Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Hegedüs Géza
KUNG FU-CE (Kr. e. 551–479)
[Kong Fuzi]

Nevét kínai hazájában is többféleképpen írják és mondják, az európai nyelvekben hol Kunfocénak, hol ellatinosított formában Konfuciusznak szokták kiejteni. Lehetséges, hogy ez a Kung Fu-ce a hiteles forma, ebből a Kung a személynév, Fu-ce pedig „tisztelt mester”-t jelent. Több mint két és fél ezer éve ő a legtiszteltebb minden kínai közül. Hogy a sok neki tulajdonított könyv áradatában melyiket írta, melyiket diktálta, melyikről nem lehetett fogalma sem, mert nemzedékekkel halála után keletkezett – ez csak találgatás tárgya lehet, de valamennyi műre az ő szelleme, bölcsessége, stílusa nyomta rá bélyegét. Sokat tudunk életéről, de bizonyosan csak keveset, mivel nehéz megkülönböztetni a hiteles történelmi adatokat és a regényes mendemondákat. De annyit tudunk, hogy valóban élt, s a neki tulajdonított tanítások nagyobbik része valóban tőle származik. Az pedig egészen bizonyos, hogy soha életében nem tartotta magát istennek, de még csak vallásalapítónak sem. Holott hazájában hol istennek, hol emberfeletti szentnek, de legalábbis prófétának tekintették és imádták. Az európai tudatban pedig úgy él, hogy ő alapította azt az ősi kínai vallást, amelynek valójában leghíresebb tanítója volt.

Élete idejében a végtelen kínai térség számos királyságra, fejedelemségre oszlott. Ahol ő született, az lett idővel a selyemiparáról híres Santung tartomány. Apja itt volt az uralkodó hadseregének főtisztje. Tehát az előkelők közé tartozott: ha nem kívánt katona lenni, akkor magas rangú hivatali címek vártak rá. Ezt nem is kerülhette el, noha kezdettől mindvégig tanító akart lenni. Ifjúkora szakadatlan tanulással telt, élete delén már mindenkinél műveltebb bölcsnek tekintették. Mindenekelőtt a szertartások tudományát sajátította el. Ez Kínában igen fontos tantárgy volt, mivel nemcsak a vallási, hanem a hivatali-udvari életben is kötelező volt – és maradt – a szabályozott viselkedés. Kezdetben a királyi udvar leendő tisztviselőinek iskolájában tanított, főleg illemtant, udvariasságot és jó modort. Ez évezredek után is fontos volt és maradt Kínában. A kommunista pártszervezetekben ugyanúgy kötelező, mint egykor a császári fogadásokon. – De miután a jogtudományban ugyanúgy otthonos volt, mint a vallási és az étkezési szertartásokban, nem kerülhette el a főhivatali székeket sem, és egy ideig igazságügy-miniszter is volt. Mint a túl magas rangú tisztviselők, ki volt téve az irigyek rosszindulatának. Nem tudjuk, mi volt a közvetlen ok, csak annyi bizonyos, hogy el kellett hagynia székét, és helyesebbnek látta, ha egy időre elhagyja otthonát is. Elindult hát vándortanítónak. Ekkorra már olyan tekintély volt a tanulni vágyók körében, hogy buzgó tanítványok egész serege kísérte. Bejártak számos tartományt, fejedelemségeket és királyságokat. Ahol kis időre megtelepedett, ott azonnal egész iskola gyűlt körébe, az uralkodó udvara is meghívta, hogy tanítsa a főembereket jogtudományra és jó modorra.

Bölcsességének és költői szövegeinek jó része ezen az évekig tartó vándorúton keletkezett. Egy kis részét valószínűleg ő maga írta, de a legtöbb könyvet alighanem tanítványainak diktálta.

Eszméinek java részét a hagyományoktól örökölte, mégis újaknak kell tekinteni összességüket, mivel a rendszertelen hagyományt ő rendszerezte példázatos, áttekinthető tananyaggá. Ő helyezi a vallás középpontjába az ősök tiszteletét és a családi élet tisztaságát. Az apa otthonában uralkodó, de az uralkodóknak is apai kötelezettségeik vannak alattvalóik iránt. A patriarchátust és a paternalizmust vallási szentséggé avatta. – Olyan vallási szemléletet fogalmazott és rendszerezett, amelyben a hit világa remény és nem tudás. Hinni kell az istenekben, de nem lehet tudni, hogy hány isten lehet. Feltételezi a földi életen túli élet lehetőségét, de nem is ajánlja, hogy erről töprengjünk. Egy helyütt így ír (vagy diktál): „Miért foglalkozzam a túlvilági élet megismerhetetlen dolgaival, amikor a földi élet megismerhető dolgainak nagy részét sem ismerem?”

A hosszú, sokéves vándortanítói út alatt kiformálódott egész tanítási rendszere a tudományokról, állami életről, jogról, erkölcsről, a viselkedés formáiról. Ugyanúgy mondatokba fogalmazza a fizika megismerhető törvényszerűségeit, mint a javasolt imádságokat. Egy pillanatig se tekinti magát vallásalapítónak, hiszen csak áttekinthető rendszerbe rakta az örökölt hittételek összevisszaságát.

Amikor tanítványainak száma már végtelenül sok, tekintélye szétterjedt a kínai határtalanságban, otthona hazahívja. Örömmel tér vissza a rég elhagyott otthonba. Uralkodója testvérként fogadja, rá várna valamennyi magas hivatal, de neki egyik sem kell. Ő tanító, az ő dolga, hogy tanítson. És akarata vagy akár szerény kívánsága már parancs a királyok számára is. Megalapíthatja most már a saját iskoláját. Mindenfelől árad ide a sok tanítvány. Kung, a legtiszteltebb mester válogathat a legtanultabb tanítványok között, hogy azok oktassák a kezdőket. A tantárgyak, a tananyag ettől kezdve jó két évezredig mintája minden kínai főiskolának. Később az ilyen iskolákban szerzett diplomák jelzik, milyen mandarini hivatalnoki fokozatra alkalmas a sokat tanult férfi.

Bárhogy is ragaszkodott ahhoz, hogy ő ugyanolyan földi ember, mint tanítványai és minden tisztelője, már életében felsőbbrendű lénynek tisztelték. Ő magát a vallás és a szertartások tanítójának nevezte, de az volt a közhiedelem, hogy a most már általánosan értett vallást ő alapította, és a szertartásokat – az udvariakat is, a templomiakat is – ő találta ki. Amikor 72 éves korában meghalt, szinte azonnal olyan vallásalapítónak tudták, aki közvetlen mennyei megbízásból adott hitet és hitformát az emberiségnek. Később már a mennyekben, az ismeretlen istenek körében élő, a földi emberekre tekintő szent alaknak tartották. És a XVIII. században a már régóta hatalmas birodalommá egyesült Kínában a korlátlan hatalmú császár kinyilvánította Kung Fu-ce isteni voltát. Ettől kezdve imádkozni lehetett hozzá, sőt kellett is. Tőle kértek belátást és bölcsességet. Tanítását filozófiának, jogforrásnak, államelméletnek tudták, de mindenekelőtt a vallás megalapítójának. Ezt így vallották a császári udvarban is, a felvilágosodott elmék köreiben is, a forradalomra készülők is. Amikor 1911-ben a Szun Jat-szen vezette forradalom megszüntette a császárságot és megalapította a kínai köztársaságot, az tovább vitte Kung Fu-ce vallását, amely az évszázadok során a tao és a buddhizmus elemeivel ötvöződött, de Kung mester gondolatai meghatározóak maradtak benne. Csak Mao Ce-tung idején szűnt meg ez a tanítás államvallás lenni. A legszélesebb körökben azonban máig megmaradt és megmarad továbbra is mint a legfőbb kínai örökség.