Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

ARHAT
(szanszkrit), páli nyelven ARAHANT („érdemes ember”), a buddhizmusban a tökéletessé vált ember, aki felismerte a létezés igazi természetét, és elérte a nirvánát (szellemi megvilágosodást). Az arhat, megszabadítva magát a vágy kötelékeitől, nem fog többé újjászületni.
A théraváda hagyományban az arhat-állapotot tartják a buddhista igazi céljának. A páli szövegek az elérés négy szakaszát írják le:

1. „az áramlatba belépett” - vagyis a megtért (szotápanna) - állapota, mely a Buddhát, a tanítást (dhamma) és a rendet (szangha) illető téves hiedelmek és kétségek legyőzése által érhető el;

2. az egyszer visszatérő (szakadágámin), aki már csak egyszer fog újjászületni, ez a kéjvágy, a gyűlölet és az illúziók mérséklésével elérhető állapot;

3. a vissza nem térő (anágámin), aki a halál után egy magasabb mennyben fog újjászületni, ahol arhattá válik, ez az érzéki vágy és a rosszakarat legyőzésével elérhető állapot, az első két fokozat teljesítése mellett; és

4. az arhat. Rendkívüli eseteket kivéve az ember - akár férfi, akár nő - csak kolostorban élve válhatk arhattá.

Mahájána-buddhisták bírálják az arhat eszményét azon az alapon, hogy a bódhiszattva (lásd ott) a tökéletesedés magasabb rendű célja, mivel a bódhiszattva megfogadja, hogy - bár alkalmas a megvilágosodásra - az újjászületések körforgásán belül marad azért, hogy mások javára munkálkodjék. A nézeteknek ez az eltérése ma is a théraváda és a mahájána hagyományok alapvető különbségeinek egyike.
Kínában, Koreában, Japánban és Tibetben az arhatokat (kínaiul luohan; japánul rakan) gyakran ábrázolták tizenhatos csoportokban a templomok falán (később ez a szám tizennyolcra, sőt ötszázra nőtt). Buddha 16 közeli tanítványát képviselik, akiket megbízott, hogy a következő buddha eljöveteléig a világban maradjanak, és ne érjék el a nirvánát, hogy az emberek tiszteletének tárgyai lehessenek.

 

LUOHAN
A luohan a szanszkrit arhat kínai átírása, a buddhista mitológia olyan alakjai, akik már elérték a legmagasabb rendű lelki fejlődést. Kínában a luohan-ról, mint a buddhává válás útjának legmagasabb fokáról való elképzelés összeolvadt a taoista remetékről, halhatatlanokról alkotott képzetekkel. A források a luohan-ok különböző számú csoportjait említik. Ismertek 16 luohan-t számláló csoportok (Koreában és Japánban is), de főként Kínában népszerűbb a 18 luohan. Első leírásuk a 9-10. század tájékáról származik. Az eredetileg 16 indiai arhathoz a kínaiak hozzátársították még a kínai buddhizmus két jelentős alakját, Kumaradzsivát, és a buddhizmust védelmező Liang-dinasztiabeli Wudi császárt. A luohan-ok egyikét, másikát időről-időre felcserélték az adott kor egy-egy népszerűbb, a buddhizmushoz kapcsolódó alakjával. Vannak sokkal nagyobb luohan-csoportok is, számuk egészen 300-ig sőt 500-ig is terjedhet. Szobor- vagy képábrázolásuk gyakorta töltik meg a buddhista vagy taoista-buddhista vegyes templomok nagy részét. Előfordulnak köztük szenvedély nélküli vagy mosolygó buddhista szentek, taoista remeték, hivatalnoki, sőt császári öltözékű emberek, akik hol mosolygósak, nevetősek, hol szigorúak vagy épp mindenre elszántak. A legeltérőbb pózokban ábrázolhatják őket, vannak akik magukba mélyedve ülnek, a világ tökéletlenségét bánatosan szemlélő szentek, népet oktató tanítók. Attribútumaik is sokféle lehet: pásztorbotok, pálcák, virágok (leggyakrabban lótusz), alamizsnás csészék, boros-csészék, olvasók stb. A luohan, akárcsak a taoista remete, gyakran játssza a jövendőmondó, a tisztátlan erőkkel szembeni harcos vagy az igazság védelmezőjének szerepét a népies elbeszélő irodalomban.