Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

kókuszpálma

(Cocos nucifera), a pálmafélék (Arecaceae) családjába tartozó növényfaj, a trópusok egyik legfontosabb kultúrnövénye. Karcsú, kiszélesedő aljú, hajlott törzse eléri a 25 m-es magasságot, csúcsát hatalmas, szárnyalt levelekből álló üstökös levélkorona díszíti. Az érett termések tojásdad vagy ellipszoid alakúak, 30-45 cm hosszúak, 10-20 cm szélesek. A nagy, egymagvú csontárt rostos termésfal veszi körül. A kemény csonthéjon belüli tér nagy részét a táplálószövet (endospermium) teszi ki, ennek a csontárhoz tapadó része húsos, közepe folyékony.
A kókuszdió nem süllyed el a vízen, ezért az óceáni áramlatok is hozzájárultak ahhoz, hogy a növény a trópusokon sokfelé elterjedt. Őshonosságát nehéz megállapítani, hazája valahol Hátsó-Indiában, a Maláj-félsziget táján lehetett. Az európaiak közül Marco Polo írta le elsőként a kókuszpálmát. A kókuszpálma legjobban a tengerhez közeli, 1-2 m-rel a dagály szintje felett fekvő magas talajvizű és bőséges csapadékú területeken terem. A világ kókusztermelésének legnagyobb részét kis kiterjedéső, helyi ültetvények adják. A kókuszpálmát héjazatlan, érett terméseivel szaporítják. A faiskolában a diókat lapos felükkel lefelé, egymáshoz közel a talajra fektetik, és majdnem teljesen betakarják földdel. A magoncokat 4-10 hónap elteltével egymástól 8-10 m-re kiültetik a szabadba. A kókuszpálmák első termésüket 5-6 éves korukban hozzák, a teljes termés 15 éves korukban várható. A terméséréshez 1 teljes év szükséges, egy fa egy évben 50-100 darabot is teremhet. A fák hozama kb. 50 éves korukig gazdaságos.
A leszüretelt kókuszdió szárított belsejét koprának nevezik. Ebből sajtolják a kiváló minőségű kókuszolajat. A világ vezető kopratermelői a Fülöp-szigetek és Indonézia; a Csendes-óceán déli részén ez az egyik legfontosabb kiviteli cikk. Bár a kókuszdió legnagyobb felhasználói a nyugati világ iparosodott országai, termőterületén a növényt még változatosabban és nagyobb mértékben hasznosítják. Az indonézek szerint a kókuszt annyiféleképpen lehet felhasználni, ahány nap van egy esztendőben. Az ehető magfehérjén és a zölden szedett termés levén kívül a termés leghasznosabb része a sós vízzel szemben nagyon ellenálló kókuszrost (lásd lejjebb), amelyből kötelet, szőnyeget, kosarat, kefét és söprűt készítenek.

 

kókuszrost

a pálmafélék (Arecaceae) családjába tartozó trópusi növény, a kókuszpálma (Cocos nucifera) rostos terméshéja. A durva, merev, vörösesbarna rost lignintartalmú, 0,03-0,1 cm hosszú, 10-25 mikrométer átmérőjű kisebb fonalakból épül fel. A kókuszrost-feldolgozás központja Srí Lanka, ahol a jobb rostminőség előállítása érdekében kézi erővel dolgozzák fel.
A feldolgozott rost hosszúsága 10-30 cm, fajsúlya kicsi; erős és rugalmas, göndörödésre hajlamos, kopásálló és festhető. Kefék, lábtörlők, szőnyegek készítésére, tengerészkötelek és halászhálók fonására használják.

 

kopra

a kókuszpálma (Cocos nucifera) csonthéjas termésének magjából kivájt, szárított táplálószövet. Értékes mind a belőle kinyerhető kókuszzsír, mind a préselés után visszamaradó, főként takarmányként hasznosítható olajpogácsa.
Észak-Európában a koprát zsíradékforrásként az 1860-as években használták először a tejtermékekből előállított zsíradékok hiánya miatt. A XX. század elején a kopra az USA-ban is ismertté vált. Nyugat-Európa behozatala koprából manapság évente mintegy félmillió tonna, ez főként a Fülöp-szigetekről származik, de nagy mennyiséget termelnek még Pápua Új-Guinea, Vanuatu (korábban Új-Hebridák), Mozambik, Malajzia és a csendes-óceáni szigetek.
A vadon növő kókuszpálmákról nagy mennyiségű koprát szüretelnek, de a hozam többsége manapság árutermelő ültetvényekről származik. A kókuszdió rostos termésfalát kézzel vagy géppel hántják le, majd csontárját erős késsel általában kétfelé hasítják, és a kb. 50% vizet és 30-40% olajat tartalmazó táplálószövetét kiszárítják. 6-7 kókuszdióból állítható elő 1 kg kopra. A ritkán látható gömbkoprát (egész koprát) a kókuszdió egészben történő megszárításával készítik.
A hagyományos módon, szabadban, napon szárított kopra fehér színű és jó minőségű. Gyorsabb módszer a főleg párás környezetben - így a Fülöp-szigeteken - alkalmazott „kemencés” szárítás. A kemence valójában az eső ellen tetővel védett, ráccsal fedett tüzesgödör, amelyre felhasított kókuszdiókat helyeznek. Sokkal egyenletesebb minőségű kopra állítható elő forró levegős szárítással. Ezt az eljárást elsőként Indiában és a Szamoa-szigeteken alkalmazták. A koprát egy fűtött csatornán vezetik át, szemben a beáramló forró levegővel. Az így nyert fehér kopra jobb minőségű a napon szárítottnál. A kellően megszárított kopra nedvességtartalma mindössze 4-5%, olajtartalma 63-70%.
A kókuszzsírt a megtisztított, zúzott koprából főleg sajtolással és oldással vonják ki.
A kókuszzsír sárgásfehér, szilárd anyag, olvadáspontja 23 °C. A nyers kókuszzsír jellegzetesen kókuszillatú; a szappan-, a mosószer-, a sampon-, a műgumi- és gliceringyártásban is használják. Finomítás - a szabad zsírsavak és az illatanyagok eltávolítása - után a kókuszzsírt étkezési zsírként, például csemege- és főzőmargarinként hasznosítják. A kókuszzsír táplálkozásbiológiai értéke magas laurilsav-tartalmából adódik. Ez a telített zsírsav ellenáll az oxidációnak, és nem avasodik. A cukrász- és sütőipar olyan termékek készítéséhez használ kókuszzsírt, amelyek az elkészítés után hosszabb ideig nem kerülnek fogyasztásra.

Lásd még! kókuszdió (Terebess gyümölcskalauz)