Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

I. Iszmáíl

Iszmáíl, I., más írásmóddal ESZMÁIL (szül. 1487. júl. 17. Ardabíl? Azerbajdzsán - megh. 1524. máj. 23. Ardabíl, Szafavida Irán), iráni sah 1501-től és vallási vezető, a Szafavida-dinasztia - 800 évi szünet után Irán első perzsa dinasztiája - alapítója; az iszlám szunnita ágáról a síitára térítette országát.

A hagyomány szerint egy imámtól származott. Apja, a kizilbas ("vörösfejű") nevű síita csoport vezetője, a szunniták elleni harcban esett el. Iszmáíl ekkor mindössze 1 éves volt. Tartani kellett attól, hogy a többségben lévő szunniták az egész családot kiirtják, ezért síita támogatóik évekig rejtegették őket.

Iszmáíl 14 éves korában lépett apja helyébe, mint a kizilbasok vezetője. Gyorsan megteremtette hatalmi bázisát Irán északnyugati részén, 1501-ben bevette Tebríz városát, és Irán sahjának kiáltatta ki magát. Gyors hódító hadműveletekkel hatalma alá vonta nemcsak az egész mai Iránt, hanem a jelenlegi Irak egy részét is.

Iszmáíl 1510-ben a szunnita üzbég törzsek ellen vonult, a mai Üzbegisztán területére. Sikerült mindössze 17 000 iránival csapdába csalnia és legyőznie a 28 000-es üzbég hadsereget a Merv városa melletti csatában. Az üzbégek vezérét, Muhammad Sajbánít megölték amikor a csata után menekülni próbált. Iszmáíl drágakövekkel ékesített ivóserleget készítetett a koponyájából.

Iszmáíl a síita iszlámot nyilvánította államvallássá, ezzel maga ellen fordította az oszmán törököket. A vallási ellentét fokozódott, amikor I. Szelim török szultán sok síita alattvalóját kivégeztette, mint eretnekeket és gyanús elemeket. Szelim ezután provokatív levelek egész sorát írta Iszmáílnak, aki azonban - mint válaszaiban megírta - nem kívánt háborúzni. Azt is megírta, hogy véleménye szerint a levelek ópium hatása alatt születtek, és egy doboz kábítószert is küldött Szelim titkárának. A szultán ópiumélvező volt, így a gesztus telibe talált.
A törökök kitűnően kiképzett, modern lőfegyverekkel ellátott csapatai 1514-ben északnyugaton megtámadták Iránt. Iszmáíl sietve visszatért közép-ázsiai hadjáratiból, hogy szembeszálljon a fővárost, Tebrízt fenyegető támadással. Kemény csatában Szelim 120 000-es katonaságával legyőzte Iszmáílt és 70 000 fős hadseregét. Iszmáíl megsebesült, és majdnem elfogták, amikor megpróbálta újra összefogni csapatait. Az oszmánok ezután ellenállás nélkül bevették Tebrízt, a török seregben azonban zendülés tört ki, Szelim kénytelen volt visszavonulni, így Iszmáíl időt nyert.

A háborúskodás a határ mentén évekig folytatódott, de Iszmáíl elég erős volt ahhoz, hogy megakadályozza a további török betöréseket. 1517-ben északnyugatra vonult, leigázta a mai Grúzia területén élő szunnita törzseket. Az általa alapított síita birodalomban, a nyugati szunnita törökök és a keleti szunnita üzbégek közötti konfliktus még több mint egy évszázadig nem csitult. Iszmáíl 36 éves korában meghalt, a Szafavida-dinasztia azonban még kétszáz évig, 1722-ig uralkodott Iránban.