Terebess
Ázsia Lexikon
A
B
C
D E F
G H I
J K L
M N O
P Q R
S T U
Ü V
W X Y
Z
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
Magellán
teljes (portugál) nevén FERNAO DE MAGALHAES, spanyolul FERNANDO vagy HERNANDO DE MAGALLANES (szül. 1480 k. Sabrosa vagy Porto, Portugália - megh. 1521. ápr. 27. Mactan, Fülöp-szigetek), portugál hajós és felfedező; 1519-21-ben spanyol szolgálatban délről megkerülte Dél-Amerikát, felfedezte a róla elnevezett tengerszorost, majd átkelt a Csendes-óceánon. őt magát ugyan megölték a Fülöp-szigeteken, ám egy vitorlása nyugati irányban továbbhaladva visszajutott Spanyolországba, elsőként körbehajózva a Földet. Magellán halála után a baszk hajós, Juan Sebastián de Elcano (del Cano) vezette haza az expedíciót.
Ifjúsága. Magellán Rui de Magalhaes portugál nemes és Alda de Mesquita fia volt. Igen fiatalon apród lett Eleonóra királyné (II. János hitvese) mellett Lisszabonban. 1505 elején beállt Francisco de Almeida, az első ázsiai portugál alkirály flottájába, melyet a király (akkor már I. Mánuel) azzal a megbízatással indított útnak, hogy próbálja megtörni a muszlimok tengeri hatalmát Afrikában és Indiában. Az expedíció március 25-én indult el Lisszabonból. Gaspar Correia krónikás tudósítása szerint Magellán megsebesült az indiai Malabár-part közelében (Cannanore-nál) vívott tengeri ütközetben. Correia állítása szerint az ifjú hajós már ekkor meglehetős navigációs szakértelemre tett szert. Magellán első két ázsiai évéről keveset tudni. Annyi biztos, hogy 1506 novemberében Indiából Nuno Vaz Pereirával a mozambiki Sofalába hajózott, ahol a portugálok erődöt alapítottak. 1508-ban Magellán már ismét Indiában volt, ahol a következő évben február 2-3-án részt vett a diui ütközetben; ennek köszönhetően tudták a portugálok kiterjeszteni befolyásukat az Indiai-óceán nagy részére. Cochinba Magellán már Diogo Lopes de Sequeira flottájával érkezett, majd annak katonájaként hajózott tovább a malájföldi Malaccába (Melaka). Itt hívta föl a parancsnok figyelmét a fenyegető maláj támadás veszélyére; az összecsapásban vitézül harcolt, és megmentette Francisco Serrao portugál felfedező életét, akitől később értékes információkat kapott a Maluku-szigetekről. Az október 10-én tartott tanácskozáson, ahol Goa visszafoglalásának tervét vitatták meg, Magellán ellenezte, hogy abban az évszakban nagyobb hajókat vegyenek igénybe, az új alkirály, Afonso de Albuquerque mégis ezt tette, és november 24-én vissza is foglalta Goát; Magellán neve hiányzik az itt harcolók listájáról.
Az Afrika keleti, ill. India nyugati partjainál aratott portugál győzelmek megtörték a muszlimok hatalmát az Indiai-óceánon, így az Almeida-expedíció fő célját - a tengeri kereskedelem stratégiai pontjainak elfoglalását - csaknem hiánytalanul meg tudták valósítani; a teljes sikerhez még Malacca birtokba vétele hiányzott. 1511 júniusában tehát elindították a flottát Albuquerque vezetésével a Maláj-félsziget felé, s hatheti ostrom után be is vették a várost. E fegyverténynek Magellán is részese volt. Malacca azért volt kulcsfontosságú kikötő, mert rajta keresztül továbbították a Távol-Kelet kincseit nyugatra, s a Malaka-szoros ellenőrzésével a portugálok rajta tarthatták a kezüket Malájföld és a környező tengerek egész kereskedelmén.
A következő teendő a főszerben gazdag Maluku-szigetek (ma Indonézia egyik tartománya) felderítése volt. 1511. december elején el is indult oda egy portugál hajó, elérte Banda szigetét, és fűszerrel megrakva tért vissza a következő évben. Némelyek szerint Magellán is részt vett ezen az expedíción, ez a feltételezés azonban ellenőrizhetetlen állításon alapul, és nem bizonyítható.
Magellán 1512-ben hazatért Portugáliába, majd a következő évben részt vett a marokkói Azamor erődjének ostromában. A vár bevétele utáni csetepatéban megsebesült, s emiatt egész hátralévő életében sántított. 1514-ben, Lisszabonba visszatérve jelképes járadékemelésért, azaz valójában előléptetésért folyamodott Mánuel királyhoz, akinek azonban fülébe jutottak az Azamor ostroma utáni fegyelmezetlenségéről szóló beszámolók, ezért a kérelmet visszautasította, és ismét Marokkóba rendelte őt. Magellán 1516 elején megismételte kérését, ám a király azt újfent elutasította azzal, hogy ha gondolja, ajánlja fel másnak a szolgálatait.
Spanyol szolgálatban. A sértődött Magellán 1517. október 20-án Sevillába érkezett. Itt csatlakozott hozzá térképész honfitársa, Rui Faleiro, s együtt utaztak tovább az akkor Valladolidban székelő spanyol királyi udvarba. Itt megtagadták hazájukat, s fölajánlották szolgálataikat I. Károly királynak (aki két év múlva V. Károly néven német-római császár lett). Ekkortól írta Magalhaes a nevét spanyolosan, Fernando de Magallanesnek.
A VI. Sándor pápa 1493-as bullájában kijelölt, majd az 1494-es tordesillasi szerződésben módosított észak-déli irányú, Dél-Amerikán keresztül vezető határvonal kettéosztotta a birtokba még nem vett szárazföldeket. A vonaltól keletre minden Portugália, nyugatra Spanyolország potenciális birtokának nyilváníttatott. Magellán és Faleiro azzal az ötlettel állt elő, hogy nyugati irányban hajózva elérik a Fűszer (Maluku)-szigeteket, s ezzel bebizonyítják, hogy azok a határvonaltól nyugatra esnek, azaz a spanyol érdekszférába tartoznak. 1518. március 22-én a király áldását adta a tervre, s a két renegát portugált kinevezte a Malukura indítandó nagyszabású spanyol expedíció társ-főkapitányává. Rájuk és leszármazottaikra ruházta minden útba eső felfedezett föld kormányzói jogát, s nekik juttatta a vállalkozás tiszta bevételének egyhuszadát, továbbá mindkettejüket a Santiago-rend lovagjaivá ütötte. Magellán meg volt győződve arról, hogy hajóit át tudja vezetni az Atlanti-óceánról a „Déli-tengerre” a még felfedezésre váró dél-amerikai átjárón keresztül. Ez az ötlet nem tőle származott, hiszen már más spanyol hajósok is keresték a nyugati irányban Ázsiába vezető vízi utat, hogy ne kelljen érinteniük a portugálok által ellenőrzött Jóreménység fokát. A királyi megbízás egyenesen elrendelte „a” szoros megtalálását. A távol-keleti ügyekért felelős hivatalnokok pedig utasítást kaptak öt hajó felszerelésére Sevillában, ahol a portugálok ügynökei hiába próbálkoztak az akció megakadályozásával. Magellán zászlóshajója a Trinidad volt, négy társa a San Antonio, a Concepción, a Victoria és a Santiago. Faleiro végül nem indult el az expedícióval egy elmebeteg roham miatt.
Magellán, aki 15l7-ben feleségül vette egy előkelő sevillai hivatalnok lányát, Beatriz Barbosát, búcsút vett hitvesétől és csecsemő fiától, Rodrigótól, majd 1519. szeptember 20-án útnak indult Sanlúcar de Barramedából flottájával és a 270 főnyi, kilenc nemzetet képviselő legénységgel. Hat nap alatt értek Tenerife szigetére, ahonnan október 3-án indultak tovább Brazília felé; előbb csöndes vizeken hajóztak Guinea partjai mentén, majd a tordesillasi választóvonal elérése előtt viharba kerültek; november 29-én 27 tengeri mérföldre voltak a Szt. Ágoston-foktól. A Frio-fok megkerülése után Magellán december 13-án hajózott be Rio de Janeiro öblébe, majd továbbhaladt déli irányban a La Plata felé, ahol máris hozzálátott az átjáró kereséséhez - természetesen hiába. 1520. március 31-én érte el San Julian kikötőjét (déli szélesség 49° 20'), ahol húsvét ünnepén, éjfélkor a spanyol kapitányok fellázadtak a portugál parancsnok ellen. Magellán határozott fellépéssel, könyörtelenül és vakmerően elfojtotta a zendülést; az egyik kapitányt kivégeztette, egy másikat pedig sorsára hagyott a parton, amikor végül augusztus 24-én továbbindult délnek.
A Magellán-szoros felfedezése. Magellán előbb a Santa Cruz folyó torkolatáig hajózott el, ahol korábban a felderítést végző Santiago zátonyra futott, majd továbbhaladt dél felé, s október 21-én, a Vírgenes-fok megkerülésével, a déli szélesség 52° 50'-énél bejutott a keresett átjáróba, amelyet később róla neveztek el Magellán-szorosnak. Mivel a San Antonio dezertált, a szoros túlsó kijáratát már csak három hajó érte el, s amikor az őrszem jelentette az árbockosárból, hogy megpillantotta az óceánt, a kemény szívű parancsnok örömében ellágyult, és sírva fakadt.
1520. november 28-án a Trinidad, a Concepción és a Victoria kiért a „Déli-tenger”, azaz a Csendes-óceán nyílt vizére (amelyet éppen a rákövetkező, szélcsendtől hátráltatott átkelés miatt neveztek el így). A három hajót eleinte a Perui-áramlás sodorta, majd szinte csak a parancsnok vasakarata hajtotta tovább. A szomjúságtól és skorbuttól gyötört, előbb patkányrágta kétszersültön tengődő, majd kínjában bőrt rágó legénység végül átjutott a Csendes-óceán túloldalára. December 18-ig a chilei partok vonalát követték, ekkor Magellán északnyugatnak fordult, s legközelebb csak 1521. január 24-én láttak szárazföldet, éspedig valószínűleg a Tuamotu-szigetcsoporthoz tartozó Pukapuka szigetét. Az Egyenlítőt kb. a nyugati hosszúság 158°-ánál keresztezték február 13-án, s legközelebb március 6-án értek földet Guamon, a Mariana-szigeteken, ahol 99 nap óta első ízben jutottak friss élelemhez. Az a feljegyzés, amelyet Magellán még Spanyolországból, indulás előtt küldött Károly királynak, arra utal, hogy (legalábbis részben nyilván Serrao levelei alapján) nagyjából tisztában lehetett a Maluku-szigetek elhelyezkedésével, s minden bizonnyal azért ejtette előbb útba a Fülöp-szigeteket, mert ott mielőbb fel akarta tölteni az élelmiszerkészleteit, s bázist akart kiépíteni a malukui expedícióhoz.
Március 9-én elhagyta Guamot, és nyugat-délnyugati irányban vezette hajóit a később Károly király fiáról, Fülöpről elnevezett szigetcsoport felé, ahol Massavánál megkötötte Spanyolország nevében az első szövetséget a Csendes-óceán térségében: keresztény hitre térítette Cebú uralkodóját és főembereit. Nem egészen két hónappal később azonban Magellánt a Mactan szigetén kitört csetepatéban megölték a bennszülöttek.
A Föld körbehajózása. Magellán halála után csak két hajója, a Trinidad és a Victoria jutott el a Maluku-szigetekre, s Spanyolországba csupán a 85 tonnás Victoria ért haza Elcano - eredetileg a Concepción fedélzetmestere, a San Julian-i zendülés egyik résztvevője - vezetésével. 1522. szeptember 8-án érkezett meg több léken át szivárgó, ám fűszerekkel megrakott hajójával, 17 másik európai túlélővel és 4 indiánnal, „minden idők legelgyengültebb embereivel”, s jutalmul megkapta időközben császárrá előlépett uralkodójától nemesi címeréhez kiegészítésül a földgömb ábráját „Primus circumdedisti me” (latin: „Elsőként kerültél meg engem”) felirattal. S az Afrika megkerülésével hazajutó Elcanóra maradt a történelmi szerep, hogy tanúsítsa: a Föld igenis gömbölyű.
Mégsem vitatható el Magellántól a dicsőség, hiszen az ő merész terve, eltökéltsége és mesteri navigálása nélkül a Föld körbehajózása nem lett volna lehetséges. Amikor elsőként kelt át kelet-nyugati irányban a Csendes-óceánon, egyben megcáfolta azt a közkelető hiedelmet is, hogy az Újvilágból nyugatnak hajózva napok alatt el lehet jutni a Kelet-indiai-szigetekre. Három hónap kellett ahhoz, hogy egészen közel jusson partjaikhoz. Magellán ellentmondásos személyiség volt, aligha lehetett békében önmagával. Sok szerző elítélte, amiért hazát cserélt, hiszen annak idején a portugálok szemében a király iránti hűség rögtön Isten imádata után következett, míg mások rámutattak, hogy amikor Magellán idegen királynak ajánlotta fel a szolgálatait, végeredményben ugyanúgy cselekedett, mint Kolumbusz Kristóf, Sebastian Cabot és Amerigo Vespucci, s hogy a hazafiúi hűség nem előbbre való a tudomány fejlődésénél. Mindazonáltal egyvalamiben minden portugál egyetért: „ő a miénk”.
BIBLIOGRÁFIA. Antonio Pigafetta (Magellán olasz útitársa, aki visszatért Elcanóval) naplója: Primo viaggio intorno al globo terracques (nyomtatásban: 1800); E. F. Benson: Ferdinand Magellan (1929); Edouard Roditi: Magellan of the Pacific (1972). Magyar nyelven: Stefan Zweig: Magellán (1957); Erdődy János: Így élt Magellán (1981).
http://www.origo.hu/tudomany/tarsadalom/19990920magellanexpedicio.html
http://hu.wikipedia.org/wiki/Ferdinand_Magellan
