Terebess
Ázsia Lexikon
A
B
C
D E F
G H I
J K L
M N O
P Q R
S T U
Ü V
W X Y
Z
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
Maluku-szigetek
más irásmóddal MOLUKKÁK, Indonéziához tartozó szigetek a Maláj (Indonéz)-szigetvilágban, Celebesz (Sulawesi) és Új-Guinea (Irian Jaya) között. Délen a Banda-tenger választja el őket Timortól, az Arafura-tenger Ausztráliától; északon a Filippínó-tenger és a Csendes-óceán mossa partjaikat. A szigetek teljes szárazföldi területe 74 505 km2. Indonézia Maluku tartományát (propinsi) alkotják, amelynek székhelye Ambon, lakossága 2 094 700 fő (1995).
A korallzátonyokkal, mély tengerekkel övezett vulkáni eredetű szigetcsoport kb. 1000 tagjának mérete az apró atolloktól a nagy, hegyvidéki domborzatú szigetekig terjed; a legnagyobbak Halmahera (17 780 km2), Seram (17 141 km2) és Buru (9505 km2). Ternate aktív vulkánja 1651 m magas; Banda szigetén a 656 m-es Gunung Api („tűzhegy”) füstöt bocsát ki. Seram mellett, Ambon szigetén (Pulau Ambon) gyakoriak a földrengések, de a vulkán nem működik. Az Aru-szigetek (Kapulanan Aru) felszíne sík, mocsaras, Babart és Wetart viszont dombok borítják, partjaik sziklásak. A kisebb szigetek lakatlanok.
A Maluku-szigetek éghajlata nedves trópusi; az évi csapadék mennyisége helytől függően 2000 és csaknem 4000 mm között változik. A korábban mindent beborító fenyőfélék, rododendron, vasfa és eukaliptuszfa alkotta, örökzöld esőerdőt sok helyen földművelés céljából kiirtották. Foltokban megjelenik a nyílt szavanna, a tengerpartokon pedig általános a mangroveerdő. A szigetek alföldjei termékenyek, mert az elmállott lávát és vulkáni port szétteregetik rajtuk a patakok és a szél. A szigetek állatvilága az orientális és ausztráliai faunaterülethez tartozik, sok a bennszülött faj. A legjellemzőbb madarak a mézevőfélék, a szélesfarkú jégmadár, az óriás molukkai vörösbóbitás kakadu, a hosszúfarkú papagájok, a fekete sapkás és sokszínű lóri és a serami fehér gyümölcsevő galamb. Az emlősöket az arui erszényes, az oposszum, a cibetmacska, a vaddisznó és a barbirusza disznó (kelet-indiai vaddisznó) képviseli.
A szigetek népsűrűsége alacsony. A térség átmenetet jelent a nyugati maláj, ill. a keleti pápua etnikum területe között, ráadásul az őslakók, ill. hollandok, a portugálok és a jávaiak között sok volt a vegyes házasság, így a molukkák etnikai arculata igen vegyes. A tengerpartokon a kereszténység és az iszlám, a belső vidékeken a természeti vallások uralkodnak. Az észak-halmaherai nyelveket (tidorei, ternatei, morotai, makján, tobilo, galelo, ibo stb.) kivéve a lakosság ausztronéz (maláj-polinéz; timori-amboni, dél-halmaherai, szulai-bacsani) nyelveket beszél.
A gazdaság ma is a mezőgazdálkodáson alapul. A fő termények: rizs, szágó, kókusz, fűszerek (főleg a szegfűszeg és a szerecsendió), dohány, erdei gyanták, vasfa, egyéb faanyag, rotáng (rattan), kávé és teknőshéj. Kivitelre hal, ébenfa, rotáng, kopra, fűszerek kerülnek. A kézművesek fafaragványokat, ezüst és arany filigrán munkákat, karkötőket és gyűrűket, valamint kézi szövésű kelméket készítenek. Seramon, Bula mellett kőolaj-kitermelés folyik, a szigeten nikkelércet bányásznak. A szigetek között gőzhajók közlekednek. A nagyobb szigeteken a partok mentén országutak futnak. Halmaherának Jailolónál repülőtere is van. A tartományi székhelyen kívül nagyobb városok még: Ternate, Namlea, Masohi, Tual, Soasiu, Morotai és Labuha.
Az iszlám megjelenése (XV. sz.) előtt a térség a jávai Madzsapahit, ill. a szumátrai Srividzsaja Birodalomhoz tartozott.
Az indiai, kínai és arab kereskedők Fűszer-szigeteknek nevezték, a szegfűszeget, szerecsendiót Ázsia-szerte forgalmazták.
A portugálok a XVI. század elején jelentek meg ebben a régióban, a hollandok pedig 1599 után kezdtek telepeket létesíteni némely szigeteken. Hódításukat 1667-re fejezték be, amikor Pulau Tidore (sziget) szultánja is elismerte a holland fennhatóságot. A fűszerkereskedelem a hollandoknak eleinte nagy hasznot hozott, de a XVIII. század végére a kereskedelem lehanyatlott, s a Molukkák gazdasági jelentősége megszűnt. 1796-1802, majd 1810-17 között ismét a britek gyarmatosították a régiót. A II. világháborúban japán megszállás alá került szigetek 1945-ben a holland sugallatra megalakult, átmeneti autonóm állam, Kelet-Indonézia részei lettek. A déli Molukkák lakói az Ambon szigeti keresztény őslakosok vezetésével 1950-ben fellázadtak az indonéz kormány ellen, és megalakították a rövid életű Dél-Molukkai Köztársaságot.
