Terebess
Ázsia Lexikon
A
B
C
D E F
G H I
J K L
M N O
P Q R
S T U
Ü V
W X Y
Z
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
kutya
(kínaiul: gou)
A kutya a kínai zodiákus tizenegyedik állata. A kutya szimbolikus szerepe sokkal erősebb északon mint délen. Északon pl. az 5. holdhónap 5. napján rendezett ünnepségen papírból kivágott kutyákat dobnak a vízbe, hogy megharapja és elkergesse a démonokat. A kutya a nyugati égtájhoz kapcsolódik. Kína nagy részén a mai napig fogyasztják a kutyahúst. Azt tartják róla, hogy a húsa yang-ban bővelkedő ezért kizárólag hűvös, hideg időben tanácsos fogyasztani. Főleg ősszel és télen esznek kutyát. Ha azt álmodjuk, hogy egy kutya megharap minket, az azt jelenti, hogy őseink ennének valamit. Ilyenkor ételáldozatot kell bemutatni az elhunyt ősök szellemének. Ha álmunkban kutya rohan felénk, az a közelgő gazdagság előjele. A gyermektelen és terhes asszonyok patrónusa volt Zhangxian, akiről azt tartották, hogy nyilaival legyőzi az Égi Kutyát, azt a démont, amelyik mesterkedésével gátolja a fiúgyermek születését, vagy megrövidíti az újszülöttek életét.
BARBA RAFAEL Péter: A kutya a kínai kultúrkörben
Egy útépítés során 1990-ben, 40 km-re a kínai Senhszi tartománybeli, mára már világhírűvé vált cseréphadsereget rejtő császársírtól, a korai (nyugati) Han-dinasztia negyedik uralkodójának, Han Jing-ti (Kr. e. 157-141) császárnak a sírkomplexumához tartozó szenzációs leletek kerültek napvilágra: a mindennapi élet kellékei, szerszámok, női és eunuch figurák, katonák. Az egyharmad élet- nagyságú alakok törzsének többsége fából készült, az ékszerek aranyozottak. A lelet igazi szenzációja azonban az eddig feltárt 200 juh, számos kecske és sertés mellett a 400 kutya terrakotta szobra.
A nagy anatómiai pontossággal megörökített rövid szőrű kutyák két típusba sorolhatók. A nagyobbik egy széles agykoponyájú, magasan tűzött, felálló fülű, rusztikus felépítésű, masztiff jellegű kutya. A kisebb termetű, hátára kunkorodó farkú, ugyancsak magasan tűzött fülekkel rendelkező eb arányaiban, fejtípusában az e korban már létező, eredeti foglalkozására nézve nyájak, lakóhelyek őrzőjeként használatos, majd gladiátorkutyává átlényegülő shar-pei-t mutatja. Igaz, itt a fülek még nem törnek meg, s nyoma sincs "extra" ráncoknak, a szemek nyíltak, barátságosak.
Nem tudhatunk semmi bizonyosat, hogy miért részesült másodmagával ez a Dél-kínai-tenger mellől származó fajta ebben a kétes szerencsében. Egy lehetséges hipotézis mégis kínálkozik. A déli és keleti tartományok hagyományosan termelő foglalkozást (kézművesség, földművelés), valamint kereskedelmet folytató népességének szemében az északi barbárokkal közvetlen harci érintkezésben élő, katonáskodó északnyugatiak is félig-meddig barbárnak számítottak. A két pólus között feszülő belső ellentét, megvetés kifejeződése is megmutatkozhat a jelenségben: "Én vagyok az erősebb, fogadd el ezt a tényt, mert az én kezem fogja a fegyvert, s lám, ahogy megölöm a kutyádat, téged is bármikor összeroppanthatlak." Kultúrtörténeti, néprajzi analógiák mutathatók ki, hogy a másik ember, nép totemének, szimbólumának elpusztításával miként üzen, félemlít meg a hódító.
Vadász, halottkísérő és húsforrás
Kínában a kutya domesztikációja a jelenlegi adatok szerint a Kr. e. V-IV. évezredre tehető. A Jangsao vidékén folytatott ásatások azt mutatják, hogy az újkőkori falu fő háziállata a kutya és a sertés. A kutya már kezdetektől társ a vadászatban, de fontos fehérjeforrás is. A Kr. e. II. évezred második felétől, a Shang-dinasztia idejéből fennmaradt leletekből tudjuk, hogy a nagyszabású fejedelmi vadászatok, melyek egyben hadgyakorlatok is voltak, hatalmas harci szekerekkel folytak, s a kutya fontos részese volt a vadászatnak.
E kultúra halottkultusza is megköveteli, hogy az elhunytnak fontos és kedves tárgyak, lények - pl. kutyái - elkísérjék a másik életbe. Ezért kezdetben feláldozzák őket. A Kr. e. III-II. évezred (neolitikum vége) folyamán a kutyákat a halottak alá temetik. A Kr. e. 18-11. században már változik az elhelyezés, ekkor már a kutyát a halott lábánál találjuk meg. Döntő változást hoz a "Hadakozó Fejedelemségek kora". Az élőt felváltja a jelképes áldozat: a kutya agyag-, bronz- vagy jádeszobor képében kerül a sírba.
Sajátos, a tibeti lámaista vallás reinkarnációs hitével összefüggő extrém gyakorlat a halottak kutyával történő felfalatása. A halott tetemét a szeletelő ember lehúsolja és a kutyáknak veti. A halott csak akkor születik újjá, ha teste már teljesen megsemmisült. E folyamatot gyorsítja meg a kutya (vagy a ragadozó madarak) tápcsatornájában történő megsemmisülés.
Tudott az is, hogy a kínai konyha fogásai között a kutyahús a kezdetektől napjainkig szerepel. Az azonban, hogy ilyen egyértelműen az étkezési célú "haszonállatok" sorában nyert elhelyezést, azt mutatja: az étkezésben betöltött szerepe fontosabb volt, mint eddig hittük. A korai irodalmi emlékek alapján (pl. "Csu dalok") az alantas húsételek közé tartozónak ismertük. "A vendéglőbe betérő utazó húst rendel. - Nincs húsom! - mondja a vendéglős. - Nem baj, jó lesz kutyahús is! - feleli a vendég."
A kutyahús tehát csak a disznóhús után következik a húsok hierarchiájában. Ám korok és egyéni, olykor talán uralkodói ízlések módosíthatták egy-egy étel megítélését. (Érdekes körülmény, hogy a Han-dinasztia uralomra jutását fegyverrel is támogatta a kutyamészárosok "céhe". Talán ez is arra utal, hogy a kutyahús népszerű étel volt. Vagy a segítségért fizetett az udvar a felvásárlással?)
"Kutyaművészet", asztrológia
Nem sorolható az irodalom műfajai közé, de meg kell említeni a "Kutyák könyvé"-t mint a kynologiai irodalom korai megnyilvánulását. E műben a császárok megbecsült és különös védelmet élvező kedvenc kutyáit írták le, és így a legkorábbi standard gyűjteménynek és törzskönyvnek tekinthető. A kutya tartására, kiképzésére és elfogyasztására (!) vonatkozó tudnivalókat pedig a Kr. e. 7. században foglalták egybe a "Rítusok könyvé"-ben.
A kutya szobrászati megjelenítése elsősorban rituális célokat szolgál, de a gyermekjátékok között is találunk megkapó alkotásokat. A sírokban való elhelyezésük mitológiai szerepükkel magyarázható. Az állatképfestészet kialakulása a Kr. u. 8. század utánra tehető, ekkor kezdenek ugyanis fokozatosan elkülönülni az ábrázolt témák. Előbb a ló, majd a bivaly, őket követően a kutya és a macska mint luxusállat, aztán a mitológiai jelentőségű és mitikus erejű teremtmények, végül a halak, rovarok is bevonulnak a festészeti témák világába. A természetábrázolás témaskálája a 12. századra válik teljessé. A kutya ábrázolása a régi életképeken előfordul ugyan, de nem túl gyakori.
Nem lenne teljes a kép az asztrológia és a kutya kapcsolatának említése nélkül. A kínai asztrológia hozzávetőleg 5000 éves múltra tekinthet vissza. Eltérése a nyugati asztrológiától jelképrendszerében is markánsan testet ölt. Míg a nyugati csillagképek konstellációs nevei tengeri, a kínaiak szárazföldi kultúrára utalnak (nyugaton elsősorban a hajós népek, Kínában az ország belső régióiban élők foglalkoznak csillagászattal).
A kínai asztrológiában először a Hold-állatöv 27 képét tartották számon (ezek is egy-egy állat uralma alatt álltak), majd a 12 állatövi jegyet tartalmazó ciklusra tértek át. Egy teljes (12 éves) periódus adja az ún. Nagy Évet. Az egyes állatövi jegyek: Patkány, Bivaly, Tigris, Nyúl, Sárkány, Kígyó, Ló, Kecske, Majom, Kakas, Kutya, Disznó. Hogy miért ők?
A monda szerint Buddha felszólította a világ összes állatát, hogy járuljon eléje és fogadjon neki hűséget. Ám csupán 12 állat jött el. Buddha azzal jutalmazta őket, hogy érkezésük sorrendjében mindegyiknek adott egy-egy esztendőt, melyet a tulajdonos állatról nevezett el, s abba oltotta annak tulajdonságait, sőt az adott évben születő embereket is a névadó karakterjegyeivel ruházta fel.
A 12 állatövi jegy 6 párra oszlik. Minden pár első állata Jang (aktív), a második Jin (passzív). A hűséges Kutya a szeretetteljes Disznóval pár. A Kutya a barátságot és a védelmet, a Disznó az otthont, a kényelmet és az utódokat szimbolizálja a Család Házában.
História, 2003/8-9. sz.
