Terebess
Ázsia Lexikon
A
B
C
D E F
G H I
J K L
M N O
P Q R
S T U
Ü V
W X Y
Z
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
Kabír
(szül. 1440. Benáres [Varanasi], Dzsaunpur, India - megh. 1518. Maghar), indiai misztikus és költő; megkísérelte összeegyeztetni a hindu és a muszlim gondolkodást, és az összes vallás lényegi egységét, minden ember alapvető egyenlőségét hirdette. A tanítványa, Nának által alapított szikh vallás előfutára volt.
Kabír (arab: „Nagy”) születése máig a legendák ködébe vész: mind születési helyét, mind családját illetően eltérnek a források. Az egyik legenda szerint égi akaratból, egy szűz méhében fogant. Édesanyját, akiről úgy hírlett, hogy egy hindu szentélyben tett látogatása után esett teherbe, brahman származásúnak tartották. Nem lévén férjnél, elhagyta az újszülöttet, akit egy muszlim szakács talált meg és vett magához. Nem kétséges, hogy élete korai szakaszában a muszlim hitben nevelkedett, később azonban nagy hatással volt rá a hindu vezeklő, Rámánanda.
Kabír nem választott a hindu és az iszlám vallás között, ehelyett mindkettőből kiválogatta a neki leginkább tetsző tanokat, és saját vallását, a szahadzsa-jógát („egyszerű egység”) kezdte hirdetni. Ilyen módon egy sor vallási irányzat, elsősorban a kabírpanth előfutára lett, és megelőlegezett egy önálló vallást is, a szikhekét. A hinduizmus tanításai közül elfogadta a reinkarnáció, azaz a lélekvándorlás tanát és a karma törvényét, de elvetette a bálványimádást, az aszkézist és a kasztrendszert. Az iszlámból átvette az egyistenhitet és az emberek isten előtti egyenlőségét. A muszlim misztikusok, a szúfik eszmevilága is nagy hatással volt rá.
A kabírpanth és több hasonló kultusz, valamint a szikh vallás meghatározó jegyei az egyistenhit, a helyi nyelv használata minden vallási tárgyú írásban, a gurú (vallási tanító) meghatározó szerepe és tisztelete, valamint a kasztrendszer teljes elvetése.
Kabír verseire, amelyeket hindiül írt - bár nem választékos és nem is mindig helyes nyelvezeten - fogékonyak voltak az egyszerű emberek. Számára csupán az volt a fontos, hogy műveinek üzenete célt érjen. Költeményeinek egy részét az Ádi Granth, a szikhek szent könyve tartalmazza. Verseiből és megállapításaiból egy tanítványa állította össze a Bídzsak (Mérlegkönyv) c. kötetet 1570 körül.
Kabír
misztikus dalai, Rabindranáth Tagore átültetése alapján fordította Malik Tóth
István
http://filosz.hu/konyvek/kabir-misztikus-dalai/
Czesław Miłosz angol nyelvből készült lengyel fordításait magyarra átköltötte: Benczes Sándor Gábor
Kabir: A szent tavakban
A szent tavakban csak víz van.
Tudom, mert fürödtem bennük.A fából, meg elefántcsontból faragott istenek nem szólalnak meg.
Tudom, mert könyörögtem hozzájuk.A Kelet szent könyvében nincsenek mások, csak szavak.
Tudom, mert belenéztem már.Kabir csak arról mesél, ami vele megtörtént.
Az, amit magad nem éltél át, az számodra nem valóság.
Kabir: Szenvedek
Szenvedek éjjel és nappal, aludni sem tudok.
Vágyom a Kedvessel találkozni, apám házában
már nem érzem jól magam.Az ég kapui nyitva állnak, látom a szent helyet.
Találkozom a Kedvesemmel, és áldozatként lába elé teszem
testemet és gondolataimat.
„Te, te” mondogattam, s Te lettem. Bennem én már nem élek.
Feladtam az ócska forgatagot: csak te vagy ott, hova nézek.
Nem ízlelte meg, milyen a szerelem, mily csodás a szépsége;
Ahogyan jött, úgy ment el ő. Üres háznak volt a vendége.
Elesett, miután elindult, hogy meglásson téged.
Mit ér, ha akkor jelensz meg neki, mikor nincs már benne élet?
Hogyha sírok, elfogy erőm, ha nevetek, Isten mérges;
Magamban emésztődöm én, mint fa, mely belül, férges.
Hogy apját meglátta a gyerek, szaladt hozzá sietve;
„Mohó-vágy”-édességet kapott, s igaz magát elfeledte.
Izzó harag támad belül, a cukrot földhöz csapja;
Sirva-ríva megy vissza most, hogy átölelje apja.
Tűz támadt a vízbe' – Kabír – s bennégett az iszapja;
A véleményét mondja mind, ki észak és dél papja.
Meggyulladt előbb a víz, s a tűz lángra kapott tőle;
Csak tisztán a folyó maradt, eltűntek a halak belőle.
Meggyulladt az egész tenger, szénné lett a vizek árja,
Kabír látta és felébredt; felkúszott a hal a fára.
A végtelen fénye csodálatos, mint kelő nap sugára;
Férjével ébredt a nő, úgy nézett a csodára.
Láttam test nélküli csodát és urat, mint szolga;
Nap, s Hold nélkül ragyog a fény, s a szolgának nincs dolga.
Meghatározható-e, milyen a világlélek ragyogása?
Nem lehet kimondani a fényt: látása bizonyítása.
Felrepült az égre a madár, de idegenben maradt teste;
Majd csőr nélkül ivott vizet, s e vidéket elfeledte.
Kabír itta Hari nedűjét, soha többé már nem fárad;
Már végleg megállt a korong, s az edény készen szárad.
Kabír: a tengeri kagylónak száraz a vizeknek árja;
Szomjúhozva kiáltozik, s az eső cseppjét várja.
Az odaadásnak kapuja szűk: mustármag-tizednyi;
Ha a lélek őrült elefánt, hogy tud rajt' bemenni?
Vásár-létben öröm-svihák, s vele Délibáb-szajha;
Kapaszkodj Ráma lábába, hogy élted el ne csalja!
Hova nem jut sem éj se fény, sem hullámzó álom,
Hol nincs füst és nincsen árny, a helyem én ott találom.
Kabír mondja: miért aggódsz? Mire jó, hogy gondod van?
Még azzal is törődik Hari, ami nincs a tudatodban.
Ez a világ olyan, mint a tehén, kinek elpusztult a borja;
Mi történik, fogalma sincs; a borjú bőrét nyalja.
Hasáról jön a pézsma illata, de erdőt jár az őz érte;
Az emberben Isten van így, a világ nem veszi észre.
Az Úrhoz jutsz, ha fejed kopasz? Legyen hát kopasz minden!
Ha a birkát jól megnyírják, közelebb hozzá Isten?
Mecsetet rakott a muzulmán, követ kőre tett le.
Onnét müezzin ordít ki: Isten süket lett-e?
