Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Laksmí

Laksmí az Úr Visnu hitvese, aki a gazdagság és a szerencse istennője. Az ábrázolásokon vagy az Úr Visnu lábainál foglal helyet, vagy mellette áll illetve ül. Látható úgy is, amint az Úr Visnu mellkasára dől. Amikor valamely templomban Visnuval együtt imádják, akkor kettő, amikor pedig egyedül, akkor négy karja van. A tejóceánból jelent meg, amikor a félistenek és a démonok a nektárt köpülték.
Laksmít rendszerint elbűvölően gyönyörűnek írják le, amint egy lótuszon áll vagy ül, s gyakran lótuszvirágot tart a kezében. Talán ezért is hívják Padmának vagy Kamalának is. Amikor négy karja van, két felső kezében lótuszokat tart, az alsó kettő pedig áldásosztó helyzetben van, vagy aranypénzek hullanak belőlük.
Általában ragyogó aranyszínű. Laksmít gyakran láthatjuk a képeken derékig vízbe merülve, két oldalán egy-egy elefánttal, amelyek vizet permeteznek rá. Rukminí, Krisna dvárakái felesége, valamint Szítá, az Úr Rámacsandra felesége mindketten Laksmí inkarnációi. Néha az Úr Visnuval együtt Garuda hátán utazik. Azt mondják, hogy Laksmí eredeti alakja Krisna vrindávanai hitvese, Rádhárání.
Nincsenek kizárólag neki szentelt templomok, de gyakran láthatjuk őt Visnu-templomok oltárán az Úr Visnu lábainál. Indiában szinte minden ember imádja az otthonában Laksmít.
Gyakran egymagában imádják őt, hogy meggazdagodjanak, mert nem tudják, hogy Laksmí (a szerencse istennője) csapongó, s ha nem hitvesével, az Úr Visnuval együtt imádják, akkor kegye csak átmeneti lesz.
A Dipávali fényfesztivál (október/november) Laksmíval kapcsolatos. A házakat e napon lámpásokkal világítják ki, mert azt tartják, hogy a gazdagság (Laksmí) nem lép be egy sötét házba. A legtöbb házat ezen az estén olajlámpásokkal és elektromos fényekkel díszítik fel.