Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Hálózatok Hinduizmus, jóga India Indonézia, Szingapúr Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Mélyadaptáció Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Kazár Lajos (1924-1998)
egyetemi tanár, nyelvész, kutató

Dr. Kazár Lajos, az egykori balozsameggyesi kovács fia 1924-ben született, tisztes szegénységben.

Fiatalkori nélkülözései, a környezetében természetes szorgalom, egész életére erőt adtak munkájához. A Faludi Gimnáziumban érettségizett, kitűntetéssel. Aztán jött a front. Kassai egyetemi tanulmányait kényszerűen abbahagyva menekült Nyugatra. Dolgozott és tanult Németországban és Franciaországban. Délvidéki menekült asszonyt vett feleségül, családját eltartó farmer lett Ausztráliában. 39 éves koráig dolgozott keményen, s csak ekkor engedhette meg magának, hogy a négyórai autóútra levő Canberra egyetemén tanuljon. Közben dolgozott a birtokon... Doktorátusát japán-uráli nyelvhasonlításból szerezte, elmélyedt a keleti nagy kultúrák, a japán és a kínai nyelvek kutatásában. Dolgozott és kutatott Ausztráliában és az Egyesült Államokban, tanított és kutatott Németországban, majd a canberrai egyetemen. Japánban lefordította a japánok "Kalevaláját" a Ko-dzsi-kit. (A magyar a hatodik nyelv, amelyen olvasható ez az 1400 éves remekmű!) Csak bölcsen mosolygott, amikor a japán - uráli nyelvhasonlítás miatt gúnyolták a szakirodalomban. Tehette, ő ismerte az összes érintett nyelvet, míg kritikusai nem. Kőrösi Csoma és Pröhle Vilmos óta ő az első nyelvészünk, aki beszélte is a távol keleti nyelveket. Nem a képzelet vagy egy idegen akarat sugallta magyar őstörténet nyomába eredt, hanem tényeket, bizonyítékokat kutatott fel.

Két kiemelkedő életcélt tűzött maga elé. Az egyik, Magyarországon, egy japán tanszék létrehozása, a másik pedig küzdelem a dáko-román származáselméletnek a világ enciklopédiáiban felismert térhódítása ellen. 1974-ben, japán-uráli témájú disszertációval szerzett Ph. D. fokozatot, majd Ausztriában és a Deutsche Forschungsgemeinschaft ritka ösztöndíjával Hamburgban folytatott kutatásokat, és ott jelentette meg híres könyvét, melyben a japán-uráli nyelvhasonlítás témájában csaknem 600 szócsalád és 30 alaktani párhuzam hangtani kiértékelése található.1982-ben tért vissza Ausztráliába, és 1993. közepéig ott folytatott kutatásokat az Erdélyért, s általában Trianon ellen vívott harc mellett.
Minden mozdulata és minden gondolata egyetlen célt: a magyarság felemelkedését szolgálta. Tudományos tekintélyét felhasználva ő volt az egyetlen, aki a Trianonban velünk megjutalmazott utódállamok állandó, durva, magyarellenes propagandáját ellensúlyozni próbálta. A nagy világnyelveken széltében-hosszában terjesztett román, szerb, szlovák igazságot a magyarságról, valódi igazsággá igazította könyveiben.

1993-ban, a rendszer - megingás éveiben tért vissza Magyarországra, nemzetközi tekintélyét a Magyarok Világszövetsége szolgálatába állította.
Szorgalmas munkával eltöltött tartalmas élete alkonyán, 74 évesen, a halálos kór minden jelét magán viselve még egyik angol nyelvű könyvének magyarra fordításába is belekezdett, valamint az 1100 éves évforduló évében szinte egyedül szervezte meg a világ – magyarsággal foglalkozó tudósainak nagy konferenciáját Magyarok Világszövetsége keretén belül, azzal a céllal, hogy a rólunk mesterségesen kialakított ellenszenves kép, kicsit igazságosabbra forduljon.
Reménykedett a nemzet felemelkedésében-, és mint utolsó közszereplésekor diákjainak is elmondta - reménykedett abban, hogy talál olyan magyar diákot, aki nem retten vissza a tanulás és a kutatás nehézségeitől, s helyére áll.

Mikor már mozdulni sem udott a betegségtől, ágya fejéhez mélyen benyúló, vízszintes állványt építtetett. Az állványban - írással lefelé - Hamburgban kiadott japanológiai könyve feküdt, s Lajos bácsi a párnába süppedve mondta hangrögzítőbe a magyar fordítást. Ülni se, írni se tudott, de dolgozott !
Élete, példája, a tudás és a munka tisztességét bizonyítja, rápirít az elégségesre törekvőkre, az ügyeskedésből megélőkre, a szorgalom helyett segélyekre várókra.

Professzor dr. Kazár Lajos, 1998. Pünkösd vasárnapján távozott el közülünk. Meggyeskovácsiban, a Balozsai temetőben nyugszik.

http://www.meggyeskovacsi.hu/hu/bemutatkozas/hires+szulottek/oldal=2

 

Ko-dzsi-ki, 'Régi történetek feljegyzései' (Fordította és magyarázta: Kazár Lajos), Magyar Történelmi Társulat, Sydney, 1982, 230 oldal

Wolfgang Hadamitzky - Kazár Lajos: Kanji és Kana. A japán írásrendszer kézikönyve és szótára, Scholastica kiadó, Budapest, 1995