Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Hálózatok Hinduizmus, jóga India Indonézia, Szingapúr Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Mélyadaptáció Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

imádat a hinduizmusban

A hindu emberek többsége egy kis oltárt készítve nap mint nap rendszeresen imádja a vallásának megfelelő Isten vagy félisten képét vagy múrtiját (szobrát). Házuknak vagy lakásuknak gyakran egy egész szobáját templomként használják, amelyben kizárólag templomi illemszabályok szerint szabad viselkedni. Az oltárra családi isteneik képeit teszik ki, és ezeknek a képeknek ajánlják fel imádatukat. Vannak, akik Visnut, Krisnát vagy Rámacsandrát, mások pedig Sivát, Ganésát, Durgát stb. imádják. A legtöbb ember ezen istenségek mindegyikét nagy tiszteletben tartja. A Legfelsőbb Személy imádói azért tisztelik a félisteneket, mert úgy tekintenek rájuk, mint Isten legkiválóbb szolgáira, a félistenek imádói pedig - akik a tőlük kapható anyagi áldások reményében végzik az imádatot - azért tisztelik a Legfelsőbb Urat, mert tudják, ez a fajta imádat a transzcendens szintjén van, és messze felette áll a gyarló anyagi vágyaknak.
Oltárukon imádhatják valamely istenség múrti formáját is, vagy egy Siva-lingát (lásd később). Az imádatot nagy pontossággal és figyelemmel általában kora reggel, illetve este végzik. Így sok ember már napkelte előtt felkel, hogy elkezdhesse a szertartást, amely az egyik legfontosabb teendője a nap során. Ilyenkor "áratival" kedveskednek a múrtinak. Ez a szertartás általában illatos füstölő, lámpás és néhány virág felajánlásából áll. Természetesen vannak bonyolultabb imádati formák is, amelyek során tiszta ruhát, hűsítő szantálfapépet, illatos olajokat, ékszereket és szépen elkészített ételeket is felajánlanak a múrtinak.
Minden hindu fontosnak tartja, hogy rendszeresen látogassa a templomokat. Van olyan hindu, aki minden nap vagy naponta akár többször is elmegy egy templomba. Mások, különösen azok, akik nagyon távol laknak a templomoktól, csak az ünnepekkor látogatnak oda, s egyébként otthon végzik vallásos szertartásaikat. A templomi és az otthoni imádathoz egyaránt szervesen hozzátartozik a mantra-meditáció, amely főleg Isten szent neveinek éneklését foglalja magába. Ez az egyik legfontosabb imádati forma.