Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Kanghszi császár (ur. 1661-1722)

pinyin átírással KANGXI, Wade–Giles-féle átírással K'ang-hsi (uralkodói név), személynevén HSÜAN-YEH, templomi neve (ch'ing) SHENG TSU, posztumusz nevén (shih) JEN TI (szül. 1654. máj. 4. Peking, Kína – megh. 1722. dec. 20. Peking), a mandzsu Ch'ing-dinasztia második császára (ur. 1661–1722). A Kínai Birodalomhoz csatolta Oroszország és Külső-Mongólia több területét, és fennhatósága alá vonta Tibetet. Négy kikötőt megnyitott a külföldi kereskedelem előtt, bátorította az európai oktatás és művészetek átvételét, valamint a római katolikus vallás terjesztését.

Ifjúsága. Hsüan-yeh Shun-chih császár harmadik fia volt; anyja, Hsiao-k'ang császárné a tekintélyes T'ung-családból származó, neves mandzsu hadvezérnek, Tulainak volt a lánya. (A mandzsuk, ez a Mandzsúriában élő, tunguz népcsoport, meghódították Kínát, és 1644-ben megalapították a Ch'ing-dinasztiát.) Shun-chih 23 évesen, 1661 februárjában meghalt himlőben; Hsüan-yeh ekkor – öt fivérét megelőzve, akik alacsonyabb rangú anyától születtek – nyomban a császári trónra került. Választott uralkodói neve, a K'ang-hsi (mandzsu nyelven: Elhe Taifin) „békés harmóniá-”t jelent.

Minthogy az új császár még hétéves sem volt, a kormányzást apjának négy konzervatív mandzsu udvaronca, Sonin, Suksaha, Ebilun és Oboi vette kézbe. A négy császári tanácsadó egyik első politikai intézkedése az ún. Tizenhárom Hivatal (Shih san ya men) felváltása volt az új Neiwu-fu (Dorgi Yamun) udvartartási hivatallal. A mandzsuk kezdettől fogva gyűlölték a csakis kínai eunuchok által vezetett Tizenhárom Hivatalt, amelyet az elhunyt császár az udvar ügyeinek intézésére állított fel az előző dinasztia, a kínai Ming idején kialakult, bonyolult minta alapján. A császár életének magánjellegű ügyeit ezentúl személyes mandzsu szolgái, az újonnan megalakított Udvartartási Hivatal tagjai intézték. A mandzsuknak így sikerült távol tartaniuk az eunuchokat a politikától; korábban a tényleges hatalom gyakran az eunuchok kezébe került.

Sonin és más miniszterek biztatására K'ang-hsi 13 évesen foglalkozni kezdett az államügyek intézésével; apja is ebben a korban kezdett kormányozni. A hatalmat azonban továbbra is a négy tanácsadó gyakorolta. Sonin hamarosan meghalt, és Oboi ekkor valóságos diktátorrá lépett elő; Suksahát koholt vádak alapján kivégeztette, Ebilunt pedig megfélemlítette és engedelmességre kényszerítette. K'ang-hsi mind Oboitól, mind Ebiluntól megszabadult 1669-ben, valószínűleg nagyanyja, az özvegy császárné, és kínai tanítómestere, Hsiung Tz'u-li segítségével. A 15 éves császár ezzel a hatalomátvétellel bizonyította be népének, hogy ő a tényleges uralkodó.

A hatalom megragadása. Hatalomra kerülése után K'ang-hsi a három dél-kínai vazallus király jelentette súlyos problémájával találta szemben magát. A jünnani Wu San-kuei, a kuangtungi Shang K'o-hsi és a fucsieni Keng Chi-mao (majd a halála után a fia, Keng Ching-chung) gyakorlatilag függetlenül uralkodott, és veszélyeztette a központi kormányzatot. 1673-ban kitűnő alkalom kínálkozott a helyzet rendezésére, amikor Shang K'o-hsi felajánlotta, hogy lemond serege vezetéséről, és visszavonul szülőföldjére, Mandzsúriába. K'ang-hsi olyan készségesen fogadta a javaslatot, hogy a másik két fejedelem – már csak udvariasságból is – kénytelen volt hasonló ajánlatot tenni. A pekingi udvari tanácsnak ezek után azt kellett eldöntenie, hogy a császári hatalom kihívja-e maga ellen Wu San-kueit, azt az embert, aki 1644-ben lehetővé tette Peking mandzsu bevételét. A fiatal császár ismét nagy elszántságról tett bizonyságot, amikor úgy határozott, hogy Wut meg kell fosztani magánhadseregétől, hiszen a három király előbb-utóbb úgyis fel fog lázadni Peking ellen, és ezt okosabb megelőzni. A megdöbbent Wu azonnal háborút indított a császár ellen, kirobbantva a három vazallus felkelésének nevezett lázadást. A császári hadak kezdeti vereségeinek hatására a mongol csahar törzs (a terület 1635. évi mandzsu meghódításáig Belső-Mongólia legfőbb uralkodói törzse) Burni nevű vezetőjével az élén szintén fellázadt a Ch'ing-uralom ellen, és a politikai zavargások hullámai más kelet-ázsiai országokban is nyugtalanságot keltettek. K'ang-hsi – fiatalos energiával és stratégiai zsenialitásával – azonban végül győzedelmeskedett az öregedő Wu San-kuei felett, aki meg sem próbált Peking ellen vonulni, és nem sokkal azután, hogy császárrá kiáltotta ki magát, meg is halt. A Ch'ing-sereg 1681-ben benyomult a jünnani Kunming városába, és ezzel a háború véget ért; a dinasztia megmenekült.

Miután megszabadult a három vazallus királytól, K'ang-hsi figyelme a tajvani Chengek felé fordult. A fucsieni származású Cheng család monopolizálta a kínai tengeri kereskedelmet. Cheng Ch'eng-kung hadvezér (európai nevén Koxinga) megtagadta az engedelmességet a mandzsuknak, és Tajvanra tette át székhelyét, amelyet 1662-ben hódított el a hollandoktól; leszármazottai még sokáig ellenálltak a Ch'ing-erőknek. A Ch'ingek hadiflotta híján nem tudták megtámadni Tajvant. Nem sok sikerrel járt az az 1661-től alkalmazott stratégiájuk, hogy a kontinens belsejébe deportálták a part menti lakosságot, hátha így elszigetelhetik a Chengeket. 1683-ban a Cheng-nemzetségen belül kitört viszály teremtett alkalmat K'ang-hsinek arra, hogy a Tajvani-szoroson átkelve, a szigetre vezényelje hadait. A Chengek megadták magukat, és Tajvan Fucsien tartomány része lett.

K'ang-hsi ezzel egész Kínára kiterjesztette a hatalmát, és ezután északi riválisai ellen fordult. Nagy Péter orosz cárral megkötötte a nyercsinszki békét (1689). A feltételeket K'ang-hsi diktálta, aki hatalmas sereget küldött Nyercsinszkbe; így az orosz–kínai határt az Amur egyik mellékfolyója, a Gorbica és a Sztanovoj-hegység vonalában húzták meg, Ch'ing-kézre juttatva az Amur völgyét és a dinasztia szülőföldjét, Mandzsúriát. K'ang-hsi következő lépése Külső-Mongólia meghódítása volt. Galdan (Dga-ldan) Bosogtu kán, a dzsungár törzs vezére, akinek nomád népe Külső-Mongóliától nyugatra és a Tien-santól északra élt, előbb Turkesztán keleti részét hódította meg, majd betört a halha mongolok területére, Külső-Mongóliába. A halha mongolok tömegesen menekültek át Belső-Mongóliába, a Ch'ingek védelme alá. K'ang-hsi 1691-ben, Dolon Nornál (később To-lun Hsien) találkozott a halha törzsek képviselőivel, akik formálisan is hűséget fogadtak neki. 1696-ban merész és rendkívül kockázatos vállalkozásba fogott: hadjáratot indított Külső-Mongóliába a Góbi sivatagon át. K'ang-hsi személyesen vezette a középső hadtestet, s az éhezést, a szomjazást és a nehéz terepet leküzdve, sikerült megsemmisítő vereséget mérnie a dzsungárokra Dzúnmodnál, a mai Ulánbátortól keletre. Galdan az Altaj-hegységben keresett menedéket, majd egy év múlva öngyilkos lett. A halhák visszatérhettek szülőföldjükre, és Külső-Mongólia a Ch'ing-birodalom része lett.

Két évtizedes béke után a Ch'ingek és a dzsungárok viszálya ismét kiújult, amikor az utóbbiak megtámadták Tibetet, és 1717-ben bevették Lhászát. K'ang-hsi tudta, hogy a dalai lámát mélységes hódolat övezi a mongolok körében. Ezért seregét Tibetbe vezényelte, 1720-ban kiűzte a dzsungárokat Lhászából, és bekebelezte az országot.

A dzsungárok féken tartására K'ang-hsi 1712-ben követeket küldött a torgutokhoz, azaz a volgai kalmükökhöz, akik a XVII. század elején vándoroltak be Dél-Oroszországba. A mandzsu követek bejárták Szibériát, majd amikor három év múlva visszatértek Pekingbe, egyikük, Tulisen, részletes útirajzot készített mandzsu nyelven.

A birodalom igazgatása. K'ang-hsi kiváló hadvezér és rendkívüli testi erejű férfi, jó íjász is volt; kifogyhatatlan energiáját azonban főként a mindennapi kormányzati teendőkben kamatoztatta. Elolvasott minden jelentést és beadványt, amelyet hozzá címeztek, aprólékosan kijavította a legkisebb írnoki hibákat is, és gyakran kérkedett azzal, hogy minden irattal személyesen foglalkozik még háború idején is, amikor napi 300–400 okmányt kap.

Fontos árvédelmi és szabályozási munkákat végeztetett a Sárga-folyón (Huang-ho). Ezzel egy időben a Sárga-folyót a Jangce alsó szakaszával összekötő fontos vízi utat, a Nagy-csatornát is kijavították, hogy folyamatosan szállíthassák a rizst a déli magtárakból északra. A munkálatok eredményének megvizsgálására és a gazdag Dél kulturális és gazdasági vezetőinek megismerésére K'ang-hsi 1684 és 1707 között hatszor is ellátogatott a Jangce alsó folyásának vidékére. K'ang-hsi takarékosan bánt az udvari költségvetéssel, kevés udvarhölgyet és eunuchot tartott. Még a háború idején sem emelte fel az adókat, sőt uralkodása alatt gyakran mérsékelték vagy el is törölték őket. K'ang-hsi 1711-ben bejelentette, hogy az az évi szinten örökre rögzítik a felnőtt adófizetők számát.

Tajvan meghódítása után K'ang-hsi feloldotta a part menti kereskedelem korlátozását, és négy kikötőt (köztük Kantont) megnyitott a külföldi hajók előtt. A külföldiek ezüstöt hoztak Kínába, cserébe teát, selymet és porcelánt vásároltak. Ezek az intézkedések és a belső béke hatalmas ipari fejlődést indítottak meg, elsősorban a Jangce alsó folyása mentén.

K'ang-hsi nagyon szeretett tanulni. Ahogy öregedett, egyre mohóbban képezte magát, és még akkor sem hagyott fel az olvasással, amikor a túlhajtott munkába belebetegedett. 1677-ben Nan shu-fang néven kis tanulótermet rendezett be a Tiltott Városban, ahol élénk filozófiai és történelmi vitákat folytatott a kor vezető tudósaival. A neves filozófus, Csu Hszi tanainak és a konfuciánus eszméknek buzgó követése igen hatásos eszköznek bizonyult a mandzsu Ch'ing-uralkodók kezében a kínai többség bizalmának megnyerésére.

A konfuciánus tanok ismeretét számonkérő, hagyományos kínai hivatalnoki vizsgák mellett K'ang-hsi 1678-ban lehetővé tette, hogy a tanulmányokban és az írásban kiemelkedő tehetségű jelentkezők ajánlásra is a szolgálatába léphettek. Az az 50 hivatalnok, aki felvételt nyert a Hanlin Akadémiára, köztük a jeles tudós, Chu I-tsun, azt a feladatot kapta, hogy állítsák össze a Ming-shihet, azaz a Ming-dinasztia hivatalos történetét. K'ang-hsi más nagy művek elkészítését is elrendelte, amelyek közül a kínai írásjegyek szótára, a kb. 42 000 írásjegyet felsoroló K'ang-hsi tzu-tien 1716-ban, a kínai szóösszetételek rímes szótára, a P'ei wen yün-fu 1711-ben, a tárgykörök enciklopédiája, a Yüan-chien lei-han pedig 1710-ben készült el. K'ang-hsi uralkodása idején fogtak hozzá még egy nagy enciklopédia, a Ku-chin t'u-shu chi-ch'eng szerkesztéséhez is, amelyet 10 000 fejezetesre terveztek.

A népoktatás területén K'ang-hsi 1669-ben 16 cikkelyből álló császári utasítást adott ki, amely átdolgozta és kibővítette Shun-chih hat cikkelyét, és amely részletesen leírja a falusi élet gyakorlati szabályait. Fia és utóda, Yung-cheng tovább bővítette az utasítást, mintegy két és fél évszázadra erkölcsi irányelveket adva a kínai parasztságnak.

K'ang-hsi élénken érdeklődött az európai tudományos eredmények és technikai vívmányok iránt, és sok jezsuita misszionáriust alkalmazott. Mértant Ferdinand Verbiesttől, a császári csillagvizsgáló helyettes igazgatójától tanult; utóbbi állította össze a birodalom hivatalos naptárát is. Verbiest felügyelt azoknak az ágyúknak a gyártására, melyekkel a császár legyőzte a három lázadó fejedelmet és a dzsungárokat. Jean-François Gerbillon és Joachim Bouvet matematikára tanította K'ang-hsit. A császár Pierre Jartoux-t, Jean-Baptiste Régist és társaikat bízta meg a birodalom pontos atlaszának összeállításával; az 1708-ban megkezdett és a birodalom minden zugára kiterjedő, hosszadalmas és fáradságos trigonometriai felmérések végeztével, 1717-ben készült el a Huang yü ch'üan lan t'u nevű atlasz. Jean-Baptiste Bourguignon d'Anville ennek alapján adta ki a térképgyűjtemény híres francia változatát Nouvel Atlas de la Chine, de la Tartarie chinoise et du Thibet (Kína, a kínai Tatárföld és Tibet új atlasza) címmel. K'ang-hsi nagy csodálója volt az európai festészetnek is. A Bouvet kíséretében Kínába érkező olasz Guiseppe Castiglione a császár kedvenc udvari festője lett.

A jezsuiták kulturális tevékenysége megkedveltette K'ang-hsivel a római katolicizmust, és 1692-ben hivatalosan is engedélyezte a terjesztését, később pedig megengedte, hogy francia hittérítők lakjanak a császárvárosban, sőt Pekingben templomot is építtetett számukra hálából, amiért a maláriából kigyógyították. A kereszténység iránti rokonszenve más szerzetesrendek, köztük a domonkosok, a ferencesek és az ágostonosok misszionáriusait is Kínába vonzotta. A jezsuitákkal ellentétben, akik elnézőek voltak a hagyományos kínai rítusok, például az ősök tisztelete, Konfuciusz és a Menny állami kultusza iránt, az újonnan jöttek elítélték a keresztény hittel összeegyeztethetetlennek tartott, babonaságnak bélyegzett hagyományokat. A rítusvita az európai hittérítők között 1704-ig dúlt, amikor XI. Kelemen pápa dekrétumban tiltotta meg a kínai katolikusoknak az efféle szertartásokon való részvételt. K'ang-hsi ezen felháborodva megparancsolta a portugáloknak, hogy tartóztassák le Carlo Tommaso Maillard de Tournont, a Szentszék legátusát, a dekrétum átadóját, 1706-ban pedig száműzte azokat a misszionáriusokat, akik nem követték a jezsuita elveket. 1720-ban a császár a következő pápai legátust, Carlo Ambrogio Mezzabarbát is kiutasította Kínából.

K'ang-hsinek három felesége volt, akik – számtalan ágyasával együtt – összesen 35 fiút szültek neki (a leányokat nem számolta). 1675-ben másodszülött fiát, az akkor még csak másfél éves Yin-jenget tette meg trónörökösnek; a minden fiúnak egyenlő trónutódlási jogot adó mandzsu hagyománnyal ellentétes lépés elkeseredett viszályhoz vezetett K'ang-hsi fiai között. Yin-jenget 1708-ban letaszították méltóságából, 1709-ben visszahelyezték, majd 1712-ben végleg megfosztották trónörökösi címétől. Az események olyannyira megviselték K'ang-hsit, hogy soha többé nem próbált trónörököst kinevezni, s utódai sem szálltak szembe többé a hagyománnyal.

Az 1722-es kínai újév alkalmából K'ang-hsi sok tekintélyes vendég részvételével nagyszabású udvari ünnepséget rendezett, megemlékezve hosszú és gyümölcsöző uralkodásáról. Még azon a télen megbetegedett és decemberben meghalt. A Pekingtől északkeletre fekvő Man lan yüben, a Ching ling nevű mauzóleumban temették el. Trónját végül negyedik fia, Yin-chen (Yung-cheng) örökölte.