Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

íj
(kínaiul: gong)

Az íj Kínában már az ie. II. évezredben hozzátartozott a katonák általános fegyverzetéhez. Természetesen ezek az íjak még csupán egyszerű hosszú íjak voltak, a reflexíjak csak jóval később, az északi lovas nomád népek hatására jelentek meg Kínában. Az íj és a nyíl együtt a fiúgyermek érkezését jelképezte. Az ősi Kínában az volt a szokás, hogy a gyermek születését követő harmadik napon cickafarkkóróból készült nyílvesszőt lőttek az égbe eperfából készül nyílból, hogy elűzzék és távol tartsák az ártó szellemeket és gonosz démonokat. Homérosz által az Odüsszeiaban leírt története az íjról, amelyet senki sem volt képes kifeszíteni, az ókori Kínában is megtalálható. Egy i. e. 3. századi történetben egy régi király erős íjáról van szó. Ez a motívum megtalálható Buddha élettörténetében is. Azok a népi fanyomatok, amelyek egy gyerekektől körülvéve álló férfit ábrázolnak, aki nyilával épp a levegőbe lő, Zhangxian-t, a nyugat-kínai istent ábrázolják, és gyermekáldás kívánságát fejezik ki vele. A nyilazás a régi Kínában a legmegbecsültebb művészetek egyike volt. A számszeríj (nu) az ókori Kína egyik legjelentősebb találmánya, a szimbolikában azonban különösebb szerepet nem játszik.