Terebess
Ázsia Lexikon
A
B
C
D E F
G H I
J K L
M N O
P Q R
S T U
Ü V
W X Y
Z
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
íj
(kínaiul: gong)
Az íj Kínában már az ie. II. évezredben hozzátartozott a katonák általános fegyverzetéhez. Természetesen ezek az íjak még csupán egyszerű hosszú íjak voltak, a reflexíjak csak jóval később, az északi lovas nomád népek hatására jelentek meg Kínában. Az íj és a nyíl együtt a fiúgyermek érkezését jelképezte. Az ősi Kínában az volt a szokás, hogy a gyermek születését követő harmadik napon cickafarkkóróból készült nyílvesszőt lőttek az égbe eperfából készül nyílból, hogy elűzzék és távol tartsák az ártó szellemeket és gonosz démonokat. Homérosz által az Odüsszeiaban leírt története az íjról, amelyet senki sem volt képes kifeszíteni, az ókori Kínában is megtalálható. Egy i. e. 3. századi történetben egy régi király erős íjáról van szó. Ez a motívum megtalálható Buddha élettörténetében is. Azok a népi fanyomatok, amelyek egy gyerekektől körülvéve álló férfit ábrázolnak, aki nyilával épp a levegőbe lő, Zhangxian-t, a nyugat-kínai istent ábrázolják, és gyermekáldás kívánságát fejezik ki vele. A nyilazás a régi Kínában a legmegbecsültebb művészetek egyike volt. A számszeríj (nu) az ókori Kína egyik legjelentősebb találmánya, a szimbolikában azonban különösebb szerepet nem játszik.
