Terebess
Ázsia Lexikon
A
B
C
D E F
G H I
J K L
M N O
P Q R
S T U
Ü V
W X Y
Z
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
Hegedüs
Géza
KUNG FU-CE (Kr. e. 551–479)
[Kong Fuzi]
Nevét
kínai hazájában is többféleképpen írják és mondják, az európai nyelvekben hol
Kunfocénak, hol ellatinosított formában Konfuciusznak szokták kiejteni. Lehetséges,
hogy ez a Kung Fu-ce a hiteles forma, ebből a Kung a személynév, Fu-ce pedig „tisztelt
mester”-t jelent. Több mint két és fél ezer éve ő a legtiszteltebb minden kínai
közül. Hogy a sok neki tulajdonított könyv áradatában melyiket írta, melyiket
diktálta, melyikről nem lehetett fogalma sem, mert nemzedékekkel halála után keletkezett
– ez csak találgatás tárgya lehet, de valamennyi műre az ő szelleme, bölcsessége,
stílusa nyomta rá bélyegét. Sokat tudunk életéről, de bizonyosan csak keveset,
mivel nehéz megkülönböztetni a hiteles történelmi adatokat és a regényes mendemondákat.
De annyit tudunk, hogy valóban élt, s a neki tulajdonított tanítások nagyobbik
része valóban tőle származik. Az pedig egészen bizonyos, hogy soha életében nem
tartotta magát istennek, de még csak vallásalapítónak sem. Holott hazájában hol
istennek, hol emberfeletti szentnek, de legalábbis prófétának tekintették és imádták.
Az európai tudatban pedig úgy él, hogy ő alapította azt az ősi kínai vallást,
amelynek valójában leghíresebb tanítója volt.
Élete idejében a végtelen
kínai térség számos királyságra, fejedelemségre oszlott. Ahol ő született, az
lett idővel a selyemiparáról híres Santung tartomány. Apja itt volt az uralkodó
hadseregének főtisztje. Tehát az előkelők közé tartozott: ha nem kívánt katona
lenni, akkor magas rangú hivatali címek vártak rá. Ezt nem is kerülhette el, noha
kezdettől mindvégig tanító akart lenni. Ifjúkora szakadatlan tanulással telt,
élete delén már mindenkinél műveltebb bölcsnek tekintették. Mindenekelőtt a szertartások
tudományát sajátította el. Ez Kínában igen fontos tantárgy volt, mivel nemcsak
a vallási, hanem a hivatali-udvari életben is kötelező volt – és maradt – a szabályozott
viselkedés. Kezdetben a királyi udvar leendő tisztviselőinek iskolájában tanított,
főleg illemtant, udvariasságot és jó modort. Ez évezredek után is fontos volt
és maradt Kínában. A kommunista pártszervezetekben ugyanúgy kötelező, mint egykor
a császári fogadásokon. – De miután a jogtudományban ugyanúgy otthonos volt, mint
a vallási és az étkezési szertartásokban, nem kerülhette el a főhivatali székeket
sem, és egy ideig igazságügy-miniszter is volt. Mint a túl magas rangú tisztviselők,
ki volt téve az irigyek rosszindulatának. Nem tudjuk, mi volt a közvetlen ok,
csak annyi bizonyos, hogy el kellett hagynia székét, és helyesebbnek látta, ha
egy időre elhagyja otthonát is. Elindult hát vándortanítónak. Ekkorra már olyan
tekintély volt a tanulni vágyók körében, hogy buzgó tanítványok egész serege kísérte.
Bejártak számos tartományt, fejedelemségeket és királyságokat. Ahol kis időre
megtelepedett, ott azonnal egész iskola gyűlt körébe, az uralkodó udvara is meghívta,
hogy tanítsa a főembereket jogtudományra és jó modorra.
Bölcsességének
és költői szövegeinek jó része ezen az évekig tartó vándorúton keletkezett. Egy
kis részét valószínűleg ő maga írta, de a legtöbb könyvet alighanem tanítványainak
diktálta.
Eszméinek java részét a hagyományoktól örökölte, mégis újaknak
kell tekinteni összességüket, mivel a rendszertelen hagyományt ő rendszerezte
példázatos, áttekinthető tananyaggá. Ő helyezi a vallás középpontjába az ősök
tiszteletét és a családi élet tisztaságát. Az apa otthonában uralkodó, de az uralkodóknak
is apai kötelezettségeik vannak alattvalóik iránt. A patriarchátust és a paternalizmust
vallási szentséggé avatta. – Olyan vallási szemléletet fogalmazott és rendszerezett,
amelyben a hit világa remény és nem tudás. Hinni kell az istenekben, de nem lehet
tudni, hogy hány isten lehet. Feltételezi a földi életen túli élet lehetőségét,
de nem is ajánlja, hogy erről töprengjünk. Egy helyütt így ír (vagy diktál): „Miért
foglalkozzam a túlvilági élet megismerhetetlen dolgaival, amikor a földi élet
megismerhető dolgainak nagy részét sem ismerem?”
A hosszú, sokéves vándortanítói
út alatt kiformálódott egész tanítási rendszere a tudományokról, állami életről,
jogról, erkölcsről, a viselkedés formáiról. Ugyanúgy mondatokba fogalmazza a fizika
megismerhető törvényszerűségeit, mint a javasolt imádságokat. Egy pillanatig se
tekinti magát vallásalapítónak, hiszen csak áttekinthető rendszerbe rakta az örökölt
hittételek összevisszaságát.
Amikor tanítványainak száma már végtelenül
sok, tekintélye szétterjedt a kínai határtalanságban, otthona hazahívja. Örömmel
tér vissza a rég elhagyott otthonba. Uralkodója testvérként fogadja, rá várna
valamennyi magas hivatal, de neki egyik sem kell. Ő tanító, az ő dolga, hogy tanítson.
És akarata vagy akár szerény kívánsága már parancs a királyok számára is. Megalapíthatja
most már a saját iskoláját. Mindenfelől árad ide a sok tanítvány. Kung, a legtiszteltebb
mester válogathat a legtanultabb tanítványok között, hogy azok oktassák a kezdőket.
A tantárgyak, a tananyag ettől kezdve jó két évezredig mintája minden kínai főiskolának.
Később az ilyen iskolákban szerzett diplomák jelzik, milyen mandarini hivatalnoki
fokozatra alkalmas a sokat tanult férfi.
Bárhogy is ragaszkodott ahhoz,
hogy ő ugyanolyan földi ember, mint tanítványai és minden tisztelője, már életében
felsőbbrendű lénynek tisztelték. Ő magát a vallás és a szertartások tanítójának
nevezte, de az volt a közhiedelem, hogy a most már általánosan értett vallást
ő alapította, és a szertartásokat – az udvariakat is, a templomiakat is – ő találta
ki. Amikor 72 éves korában meghalt, szinte azonnal olyan vallásalapítónak tudták,
aki közvetlen mennyei megbízásból adott hitet és hitformát az emberiségnek. Később
már a mennyekben, az ismeretlen istenek körében élő, a földi emberekre tekintő
szent alaknak tartották. És a XVIII. században a már régóta hatalmas birodalommá
egyesült Kínában a korlátlan hatalmú császár kinyilvánította Kung Fu-ce isteni
voltát. Ettől kezdve imádkozni lehetett hozzá, sőt kellett is. Tőle kértek belátást
és bölcsességet. Tanítását filozófiának, jogforrásnak, államelméletnek tudták,
de mindenekelőtt a vallás megalapítójának. Ezt így vallották a császári udvarban
is, a felvilágosodott elmék köreiben is, a forradalomra készülők is. Amikor 1911-ben
a Szun Jat-szen vezette forradalom megszüntette a császárságot és megalapította
a kínai köztársaságot, az tovább vitte Kung Fu-ce vallását, amely az évszázadok
során a tao és a buddhizmus elemeivel ötvöződött, de Kung mester gondolatai meghatározóak
maradtak benne. Csak Mao Ce-tung idején szűnt meg ez a tanítás államvallás lenni.
A legszélesebb körökben azonban máig megmaradt és megmarad továbbra is mint a
legfőbb kínai örökség.
