Terebess
Ázsia Lexikon
A
B
C
D E F
G H I
J K L
M N O
P Q R
S T U
Ü V
W X Y
Z
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
mennydörgés
(kínaiul:
lei)
Már az ókorban kialakult a mennydörgés kultusza. A Shang-Yin-kori jóslócsontok némelyike arról tanúskodik, hogy maga Shangdi volt a legfőbb hatalom a természeti erők világában, a mennydörgés mellett az ő felügyelete alatt állt a Szél az Eső és a Felhők szelleme is. Egy, az i. e. 1. században íródott filozofikus műben a mennydörgés istenét erős férfiként írják le, aki egyik kezében dobköteget tart, a másikban pedig kalapácsot, és a dobok püfölésével kelti a mennydörgést. Más forrásokban a Leigong-nak nevezett Mennydörgés isten a mennydörgés mozsarában lakik, sárkány teste és ember feje van és a hasát verve kelti a mennydörgést. Később, nyilván a buddhizmus hatására, a csodálatos garuda-madár alakjának inspirációjára Leigong-ot denevérszerű fekete szárnyakkal ábrázolják, madárkörmökkel, emberi fejjel (néha három szemmel), és kék színű emberi testtel; ruházatként általában csak nadrágot visel, a vállairól összekötözött dobok lógnak, jobb kezében pedig fakalapácsot tart, amellyel a dobokat veri. A 7-10. században disznótestű, szárnyas, fekete szörnyként írják le A császárkorban kialakult az az elképzelés, hogy a mennydörgésnek külön "minisztériuma" van, amelyhez öt istenség tartozik. Ezen istenek vezetője Leizu, a Mennydörgés ősatyja, akit szörnyalakban ábrázoltak három villámló szemmel, perzselő tekintettel, amint épp egy fekete egyszarvút lovagol meg. A további négy istenség, akiket a templomokban és a rajzokon rendszerint az ősatya két oldalán ábrázoltak, a Mennydörgés istene, Leigong, a Villámlás istennője, Dianmu, a Szél istene, Fengpo és az Eső istene, Yüshi. Mindegyiküknek szigorú szabályok írták elő képi ábrázolását: Yüshi rendszerint felhőn vagy sárkányháton lovagol, kezében pedig egy edényt tart, amelyből az eső ömlik a földre; Dianmu tarka virágos ruhában lebeg a felhők között, és mindkét kezében egy-egy tükröt tart, hiszen a kínai hiedelem szerint a villámok úgy keletkeznek, hogy e tükrökből visszaverődnek a yin és a yang sugarak, és összeütköznek egymással. A népi vallásban ritkán tettek különbséget Leigong és Leizu között.
*
A
mennydörgés tulajdonképpen nem más, mint a légköri elektromos kisülés (villámlás)
hatására felforrósodó levegőben kialakuló lökéshullám által kiváltott hangjelenség.
Mivel a villámcsatorna olykor több kilométer hosszú, a távolabbi részeiről később
érkezik meg a hang a megfigyelőhöz, ezért tart a mennydörgés néha sokáig.
Ezek
az időnként felhőszakadással és pusztító viharokkal is kísért égiháborúk már a
régi kor emberének figyelmét is felkeltették, biztosak voltak benne, hogy az ég
istenének valamilyen köze kell, hogy legyen hozzájuk, a jelenséget sokan egy mennydörgésisten
művének tartották. Az isten villámát baltával szimbolizálták, amelynek ábrázolása
az újkori sírhelyeken, sziklarajzokon többfelé megtalálható.
Az észak-amerikai
indiánok hitvilágában a villámok a nagy szellem, a kétfejű viharmadár, vagy mennydörgésmadár
csőréből lövelltek ki, a mennydörgés pedig a szárnyainak csapkodásából keletkezett.
Neki tulajdonították a termékenységet hozó esőket, amelyek hatására a földből
kifejlődtek a növények. Ennek a képzeletbeli madárnak hite elterjedt Afrikában,
Ázsiában, sőt Európában is, ezeken a helyeken azonban többnyire harkályként ábrázolták.
A
magyar néphiedelem a mennydörgés okát többféleképpen magyarázza: vannak, akik
szerint odafönn kugliznak az angyalok, mások azt mondják, hogy Szent Péter kuglizik,
vagy hogy szól már a nagybőgő. A csehek pedig úgy tudják, hogy ha a villámlást,
hangos mennydörgést követi, a kuglizók mind a kilenc bábút eltalálták.
A villámlás
és a mennydörgés jelenségének értelmezésére sokféle elképzelés, született: büntetés
az égiektől; Isten haragjának megnyilvánulása; veszekednek az angyalok; Szent
Péter hengerget valamit, vagy hordókat görgetnek az égben; Illés szekere kattog
és zörög; így állnak bosszút a szellemek, esetleg hadakoznak a táltosok, a garabonciások.
Jó tanácsok sora alakult ki, mit érdemes tenni a veszély elhárítására mennydörgés
esetén. Például nem érheti baj az embert, ha behunyja a szemeit és betapasztja
a füleit; elkerüli a környéket a mennykő, ha erősen harangoznak, ugyanis a nagy
zaj elriasztja a villámokat. A kelták a ház bejáratára akasztott fagyöngytől reméltek
védelmet, ugyanis a hiedelemmondáikban ezt a növényt a villámokat szóró mennydörgésistenük
teremtette. Az igazi megoldást azonban az amerikai politikus, író és tudós, Benjamin
Franklin (1706-1790) villámhárítója jelentette, aki bebizonyitotta, hogy a villámlás
és az elektromos kisülés azonos jelenség, s azt tanácsolta, hogy az épületeket
lássák el villámhárítóval.
Az időjósok szerint: a reggeli mennydörgés, esőt
vagy szelet jelez; a déli dörgést követően záporeső, a nap végi dörgés után égiháború
következik. Ha nyáron sűrűn villámlik, miközben ritkán dördül meg az ég, akkor
bizonyos, hogy a villámlás helyén zuhog az eső.
A mennydörgés: januárban, erős
szeleket; februárban, sok halottat; márciusban, kemény szélviharokat; áprilisban,
jó időt; májusban, éhséget és drágaságot; júniusban, bőséget; júliusban jó minőségű
búzát; augusztusban szerencsés vetést és betegségeket; szeptemberben bő termést;
októberben hasznos szeleket; novemberben jó gabonatermést; decemberben bort, búzát,
békességet ígér. Ha nyáron villámlik és dörög, nagy szél várható. A téli vagy
őszi villámlás után rendszerint csillapodik, majd leáll a szél.
Úgy tartják,
hogy villámlás ellen legjobb borostyánkoszorút felfüggeszteni, már Tiberius császár
(i.e. 42-i.u. 37) is így tett. A keresztények egykoron valószínűsítették, hogy
a villámcsapásokat az ördög küldi rájuk. A törökök meg azt hiszik, hogy nem tanácsos
vörös ruhát viselni villámlás idején.
A néphit a villámot mennykőnek hívja,
de így nevezi a lepattintott szikladarabot, a földre hullott meteordarabot, a
földben talált kőbalta maradványokat, a lándzsahegyeket, vagy csöves állati csontdarabokat
is. Mindezeknek nagy szerepet tulajdonítanak, a népi gyógyításban, varázslásban,
elsősorban a gonosz távol tartására használják.
