Terebess
Ázsia Lexikon
A
B
C
D E F
G H I
J K L
M N O
P Q R
S T U
Ü V
W X Y
Z
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
kókuszpálma
(Cocos
nucifera), a pálmafélék (Arecaceae) családjába tartozó növényfaj, a trópusok egyik
legfontosabb kultúrnövénye. Karcsú, kiszélesedő aljú, hajlott törzse eléri a 25
m-es magasságot, csúcsát hatalmas, szárnyalt levelekből álló üstökös levélkorona
díszíti. Az érett termések tojásdad vagy ellipszoid alakúak, 30-45 cm hosszúak,
10-20 cm szélesek. A nagy, egymagvú csontárt rostos termésfal veszi körül. A kemény
csonthéjon belüli tér nagy részét a táplálószövet (endospermium) teszi ki, ennek
a csontárhoz tapadó része húsos, közepe folyékony.
A kókuszdió nem süllyed
el a vízen, ezért az óceáni áramlatok is hozzájárultak ahhoz, hogy a növény a
trópusokon sokfelé elterjedt. Őshonosságát nehéz megállapítani, hazája valahol
Hátsó-Indiában, a Maláj-félsziget táján lehetett. Az európaiak közül Marco Polo
írta le elsőként a kókuszpálmát. A kókuszpálma legjobban a tengerhez közeli, 1-2
m-rel a dagály szintje felett fekvő magas talajvizű és bőséges csapadékú területeken
terem. A világ kókusztermelésének legnagyobb részét kis kiterjedéső, helyi ültetvények
adják. A kókuszpálmát héjazatlan, érett terméseivel szaporítják. A faiskolában
a diókat lapos felükkel lefelé, egymáshoz közel a talajra fektetik, és majdnem
teljesen betakarják földdel. A magoncokat 4-10 hónap elteltével egymástól 8-10
m-re kiültetik a szabadba. A kókuszpálmák első termésüket 5-6 éves korukban hozzák,
a teljes termés 15 éves korukban várható. A terméséréshez 1 teljes év szükséges,
egy fa egy évben 50-100 darabot is teremhet. A fák hozama kb. 50 éves korukig
gazdaságos.
A leszüretelt kókuszdió szárított belsejét koprának nevezik. Ebből
sajtolják a kiváló minőségű kókuszolajat. A világ vezető kopratermelői a Fülöp-szigetek
és Indonézia; a Csendes-óceán déli részén ez az egyik legfontosabb kiviteli cikk.
Bár a kókuszdió legnagyobb felhasználói a nyugati világ iparosodott országai,
termőterületén a növényt még változatosabban és nagyobb mértékben hasznosítják.
Az indonézek szerint a kókuszt annyiféleképpen lehet felhasználni, ahány nap van
egy esztendőben. Az ehető magfehérjén és a zölden szedett termés levén kívül a
termés leghasznosabb része a sós vízzel szemben nagyon ellenálló kókuszrost (lásd
lejjebb), amelyből kötelet, szőnyeget, kosarat, kefét és söprűt készítenek.
kókuszrost
a
pálmafélék (Arecaceae) családjába tartozó trópusi növény, a kókuszpálma (Cocos
nucifera) rostos terméshéja. A durva, merev, vörösesbarna rost lignintartalmú,
0,03-0,1 cm hosszú, 10-25 mikrométer átmérőjű kisebb fonalakból épül fel. A kókuszrost-feldolgozás
központja Srí Lanka, ahol a jobb rostminőség előállítása érdekében kézi erővel
dolgozzák fel.
A feldolgozott rost hosszúsága 10-30 cm, fajsúlya kicsi; erős
és rugalmas, göndörödésre hajlamos, kopásálló és festhető. Kefék, lábtörlők, szőnyegek
készítésére, tengerészkötelek és halászhálók fonására használják.
kopra
a
kókuszpálma (Cocos nucifera) csonthéjas termésének magjából kivájt, szárított
táplálószövet. Értékes mind a belőle kinyerhető kókuszzsír, mind a préselés után
visszamaradó, főként takarmányként hasznosítható olajpogácsa.
Észak-Európában
a koprát zsíradékforrásként az 1860-as években használták először a tejtermékekből
előállított zsíradékok hiánya miatt. A XX. század elején a kopra az USA-ban is
ismertté vált. Nyugat-Európa behozatala koprából manapság évente mintegy félmillió
tonna, ez főként a Fülöp-szigetekről származik, de nagy mennyiséget termelnek
még Pápua Új-Guinea, Vanuatu (korábban Új-Hebridák), Mozambik, Malajzia és a csendes-óceáni
szigetek.
A vadon növő kókuszpálmákról nagy mennyiségű koprát szüretelnek,
de a hozam többsége manapság árutermelő ültetvényekről származik. A kókuszdió
rostos termésfalát kézzel vagy géppel hántják le, majd csontárját erős késsel
általában kétfelé hasítják, és a kb. 50% vizet és 30-40% olajat tartalmazó táplálószövetét
kiszárítják. 6-7 kókuszdióból állítható elő 1 kg kopra. A ritkán látható gömbkoprát
(egész koprát) a kókuszdió egészben történő megszárításával készítik.
A hagyományos
módon, szabadban, napon szárított kopra fehér színű és jó minőségű. Gyorsabb módszer
a főleg párás környezetben - így a Fülöp-szigeteken - alkalmazott „kemencés” szárítás.
A kemence valójában az eső ellen tetővel védett, ráccsal fedett tüzesgödör, amelyre
felhasított kókuszdiókat helyeznek. Sokkal egyenletesebb minőségű kopra állítható
elő forró levegős szárítással. Ezt az eljárást elsőként Indiában és a Szamoa-szigeteken
alkalmazták. A koprát egy fűtött csatornán vezetik át, szemben a beáramló forró
levegővel. Az így nyert fehér kopra jobb minőségű a napon szárítottnál. A kellően
megszárított kopra nedvességtartalma mindössze 4-5%, olajtartalma 63-70%.
A
kókuszzsírt a megtisztított, zúzott koprából főleg sajtolással és oldással vonják
ki.
A kókuszzsír sárgásfehér, szilárd anyag, olvadáspontja 23 °C. A nyers kókuszzsír
jellegzetesen kókuszillatú; a szappan-, a mosószer-, a sampon-, a műgumi- és gliceringyártásban
is használják. Finomítás - a szabad zsírsavak és az illatanyagok eltávolítása
- után a kókuszzsírt étkezési zsírként, például csemege- és főzőmargarinként hasznosítják.
A kókuszzsír táplálkozásbiológiai értéke magas laurilsav-tartalmából adódik. Ez
a telített zsírsav ellenáll az oxidációnak, és nem avasodik. A cukrász- és sütőipar
olyan termékek készítéséhez használ kókuszzsírt, amelyek az elkészítés után hosszabb
ideig nem kerülnek fogyasztásra.
Lásd még! kókuszdió (Terebess gyümölcskalauz)
