Terebess
Ázsia Lexikon
A
B
C
D E F
G H I
J K L
M N O
P Q R
S T U
Ü V
W X Y
Z
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
malámatíja
a Számánida-kori Iránban, a VIII. században virágzott szúfi (muszlim misztikus) csoport; a név az arab lauma („megvetendőnek, gonosznak lenni”) igéből ered. A malámatíja tanok alapja a test kárhoztatása és a testi vágyak féken tartása a világi csábításokkal szemben. Követőik gyakorta emlegették filozófiájuk alapjaként a Korán egy passzusát: „Esküszöm - mondja Isten - a számonkérő lélekre.” Ez a részlet állításuk szerint egyértelműen az olyan lelket dicséri, amely állandóan számon kéri tulajdonosától a legkisebb eltévelyedést is Isten útjáról. A számonkérő lelkiismeret a malámatíja szóhasználatban a tökéletes lélekkel jelent egyet.
A malámatíja követői hasznosnak tartották a képletes értelemben vett önostorozást, szerintük ugyanis ez elvezethet a világi dolgok valódi föladásához és Isten érdek nélküli szolgálatához. Annál inkább féltek mások tiszteletének és dicséretének elnyerésétől. A hit a malámatíja követője szerint az ember és Isten személyes ügye. A malámatí hívő ezentúl próbálta elrejteni megszerzett tudását, nehogy hírnévre tegyen szert, hibáit viszont igyekezett közismertté tenni, hogy újra és újra emlékeztessék tökéletlenségére. Másokkal megértő és türelmes volt, saját magával szigorú és kemény.
Más szúfik nyilvánosan is vállalták az ahvált (az eksztázis egyre magasabb fokozatait) és örömüket, amint egyik makámtól (lelki szinttől) haladtak a másikig, a malámatíja követői ezzel szemben titokban tartották elért eredményeiket és érzéseiket. A szúfik jellegzetes öltözéket viseltek, különböző rendekbe szerveződtek, ilyen-olyan címeket osztogattak; a malámatíja hívei buzgón titkolták, kik is ők, és állandóan kicsinyítették saját érdemeiket. Valójában a malámatíja tanai olyannyira különböznek szinte minden más szúfi csoportéitól, hogy némely szakértők nem is tartják őket szúfiknak.
