Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

A kabuki színház
http://www.sulinet.hu/muvesz/japan/japan2.html


egy meglehetősen ledér XVI. századi ének- és táncelőadásban gyökerezik. A XVI. század utolsó évtizedében Kyotóban rendezett, kizárólag nőket szerepeltető énekes-táncos előadások (onna kabuki- noi kabuki) elindítójának általában az Okuni nevű színésznőt tekintik. A sogunátus népszerűvé váló műsorait más noi csoportok is utánozni kezdték; működésüket az előadások egyre kihívóbb szexuális jellege miatt 1629-ben betiltották. A fiatal férfiakat 1652-ben tiltották ki a színpadról, és ezután minden szerepet idősebb férfiak alakítottak. Az előadások ettől fogva lényegében a férfiak fizikai teljesítményét és a homoszexuális kapcsolatokat jelenítették meg. Ez a fejlemény késztette a kormányzatot a nyilvános férfiszerelem elleni fellépésre: a női szerepeket játszó színészek (onnagata) haját kendővel takarták el. A kabuki fokozatosan teremtette meg teljesen kifejlett drámai világát. A kabukit nagy színházakban adták elő, ahol a férfiakból és nőkbol álló közönség hosszú órákat ült végig. A színészek a kabuki világát alkotó családokból kerültek ki. A családok némelyike bizonyos karakterek megformálására specializálódott: a Danjúró dinasztia például harcias férfialakításairól volt nevezetes. A színműírók a történelemből, a mitológiából vagy Edo mindennapi életéből merítették tárgyukat. Kialakultak az egyes műveket jellemző sajátos előadásmódok.

Nyomatokon gyakran találkozunk a kifejezetten agresszív és durva játékstílus (aragoto) megörökítésével vagy az ezzel szoros rokonságot mutató mie-stílussal, amelyeken a színész a jelenet csúcspontján egy időre valamilyen drámai pózba merevedett.

A kancsalul maga elé meredő színészt ábrázoló nyomatok, amelyekkel gyakran találkozhatunk, ilyen pillanatokat örökítenek meg. Hangsúlyoznunk kell, hogy a kabuki kizárólag Edo nem szamuráj lakóinak szórakozása volt: a szamurájok ugyanis nem tehették be a lábukat a színházba.