Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

koi díszponty (nishikigoi)

A koi neve alapján akár egy keleti harcművészeti forma vagy étel is lehetne, de egyik sem, hanem a pontyfélék családjának legméretesebb és legszínesebb tagja.
Természetben élő társaival ellentétben a díszállatként tartott hidegvízi hal változatos színű és hosszú életű lehet. Felnőve testhossza elérheti akár a 90 centimétert is. De nem csak a méretei bámulatra méltóak, hanem életkora is, ugyanis az igényeinek megfelelő tartással akár életre szóló társra is találhatunk benne, mivel matuzsálemi kort (akár 60 évet) is megélhet. A koi mérete miatt nem nagyon alkalmas akváriumi tartásra, jobban bejön neki egy kerti tó . Így esetleg unalomba fulladó kerti partik hálás társalgási témája lehet a gyönyörű, élénk színekben pompázó japán díszponty.

Tartás
Majdnem annyira könnyű koit tartani, mint aranyhalat, viszont sokkal látványosabb. Nagyon praktikus lusta és elfoglalt gazdáknak, mert nincsenek túlzott elvárásai. Akár ridegtartásban is nevelhetjük: hűvösebb idők jöttekor sem jön zavarba, hibernálja magát és téli álmot alszik. A téli időszakon kívül 16-24 °C között érzi jól magát. Ekkor étvágya is jó, mely a testén élénk színekben tükröződik vissza. Igazi "konyhamalac", mindent megeszik, mindegy mivel kínáljuk: rovarokkal, apróbb férgekkel és csigákkal, de a reformétkeket sem veti meg és szívesen fogyaszt növényi táplálékot is. Tulajdonképpen azért sem haragszik, ha speciális táppal kínáljuk.
Ivaréretté 18-36 hónapos korában válik. Tavasszal, amikor a víz elkezd felmelegedni, lerakja ikráit. Ekkor kicsit felbolydul az élete, gyermekágyi depresszióba esik. Ez sajnos nem csendes mélázgatásban nyilvánul meg, hanem családon belüli erőszakkal és dühödt kertészkedéssel vezeti le a feszültséget. Ha nem akarunk kiskorú ellen elkövetett tettlegességet és gazolást a kis tavunkban, érdemes eltávolítani a kisebb lakótársakat, utódokat és az értékesebb növényeket, bár talán egyszerűbb, ha a dühöngő "kismamát" különítjük el. A nagyobb aranyhalakat és az algaevőket nem kell féltenünk, ők megvédik magukat.

Nyáron a tóban
Nyáron, az aktív időszakban minőségi táplálékot igényel, ami lehet friss vagy szárított, csak az a lényeg, hogy minden, számára fontos tápanyagot tartalmazzon, cserébe télen viszont egyáltalán nem kér enni. Mivel az étvágyával általában nincs gond, mi pedig szívesen etetjük, hiszen "olyan aranyos, amikor eszik", ezért könnyen elhízik és vágósúlyba kerül. Megelőzésképp naponta csak egyszer etessük, lehetőleg ugyanabban az időpontban és a tó ugyanazon helyén.
Bizonyos környékeken nem mi vagyunk az egyetlenek, akik fokozott érdeklődést mutatnak a koink iránt. Nem a koi-maffia és elvakult koi-kutatók lehetnek veszélyesek, hanem rókák és egyéb ragadozók. Az érdeklődésük nem kifejezetten tudományos indíttatású (bár ha a gasztronómiát külön tudományágnak tekintjük, akkor igen), ők a koi táplálékpiramisban elfoglalt helyét vitatják. Az orvhalászatot megelőzhetjük, ha lefedjük tavunkat egy erősebb hálóval. Ez egyébként is nagyon praktikus: még a lehulló levelektől is megvédi a tavunkat.
A koi szívós jószág ugyan, de azért vannak extra kívánságai: luxuslakosztály és minőségi víz. Tulajdonképpen a megfelelő élettér kialakítása a koitartás egyetlen kényes pontja. A tisztántartást szűrőberendezéssel és kisebb szökőkúttal oldhatjuk meg. Az ideális környezet kialakításához az is szükséges, hogy ne tartsunk benne több halat, mint amennyit a tó mérete lehetővé tesz. Bonyolult matematikai képletek alkalmazásával a tudósok kiszámították, hogy kis koik esetében 2,5 centiméterenként 4,5 liter vízzel kell számolnunk. Tehát egy 12-15 centiméteres egyednek legalább 135 liter vízre és ezzel arányos territóriumra van szüksége.
Egy 90 cm-s felnőtt esetében pedig a minél nagyobb, annál jobb elvet kell szem előtt tartani. A túlnépesedést mindenképpen kerüljük, hacsak nem koitenyésztőként akarunk érvényesülni a díszállat-piacon. Ehhez viszont már célszerű csónakázótó vásárlásán gondolkodni. Ha mégis nagy a szaporulat, akkor vagy kibővítjük a tavat, vagy pedig egy időre megoldódnak az ajándékozási problémák: biztos minden barátunk és rokonunk szívesen fogad egy-egy színpompás koit. (Csak nem kell elárulni, hogy mekkorára nő.)
A nyáron előforduló algásodást elkerülhetjük, de legalábbis csökkenthetjük élő növények és algaevők betelepítésével. A növények a koi lakberendező hajlamai miatt legyenek erős szárúak és gyökerűek.
Kis szökőkút beépítésével folyamatosan mozgásban tarthatjuk a vizet, ezzel növelhetjük annak oxigénellátását és elősegíthetjük öntisztulását. A biztonság kedvéért néha ellenőrizzük a víz ammónia- és nitráttartalmát is. A túl sok hal a nitrátszintet is növeli, úgyhogy már csak ezért sem jó, ha túlszaporodnak.

Téli tó
Ha a tavunk 85-90 centiméter vagy annál mélyebb, akkor a halunk nyugodtan aludhat benne téli álmot. Ha ennél sekélyebb, akkor már meg kell oldanunk annak fűtését, szigetelését, vagy a halat kell más helyre költöztetnünk télire. (Például egy mélyebb kerti tóba.) Amint a hőmérséklet drasztikusan elkezd csökkenni, a koi elbújik és legközelebb csak tavasszal látjuk újra. Ha a hőmérséklet 10 fok alá esik, már ne is adjunk neki táplálékot, ezzel is előkészítjük őt a téli álomra.

Színváltozatok
A koit színe alapján alapvetően két típusba sorolhatjuk: fémes (metál) és nem fémes. Ezen belül a különböző színárnyalatok a határozó bélyegek.

Nem fémes:
Bekko - Fehéren piros vagy sárga fedőszín és fekete mintázat
Kohaku - Fehér alapon piros vagy fekete mintázattal (ez a legelterjedtebb színváltozat)
Taisho sanke - Fehér alapon piros vagy fekete foltok

Metál vagy fémes:
Hikarimono - Egyszínű
Hikari-utsurimono - Fekete és fehér, vagy piros, vagy egyszínű sárga

Koirajongók szerint mindegy, hogy milyen színű a hal, csak egészséges legyen! Kezdőknek a sikeres koinevelés érdekében azt tanácsolják, hogy kizárólag aktív, élénk, jó étvágyú, színes és sérülésmentes halat vásároljanak. Az egészséges egyed mindig jól izmolt és mindenféle deformitástól mentes.

Csonka Viola
http://www.haziallat.hu/akvarium/edesvizi-fajok/koi-ponty-202/1492/

 

A számítógépes képelemzés alkalmazása a koi ponty tenyésztésében

Magyary István, Petrási Zsolt, Hancz Csaba, Bercsényi Miklós* és Romvári Róbert
Pannon Agrártudományi Egyetem, Állattenyésztési Kar, Kaposvár
* Temperáltvizű Halszaporító és Kereskedelmi Kft., Százhalombatta

Kivonat
A japán díszponty ("koi" ill. "nishikigoi") iránt világszerte egyre nagyobb az érdeklődés, amelynek oka a hobbitenyésztők, akvaristák, ill. kerti dísztő építők rohamosan növekvő száma. Ezzel párhuzamosan növekszik az igény a dekoratívabb és értékesebb színváltozatok iránt. Ugyanakkor ezen változatok előállításának hatékonysága igen alacsony. A legértékesebb példányok minősítését nagy gyakorlattal rendelkező bírákból álló bizottság végzi az egyre inkább nemzetközivé váló versenyeken ("koi show"). Egységes bírálati rendszer hiányában - a bizottság összetételétől függően - ugyanazon egyed igen eltérő értékelést kaphat. A hatékonyabb tenyésztői munkához és az egymással összehasonlítani kívánt koi pontyok objektívabb értékeléséhez elengedhetetlen a koi értékmérő tulajdonságainak pontosabb megállapítása és kvantifikálása. A korszerű számítógépes képelemzési technikák alkalmazása lehetővé teszi egy objektív minősítő rendszer kidolgozását.
Kísérleteink során a vörösen pigmentálódott koi változatokat eltérő karotin tartalmú táppal etettük, majd a kísérletbe bevont koi pontyok digitalizált fényképeit az "Image Pro Plus" képelemző szoftverrel vizsgáltuk. A program segítségével szignifikáns különbséget sikerült kimutatnunk az egyes kísérleti csoportokban elért vörös színeződés intenzitási értékei között.
A szoftver további értékmérő tulajdonságok (pl. foltméret és folteloszlás) megállapítására is alkalmasnak bizonyult, amit a továbbiakban e tulajdonságok öröklődésének vizsgálatában is fel kívánunk használni.

http://www.haki.hu/konferenciak/HAKIN98/hakinpro/biotechn.htm

 

Kistavas koi-tartás

Az 1970-es években az Amerikai Egyesült Államok elnöke látogatást tett a Felkelő Nap országában. A japán vendéglátók elismerésük és tiszteletük jeleként két japán díszpontyot, röviden koi-t ajándékoztak az elnöknek. Az elnök furcsán méregette az élő és ficánkoló ajándékot, és mivel nem akarta a vendéglátóit megsérteni elfogadta a számára nem igazán értékes két halacskát. Ekkor az elnök egyik munkatársa hozzálépett és tájékoztatta vezetőjét, hogy mivel a két kifejlett díszhal értéke többszörösen meghaladja az elnök által elfogadható ajándékösszeg mértékét, kénytelen visszautasítani a japán souvenirt. Az elnök csodálkozva és hitetlenkedve nézett munkatársára és kénytelen volt a koik nélkül visszarepülni az Államokba...

A japán díszponty – japánul nishikigoi, a magyar szaknyelv a koi elnevezést használja - a legrégebben háziasított halfajunk, a ponty egyik színes változata, hidegvízi díszhal. Kialakulási helyének Perzsiát és Közép-Ázsiát tartják, innen hódította meg Kínát és Japánt. Tenyésztése terén Japán a vezető hatalom, itt hasonló kultusza van, mint hazánkban a kutya- és macskatartásnak. A koi a japánok egyik szimbolikus jelleggel bíró, egyik legnépszerűbb háziállata: a siker, a szerencse és a hosszú élet szimbóluma. Japánban minden évben óriási érdeklődés kíséri, az ún. koi-show-kat, ahol a tenyésztők bemutatják legszebb példányaikat, és a győzteseket nagy tisztelet és megbecsülés övezi. Európában is nagy divat a koi, hobby kertek, parkok tavaiban nyújtanak lenyűgöző látványt és kikapcsolódást az embereknek. Emellett nem elhanyagolható szempont, hogy a koi kedvelt hal az akvaristák körében. Kisebb példányait akváriumban, nagyobb egyedeit kerti tavakban és medencékben gond nélkül lehet nevelni és tartani.
A koi értékének meghatározásakor több tényezőt kell figyelembe venni. A legfontosabb a testfelépítés, melynek jól izmolt, erőteljes, deformitásmentesnek kell lennie. A másik értékmérő szempont - ami a laikus vásárlónak azonnal szembetűnő - a színezet és mintázat. A halak színe és mintázata alapján kategorizálják a színváltozatokat, mely szerint napjainkig több mint 100 színváltozat létezik. Ezen színváltozatok nagyrésze között csak a gyakorlott szakemberek tudnak különbséget tenni, de ez az a tulajdonság, ami a koi értékét nagymértékben meghatározza. Értékmérő szempontok Japánban a harmónia, méltóság stb., amelyek számunkra szinte megfoghatatlan, szubjektív értékítéleten alapuló tulajdonságok.

A koi pontyok színezetének külön japán elnevezése van, amit a tenyésztők is általánosan használnak. Ezek pontosan utalnak arra, hogy az adott példány milyen színezettel rendelkezik. A legismertebbek: Kohaku (kohaku, piros-fehér, kétszínű), Ogon (ogon, fémes színezet, egyszínű), Sanke vagy Sanshoku (szanke, szansoku; piros-fehér-fekete, háromszínű).

Ezenkívül a pikkelyzet is alapvető szempont a koi változatok azonosításánál. Négy pikkelyzet típust különíthetünk el: 1., Normál pikkelyes: tipikus normál ponty pikkelyzet; 2., Doitsu: pikkelyzet a hát és hasoldalon; 3., Bár: nincsenek „látható” pikkelyek kivéve a hátoldalt; 4., Gin Rin: normál pikkelyzetű hal, arany vagy ezüst – metál - színű árnyékoltsággal.
Kohaku: a legelterjedtebb vonal szerte a világon. Jellemző színezete fehér alapon piros foltokkal. A legfontosabb értékadó szempont a mély vörös szín éles, határozott körvonalakkal. A kohakun belül is több színtípus létezik, ilyen, pl. a Tancho Kohaku, amely ma Japánban az egyik legkedveltebb színezettel rendelkező típus, mivel a test alapvetoen fehér, és a fejen található egy piros folt. Ez a színezet a felkelő napot reprezentálja, és hasonlít a japán nemzeti lobogóhoz. A fehér színnél a hófehér árnyalat a legértékesebb.
Ogon: Erre a színváltozatra a fémes -metál- szín a jellemző, normál, doitsu vagy bőr pikkelyzettség. Az ogon színezetről általánosan elmondható, hogy minőségét a színek élénksége és a metálszínezet erőssége határozza meg. A legelterjedtebb alapszínek a platina, ezüst, arany és a narancs, melyekhez társul a fémes tükröződés a testen.
Sanke vagy Sanshoku: Általában a Sanke elnevezést alkalmazzák, de használatos ezzel párhuzamosan a Sanshoku is. Két nagy csoportja van: Taisho Sanke (taiso szanke) és Showa Sanke (sova szanke). A színezetre három szín jellemző: piros, fekete és fehér, de néhány típusnál fellelhető a kék színezet is.
Taisho Sanke: Színezete fehér alapon fekete és piros foltok. A Kohaku mellett a legnagyobb érdeklődést kiváltó változat a kiállításokon. A legértékesebb egyedek piros foltot viselnek a fejükön, míg a testen felelhető nagyobb fekete és piros foltok élénk színűek, élesen körvonalazottak. Fehér színnél hasonlóan a kohaku változathoz a hófehér árnyalattal rendelkező egyed a jobb minőségű példány. A halvány színezet és/vagy a pöttyözöttség értékcsökkentő.
Showa Sanke: Alapszínezete fekete, vörös és fehér foltokkal. A színeknek tisztának, egységesnek, halványmentesnek kell lennie. Az értékes egyedek legalább 20 %-os hófehér színezettel rendelkeznek. A fehér színezetnek a fejen és a farokúszón is jelen kell lennie, valamint egy nagyobb méretű vörös foltnak a fejen.
Természetesen a fentiekben felsorolt változatokon kívül számos színvariáció és típus ismert. Ezenkívül az egyes koi szín és foltszínezetnek megfelelően vannak szakszavak, melyek általánosan jellemzik a hal színezetét és az elnevezésében is szerepelnek (pl. Aka -vörös-; Ki –sárga; Sumi –fekete vagy Shiro –fehér).
Sajnos a koi színöröklése napjainkig nem tisztázott. Ez azt jelenti, hogy ha két kohaku halat keresztezünk egymással, akkor az utódok között a kohaku színváltozat mellett különféle színezetű kis halakat találhatunk. Egyébként a kohaku az a változat, ami legnagyobb biztonsággal (~60%) adja át tulajdonságait, így színezetét is utódainak. Elmondható, hogy 40.000 ivadék közül kb. 20 egyed éri el minőségi szintet és továbbtenyésztésre kerül. A koinál ellentétben az aranyhallal, nem kedveltek a különféle bizarr formák, az értéket az állandóság, a standard értémérők (pikkelyzet, szín, foltosság) figyelembe vétele jelenti.