Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Hálózatok Hinduizmus, jóga India Indonézia, Szingapúr Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Mélyadaptáció Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Maluku-szigetek

más irásmóddal MOLUKKÁK, Indonéziához tartozó szigetek a Maláj (Indonéz)-szigetvilágban, Celebesz (Sulawesi) és Új-Guinea (Irian Jaya) között. Délen a Banda-tenger választja el őket Timortól, az Arafura-tenger Ausztráliától; északon a Filippínó-tenger és a Csendes-óceán mossa partjaikat. A szigetek teljes szárazföldi területe 74 505 km2. Indonézia Maluku tartományát (propinsi) alkotják, amelynek székhelye Ambon, lakossága 2 094 700 fő (1995).

A korallzátonyokkal, mély tengerekkel övezett vulkáni eredetű szigetcsoport kb. 1000 tagjának mérete az apró atolloktól a nagy, hegyvidéki domborzatú szigetekig terjed; a legnagyobbak Halmahera (17 780 km2), Seram (17 141 km2) és Buru (9505 km2). Ternate aktív vulkánja 1651 m magas; Banda szigetén a 656 m-es Gunung Api („tűzhegy”) füstöt bocsát ki. Seram mellett, Ambon szigetén (Pulau Ambon) gyakoriak a földrengések, de a vulkán nem működik. Az Aru-szigetek (Kapulanan Aru) felszíne sík, mocsaras, Babart és Wetart viszont dombok borítják, partjaik sziklásak. A kisebb szigetek lakatlanok.

A Maluku-szigetek éghajlata nedves trópusi; az évi csapadék mennyisége helytől függően 2000 és csaknem 4000 mm között változik. A korábban mindent beborító fenyőfélék, rododendron, vasfa és eukaliptuszfa alkotta, örökzöld esőerdőt sok helyen földművelés céljából kiirtották. Foltokban megjelenik a nyílt szavanna, a tengerpartokon pedig általános a mangroveerdő. A szigetek alföldjei termékenyek, mert az elmállott lávát és vulkáni port szétteregetik rajtuk a patakok és a szél. A szigetek állatvilága az orientális és ausztráliai faunaterülethez tartozik, sok a bennszülött faj. A legjellemzőbb madarak a mézevőfélék, a szélesfarkú jégmadár, az óriás molukkai vörösbóbitás kakadu, a hosszúfarkú papagájok, a fekete sapkás és sokszínű lóri és a serami fehér gyümölcsevő galamb. Az emlősöket az arui erszényes, az oposszum, a cibetmacska, a vaddisznó és a barbirusza disznó (kelet-indiai vaddisznó) képviseli.

A szigetek népsűrűsége alacsony. A térség átmenetet jelent a nyugati maláj, ill. a keleti pápua etnikum területe között, ráadásul az őslakók, ill. hollandok, a portugálok és a jávaiak között sok volt a vegyes házasság, így a molukkák etnikai arculata igen vegyes. A tengerpartokon a kereszténység és az iszlám, a belső vidékeken a természeti vallások uralkodnak. Az észak-halmaherai nyelveket (tidorei, ternatei, morotai, makján, tobilo, galelo, ibo stb.) kivéve a lakosság ausztronéz (maláj-polinéz; timori-amboni, dél-halmaherai, szulai-bacsani) nyelveket beszél.

A gazdaság ma is a mezőgazdálkodáson alapul. A fő termények: rizs, szágó, kókusz, fűszerek (főleg a szegfűszeg és a szerecsendió), dohány, erdei gyanták, vasfa, egyéb faanyag, rotáng (rattan), kávé és teknőshéj. Kivitelre hal, ébenfa, rotáng, kopra, fűszerek kerülnek. A kézművesek fafaragványokat, ezüst és arany filigrán munkákat, karkötőket és gyűrűket, valamint kézi szövésű kelméket készítenek. Seramon, Bula mellett kőolaj-kitermelés folyik, a szigeten nikkelércet bányásznak. A szigetek között gőzhajók közlekednek. A nagyobb szigeteken a partok mentén országutak futnak. Halmaherának Jailolónál repülőtere is van. A tartományi székhelyen kívül nagyobb városok még: Ternate, Namlea, Masohi, Tual, Soasiu, Morotai és Labuha.

Az iszlám megjelenése (XV. sz.) előtt a térség a jávai Madzsapahit, ill. a szumátrai Srividzsaja Birodalomhoz tartozott.

Az indiai, kínai és arab kereskedők Fűszer-szigeteknek nevezték, a szegfűszeget, szerecsendiót Ázsia-szerte forgalmazták.

A portugálok a XVI. század elején jelentek meg ebben a régióban, a hollandok pedig 1599 után kezdtek telepeket létesíteni némely szigeteken. Hódításukat 1667-re fejezték be, amikor Pulau Tidore (sziget) szultánja is elismerte a holland fennhatóságot. A fűszerkereskedelem a hollandoknak eleinte nagy hasznot hozott, de a XVIII. század végére a kereskedelem lehanyatlott, s a Molukkák gazdasági jelentősége megszűnt. 1796-1802, majd 1810-17 között ismét a britek gyarmatosították a régiót. A II. világháborúban japán megszállás alá került szigetek 1945-ben a holland sugallatra megalakult, átmeneti autonóm állam, Kelet-Indonézia részei lettek. A déli Molukkák lakói az Ambon szigeti keresztény őslakosok vezetésével 1950-ben fellázadtak az indonéz kormány ellen, és megalakították a rövid életű Dél-Molukkai Köztársaságot.