309-ben meggyilkolták, ezután a tartományok fokozatosan
önállóvá lettek; Nagy Sándor vezérei sorra királlyá kiáltották ki magukat.
Nagy
Sándor rövid uralkodása döntő pillanat volt Európa és Ázsia történelmében: a civilizáció
súlypontja kelet felé tolódott el, görög királyságok jöttek létre, gazdaságilag
és kulturálisan nagyjából egységes világ alakult Gibraltártól Pandzsábig. A király
nevéhez fűződő városlapítások (Plutarkhosz szerint több mint 70) nagyban segítették
a görög életmód és gondolkodás terjedését. Uralkodásának legmeghatározóbb következménye
a hellén kultúra ázsiai és észak-afrikai meghonosodása volt.
Hódításai nélkül
másképp alakult volna az ókor történelme: a Római Birodalom létrejötte, a kereszténység
világvallássá válása, Bizánc fényes évszázadai bizonyos fokig mind a makedón birodalomépítő
sikereire vezethetők vissza.
