Terebess
Ázsia Lexikon
A
B
C
D E F
G H I
J K L
M N O
P Q R
S T U
Ü V
W X Y
Z
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
koreai festészet
BUDDHISTA
FESTÉSZET
A
Koreában napjainkig fennmaradt buddhista festmények a Korja-kor (918-1392) második
fele utáni évszázadokból valók, s zömük Japánban található. A Dzsoszan-kori (1392-1910)
buddhista festmények közül a legnagyobb számban a 18. század utáni alkotások maradtak
fenn, amelyek az ország csaknem összes kolostorában fellelhetők.
A buddhista festészeti alkotásokat falfestményekre (bjakhwá), szertartási képekre (theng-hwá) és szútra illusztrációkra (gjang bjanszáng-do) osztják. A falfestményeket a kolostorok agyag-, kő- vagy fa felületű falára közvetlenül festették. Ide sorolják a kolostorok mennyezeti- és belsőépítészeti elemeit díszítő színes motívumok festését is (dáncsang).
A buddhista falfestészet és szobrászat korai alkotásai - az indiai adzsantai falfestményektől a kizili és dunhuangi falfestményekig – Sákjamuni Buddha buddhává válása előtti élettörténetét ábrázolják (’bonszeng-do’ témájú képek). Az ezt követő időszak alkotásai a Sákjamuni Buddha születésétől a nirvánájáig (jalbán) terjedő időszakot mutatják be képjelenet-sorozatokban a különböző buddhista legendák felhasználásával (’buldzan-do’ témájú képek). A koreai buddhista szobrászat (6—7. század) sajátos és legismertebb ikonográfiai típusát Maitréja bódhiszattva, illetve az Eljövendő Világkorszak Buddhájának ábrázolásai jelentik. Ülve, bal lábát a földön, jobb lábát felhúzva, bal térdén pihentetve ábrázolják. Fején korona, felemelt jobb kezének ujjait arcához érinti. A kecsesen ülő alak négyzetes vagy kerek zsámolyon foglal helyet, amelyet gazdagon redőzött kelme takar le.
A kínai Tang-dinasztia korában (618-916) a buddhista tanok térnyerésével és a fordításban terjedő szent szövegek (szútrák) megismerésével a buddhista festészet jelentős témái lettek a szent szövegek tartalmát szemléltető képjelenetek a szutra illusztrációk (’gjang bjanszáng-do’).
A koreai buddhista festmények meghatározó részét a Buddha imádását jelképező szertartási képek (’jéébe-do’) képviselik, amelyeket a buddhista szentélyek oltárain lévő istenségek szobrai fölé függesztettek, mint az imádandó istenségek oltárképét (hubul theng-hwá). Ezek voltak a szertartási függőképek (theng-hwá), amelyeket vászon-, selyem-, papír felületre festettek, tekercskép- vagy keretre rögzített formában. A szertartási képek külön csoportjába tartoztak a szabadtéri szertartások (jáö baphö) alkalmakor bemutatott nagyméretű szertartási képek (kwebul), amelyeket különleges szertartásokkor mutattak be, és a 15x10 méter méretet is elérték. Ilyenek voltak az eső eljöveteléért való könyörgés (’giudzé’), vagy a Világ számkivetett lelkeiért való könyörgés (’szurjukdzé’).
Egyesült-Sillá állam korában (668-935) az Avalokitésvara (Kwánüm-boszál), Maitréja (Mirük-boszál) és Szamantabhadra (Bohjan-boszál) bódhiszattva-ábrázolások voltak többségben, s közülük is igen elterjedt volt Maitréja alakja.
A máig fennmaradt buddhista falfestmények közül a legkorábbinak tekinthető alkotás a Puszak-szá kolostor arcképcsarnokában lévő Brahmát (Bamcsan) ábrázoló festmény (12-13. század), amely arányos kompozíciójával, finom technikájú ecsetkezelésével és harmonikus színeivel a Korja-kori falfestészet kiváló alkotása.
Számos buddhista falfestmény maradt fenn a Dzsoszan-dinasztia korából (1392-1910) Korea kolostoraiban. Ilyenek a Kángdzsin-i Muwi-szá kolostor Amitábha szentélyének (Küngnák-dzan) falfestménye, az Ándong-i Bongdzang-szá, a Jángszán-i Thongdo-szá, a Gocsáng-i Szanun-szá és még más kolostorok falfestményei.
A koreai buddhista festmények leggyakoribb istenségábrázolásai közé tartoztak a Sákjamuni-, Vairocana-, Amitábha-, Bhaisadzsjaguru (Gyógyító Buddha) képek; a Maitréja bódhiszattva, valamint az Eljövendő Világkorszak Buddhája képek, a Ksitigarbha bódhiszattva képek; a Tanítványok képe (Náhán-do); az alvilág tíz királyának képe (Si wáng-do); a hét Csillagisten képe (Csilszang-do) és a hegyek Védőszellemének képe (Szánsin-do).
Sajátos festészeti műfajt alkottak a szútra illusztrációk: az Avatamszaka szútra- és a Lótusz szútra szent szövegeinek illusztrációi, valamint a köznép számára festett, szülök iránti tiszteletet és gondoskodást szemléltető példázatok könnyen érthető illusztrációi.
AZ ÍRÁSTUDÓ FESTÉSZET HAGYOMÁNYÁNAK KÉPVISELŐI
A koreai festészet legismertebb műfaja a tájképfestészet legfőbb forrásából, a kínai festészetből merített. A kínai Song-dinasztia (960-1269) és Yuan-dinasztia (1269--1368) festészeti stílusa gyakorolt jelentős hatást a koreai írástudó festőkre. A korabeli kínai tájképfestészeti törekvések meghonosításával tökéletesítették saját kifejezéstárukat. Kedvelt témáik a dél-kínai folyók látképei, a négy évszak tájképei és a vörös szikla ábrázolása volt a vízeséssel. A kínai Ming-dinasztia korában működő Zhe-festőiskola a korszak jelentős koreai tájképfestőit is megihlette. A 15. század egyik legismertebb festője Án Kjan (művész neve Hjan Dong-dzá) volt. Alkotói korszaka Szédzong és Szandzong királyok uralkodása idejére tehető (1418-1494 között). A festészeti akadémia tagjaként behatóan kutatta a régi festészetet. 1442-ben megfestette Szédzong király harmadik fiának Ánphjang hercegnek a portréját, aki maga is kalligráfus és festő volt. Nevezetes alkotása továbbá az „Álombéli barangolás az őszibarackos ligetben” (1447) című kép, amelyben Ánphjang hercegnek álmában látott történetét festette le.
A 16—18. század festői megteremtik az alapot a koreai tájképfestészet realista vonulatához, amely képzeletbeli tájak helyett valóságos tájakat, valós természeti környezetet jelenített meg.
Egy másik jeles koreai festő Dzang Szan (művésznevei: Gjamdze, Nángok, 1676-1795), a koreai nevezetes tájak megörökítője. Alkotói munkássága a 18. században bontakozott ki. Élete delelőjén szakított a kínai tájképfestészeti hagyományok követésével és a koreai tájak valódi szépségét festette le. Kedvelt témái a Kümgáng-szán (Gyémánt-hegység)-ről festett képek sora, valamint Szöul és környéke hangulatos életképei. Lendületes ecsetvonásokkal és tuskezeléssel és aprólékos festési technikával festette meg a sziklás hegyeket. Kiemelkedő alkotásai közé tartozik a „Kitörő vihar az Inwáng-hegy fölött” és a Gyémánt-hegységről festett képei. Szoros kapcsolatban állt a korabeli neves művészekkel. Különösen mély barátság fűzte az irodalmár-festő Pák Szá-he-hez és Dzo Jang-szok-hoz, a költő I Bjang-jan-hoz.
A koreai festészet egyik gyakori témája a „Szá gun dzá” a négy évszakot szimbolizáló négy nemes növény ábrázolása. A szilvavirág (tavasz), az orchidea (nyár), a krizantém (ősz) és a bambusz (tél) képeit a növények nemes tulajdonságainál fogva a „négy előkelő úr” elnevezéssel is illették.
A KOREAI FESTÉSZET HUMOROS-SZATIRIKUS VONULATA
A koreai festészet egészen új hangvételű vonulata a humoros, mindennapi életből merített jelenetekből táplálkozó képekkel gazdagodott a 18. század második felétől. A képek egyik jeles mestere Kim Hong-do (1745-1806 körül), volt. Festészetével új stílust teremtett a tájképfestészetben és életképfestészetben egyaránt. Természetes módon ábrázolta az átlag emberek mindennapi életének megannyi epizódját valóságos környezetükben, gyakran a humor és szatíra kifejezőeszközeivel (pl. iskolaterem kisiskolásokkal, birkózó jelenet közönséggel, cséplés kézi erővel, mosás a vízparton stb.) Fiatalon a Királyi Festészeti Akadémián tanult festeni, majd ő is a Királyi Akadémia tagja lett és hivatali rangot szerzett. 1773-ban Bjan Száng-bjak, Kim Hu-sin és más festőkkel megfestette a 80 éves király két portréját. A király bizalmát élvezve, felkérésére megfestette a Kümgáng-szán (Gyémánt-hegység) négy részből álló tájkép-sorozatát. Szútra illusztrációkat is készített. Híresek taoista szentekről festett képei. Kim Hong-do újszerű festészeti stílusával hatással volt több koreai festőre: többek között Kim Dük-sin, I Mjang-gi, Kim Jáng-gi-ra, s a korabeli festészeti akadémián belül külön iskolát teremtett.
A koreai életképfestészet másik jeles mestere Sin Jun-bok (művészneve: Hjéé-wan, 1758-?), ugyancsak Dzsoszan-dinasztia kori festő volt, a festészeti akadémia tagja. Míg Kim Hong-do a vidék lakóinak életéből merítette festményei témáit, Sin Jun-bok a városi lakosság és a nemesi ifjak életének epizódjait ábrázolta élethű jelenetekben. Képein feltűnnek léha életet élő ifjak, a holdfényes éj leple alatt titkos találkára menők, a természet lágy ölén töltött vidám pillanatok. Bemutatja a szórakoztatás művészetét művelő szépséges hajadonokat - a giszengeket. Kiemelkedő alkotásai közül való egy fiatal szépségről festett portréja a „Miin-do”. Életképfestészetének jeles alkotásait albumképei vonultatják fel: egyiken idillikus természeti környezetben pataknál fürdőző és hintázó hajadonok összejövetele látható, amint a közeli sziklatömb mögül két szerzetesnövendék leselkedik rájuk. Egy másik képen egy hajadon és egy ifjú találkája elevenedik meg a holdfényes éjjelen. Az alakok megformálása aprólékosan finom, életszerű, a szituáció a karéjos holdsarlóval és az éjszakai utcaképpel nagyon érzékletes.
Az életképeken ábrázolt szereplők öltözéke –ruha- és fejviselete, a környezetükben lévő tárgyak és a képeken megmutatkozó szokásaik, forrásul szolgálnak a korabeli viseleti- és életmód-kultúra megismeréséhez és kutatásához.
