Terebess
Ázsia Lexikon
A
B
C
D E F
G H I
J K L
M N O
P Q R
S T U
Ü V
W X Y
Z
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
Lénard Jenő (1878–1924)
eredetileg Eugen Isak Levy, filozófus, orientalista, író
(Krefeld, 1878. május 2. - Bécs, 1924. december 2.)
A budapesti egyetemen bölcsésztudományi doktorátust nyert. 1918-ban Györffy István és László Gábor társaságában Kisázsiában vezetett expedíciót, amelynek célja többek között Észak-Anatólia és Samsun vidékének néprajzi, antropológiai és földtani feltárása volt. Az expedíció eredményes befejezését megakadályozta az, hogy az antant-hatalmakkal fegyverszünetet kötő török kormány az angolok kívánságára internálta a konstantinápolyi magyar kolóniát. Lénárd Jenő szabadkőműves kapcsolatai révén sikerült biztosítani az internáltak hazatérését. 1919-20-ban Fiuméban az Atlantica Hajózási Társaság képviselője volt, 1921-ben Bécsbe költözött. A buddhista tanokkal foglalkozó munkája a buddhizmus első teljes magyar filozófiai és történeti szintézise. Főbb műve: Dhammó. Bevezetés a Buddha tanába , Vol. 1., Budapest: 1911; Vol. 2., Budapest: 1913.
Lénárd Jenő (1878-1924) és felesége, Hoffmann Ilona (1888-1938)
Lénárd Jenő
a századelő különleges alakja, filozófusa, orientalistája, írója, akit jóformán
csak a németnyelvű keletkutatás nem felejtett el, köszönhetően németül megjelent
cikkeinek, és persze fia. Pedig kiemelkedő munkáit magyarul írta, mint amilyen
a kétkötetes - sajnos szintén elfelejtett - Dhammó, vagy a Buddho-rupam
esszéje, mely „Buddha testiségével” foglalkozott.
1907-ben részese volt az angol Buddhist Society of Great Britain and Ireland
alapításának. 1909-ben áttért az evangélikus hitre, akkor vette fel a Lénard
Jenő nevet. Felesége Hoffmann Ilona (1888–1938) volt. Lénárd Jenő mondják, hogy
legalább tíz nyelven beszélt. Buddhizmusról szóló alapműve – az említett Dhammó
után – 1914-ben a Budapesti Tudományegyetemen filozófiai doktorátust szerzett.
1918 májusától Kis-Ázsiában vezetett expedíciót. A háború végén az expedíció
tagjait internálták, és csak 1919 januárjában térhettek haza. 1919 augusztusától
Fiumében az Atlantica Hajózási Társaság képviselője volt. Trianon után Ausztriába
költöztek. 1924-ben Bécsben halt meg. Lénárd Jenő fiát sokan ismerhetik, Lénárd
Sándor a Micimackó latin fordítója, a Római konyha, a Völgy a világ végén, és
más művek méltán megbecsült szerzője. Jóllehet Lénárd Jenő eredményeit a keletkutatás
közel száz év alatt lehet meghaladta, nekünk mégis a Buddho-rupam esszéjét
érdemes volna újra elolvasni… Arra, hogy valójában ki volt, fia, Lénárd Sándor
„Apám” című történelmi esszéje világít rá a legjobban, melyből kiderül, hogy
„Nem olvashattam el könyvét Buddha életéről, mert nem volt ideje megírni – ez
lett volna művének harmadik kötete.”
Weiner
Sennyey Tibor: Krúdy és a buddhizmus
http://irodalmijelen.hu/?q=node/3528
PDF: Lénard Jenő: Dhammó
Budapest, I. rész, 1911, 1912; II. rész, 1913.
Felvinczi Takács
Zoltán: Dhammó (könyvismertetés a Nyugatban)
http://epa.niif.hu:80/00000/00022/00154/05062.htm
Lénard Jenő: Buddho-rupam
- 1913.
http://irodalmijelen.hu/?q=node/3529
Györffy István: A Lénard-féle kisázsiai expedíció. = Kőrösi Csoma-Archívum I. kötet (1921-1925) 310-313. p.
http://hu.wikipedia.org:80/wiki/Lénard_Jenő
Lénárd Sándor (1910-1972) írásai
apjáról
http://mek.niif.hu/01500/01553/01553.htm
(„Apám”, Lénard Sándor olasz nyelvű kéziratából fordította: Vajdovics Zsuzsa)
http://mek.niif.hu/kiallitas/lenard/cv/index.html
Lénárd Jenő, aki a németországi Krefeldben született és Eugen Isak Levyként anyakönyvezték, édesanyjával, Ida Johanna Weller-rel és a nála alig egy évvel fiatalabb öccsével, Robert Jakob Levyvel együtt 1883-ban az árpakereskedő és malátagyáros apa, Carl Levy után Budapestre költözött. „Großvater Karl”, ahogy később Lénárd Sándor emlegette, vállalkozása kezdetben nagypolgári jómódot biztosított, majd a 20. század első évtizedének végére összezsugorodott. A gimnázium után kereskedelmi és filozófiai tanulmányokat folytató, sokat utazó, vagy egy tucat nyelven beszélő Jenő és öccse, a grafikusművész Róbert is 1909-ben evangélikus hitre tért és magyarosított, családnevük azóta Lénárd. Jenő még ugyanabban az évben megnősült, a keszthelyi Hoffmann Sándor állatorvos és Lővy Borbála (apja a nagytétényi kastélyt és egy ezerholdas birtokot uraló Lővy Mór) leányát, Ilonát vette feleségül. Ez a „családfő és törzsfőnök” dédnagyapa – aki hentes és mészáros, nagyvágó, hízlaldai főrészvényes, virilista volt, barátnőjének, Beniczkyné Bajza Lenke írónőnek Budafokon villát épített – fontos szerepet játszik Lénárd Sándor életében is, tőle örökölte ugyanis migrénjét.
Lénárd Jenő és Hoffmann Ilona előbb az Erzsébet körúton, a jóságos Emy nagynéni lakásában laktak, majd 1913-tól a Fasor 22. sz. házban béreltek lakást. Ebben az évben született második gyermekük, Johanna. Csak jóval később, a világégést követően, 1921-ben születik meg a harmadik gyermek, Károly.
Lénárd Sándor nagyon szerette Hansinak becézett húgát, aki 1961-ben halt meg Londonban, és a nagy korkülönbség ellenére Carli öccsét is, akit fehér karszalagos munkaszolgálatosként 1944 októberében a bori munkatáborból a Németország felé tartó gyalogmenetben, Baja térségében gyilkoltak meg.
Az első háborút megelőző rövid időszakban a Lénárd család maradéktalan boldogságban élt. A nyarakat Emy néni és Rudi bácsi Fejér megyei birtokán, az Adony melletti Harmatospusztán töltötték. Sándor az édesanyjától és az itteni pusztai emberektől tanult magyarul, a Levy-nagyszülők németül beszéltek vele. Ekkor, 1911-13-ban jelent meg Lénárd Jenő Buddha életéről és tanairól szóló kétkötetes monográfiája, a Dhammó, melynek alapján 1914-ben a Budapesti Tudományegyetemen filozófiai doktorátust szerzett.
Az első világháború (kitörésének napját nem véletlenül nevezi egy művében Lénárd az „emberiség utolsó, valóban boldog napjának”) megváltoztatta a család egész életét.
Az önkéntesként tartalékos hadnagyi ranggal azonnal bevonuló Lénárd Jenőt előbb a szerb frontra, pontosabban Eszékre, egy tüzértanfolyamhoz vezénylik oktatónak, majd Tirolba, Bruneckbe, az olasz frontra. Ezt az időszakot egy rövid bécsi és budapesti felkészülés után 1918 májusától egy expedíció szervezése követi, mely végül is csak szeptember közepén indult útnak Törökország keleti területeire, hogy ott térképészeti, néprajzi és nyelvészeti kutatásokat folytasson. Az expedíció vezetője a törökül is beszélő Lénárd Jenő, akkorra már tartalékos százados volt.Lénárd Ilona a gyermekekkel megpróbált mindig a férje közelében lenni, ezért többször utaztak Eszékre, majd Bruneckbe. Az utazások közötti időszakokat Budapesten és vidéken, Emy néniék tanyáján és a keszthelyi rokonoknál töltötték.
Lénárd Sándor 1915 őszén magántanulóként kezdte meg iskoláit. Az első években a fogadott tanító nénik munkálkodását – említsük itt meg az első, Czirják Mariska nevét, akitől a kis Sanyi első költészettani leckéjét is kapta – csak egy-egy félévre szakította meg Lénárd Ilona próbálkozása az elemi iskolákkal, a Rácz iskolával és a Deák téri evangélikus elemivel, de ezeket a kis Sándor nem szenvedhette.
A frontok összeomlása után az expedíció tagjait – akik között ott volt dr. Györffy István, a neves néprajzkutató is – internálták, és csak nagy tortúra árán tudtak kiszabadulni, hajóval és gyalogszerrel hazatérni. Lénárd Jenő csak 1919. január 21-én ért haza.
A háború a családot vagyonából kiforgatta. Önálló lakásukat fel kellett adniuk, és újra Emy néniéknél húzták meg magukat, ezúttal az Andrássy út 27-ben, az Operával majdnem szemben. Lénárd Jenő csak nagy nehézséggel kapott állást az Atlantica szállítmányozási vállalatnál, melynek Polnay Jenő volt a tulajdonosa. A Tanácsköztársaság eszméivel mindössze három napig szimpatizáló Lénárd család verselő gyermeke a „nénik és bácsik nagy mulatságára” megírja és előadja a „Kun Béla, a nagy gazember” kezdetű versét.
A Tanács-Magyarország bukása utáni zűrzavarban Friedrich István első, megbízott hivatalnokkormányának közélelmezési miniszterévé Polnay Jenőt nevezte ki, aki munkatársát, dr. Lénárd Jenőt államtitkárnak kérte fel. E röpke hét-nyolc napra Lénárd Jenő magas rangú közhivatalnok lett. Polnay a második Friedrich-kormányba már nem került be, s a Lénárd család augusztus 20-án Fiuméba utazott, ahol a családfőnek át kellett vennie az Atlantica képviseletét. A Via Trieste 20-as számú házban béreltek lakást. Beilleszkedésüket nagyban segítette, hogy Lénárd Jenő ifjúkorában már élt itt, amikor édesapja gyakorlatra küldte egy ügyfeléhez. Lénárd Jenő ha- marosan beíratta a fiát a város magyar gimnáziumába.
Miután Lénárd Jenő a feladatát, hogy az Atlantica tulajdonát képező hajókat visszaszerezze, nem tudta elvégezni, családjával néhány hónap múlva visszatért Budapestre. A menekültekkel teli városban munkára semmi kilátás nem volt, de végül egy bécsi székhelyű szállítmányozási vállalat, az Intercontinental hajlandó volt alkalmazni a tíz nyelven jól beszélő Lénárdot. Lénárd Ilona Hansival Budapesten maradt, az apa és fia útra keltek.
Az 1920-21-es tanévben Lénárd Sándort már a nagyhírű Theresianumban találjuk. A bentlakásos diák sokat éhezett és fázott. Örömet csak a hétvégék jelentettek, amikor édesapja szombat délután hazavitte Strohgasse-i lakására, ahol együtt lehettek, beszélgettek, teáztak. A fiú istenítette apját, akire később a mind a nyugati, mind a keleti filozófiában járatos, németül is verselő, bölcs, az optimizmusát soha fel nem adó emberre emlékezett, aki Angliában tanulta meg a „toast and tea” jelentőségét, s aki pirítóssal a kezében elmélkedett Schopenhauerről és Buddháról.
Az apa hamarosan egy kis házat vesz Klosterneuburgban, amit kibővítenek, és 1921-ben, a harmadik gyermek, Károly megszületése után az egész család újra együtt van.
Sándor csak az 1921-22-es tanév első félévében maradt az internátusban, a második gimnáziumi osztályt már Klosterneuburgban fejezte be. Itt is érettségizett 1928-ban. Jó osztályba került, a tizenhat fiú közt tizenkét jeles tanuló volt. A gimnáziumi években tovább folytatta hét éves korában megkezdett zongoratanulmányait, evezett, úszott, vívott, első szerelme is ide kötődik. Ezekben az években naplót vezet, magyar költőket – Petőfit, Heltait – fordít németre, s a Faustot próbálja magyarra átültetni. Egy iskolatársának visszaemlékezése szerint sok lány volt szerelmes belé, ő hordott először zsakettet az osztályból, jó latinos volt, és német verseket írt. Egy későbbi levelezőpartnere, az osztálytárs Gerta Hartl megírta, hogy a regisztrált Alexander helyett mindenkivel Sándornak hívatta magát, és meg is tanította a név helyes kiejtését. Kossuthért lelkesedett, és nagy magyar volt.
Lénárd Jenő 1924-ben agyvérzésben meghalt.
Lénard Jenő sírja, Klosterneuburg
Sírfelirata: „Fluctuat nec mergitur” (Latin: „Hánykolódik, de el nem süllyed” - Párizs város jelmondata is)
