Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Ibn Battúta,
az "arab Marco Polo"

Ibn Battúta a marokkói Tangerben született 1304-ben. Családjában nemzedékek óta vallásjoggal foglalkoztak, így ő maga is jogtudós, kádi lett. 21 éves korában elhatározta, hogy teljesíti a minden muszlimra kötelező mekkai zarándoklatot.
Az észak-afrikai partvidéken haladva jutott el Egyiptomba. Itt Alexandriában egy tudós buzdította, hogy zarándoklata elvégzése után távoli utakra induljon. Mintegy harminc éven át tartó utazásai alatt óriási területet járt be (kb. 120 ezer km), túlszárnyalva ezzel elődei és utódai teljesítményét.
Egyiptomból karavánnal Szírián keresztül jutott el Mekkába, első zarándokútjára. Ezt követően Irakba vándorolt, majd bejárta Perzsiát. Aztán újból felkereste Mekkát, majd meglátogatta Dél-Arábiát, Jement. Onnan tengeren Szomáliába, majd a kelet-afrikai partvonal mentén a mai tanzániai Kilwa Kivinjeig jutott. Visszatérve Ománba, a Hormuzi-szoroson, Bahreinen át Dzsiddába vándorolt. Innen Indiába akart utazni, de nem talált megfelelő hajót, ezért visszatért Egyiptomba. Onnan újra Szíriába, majd Kis-Ázsiába ment. Szinopén keresztül a Krím-félszigetre hajózott, a mongol Arany Horda területére. Majd északra ment, egészen a volgai Bolgár városáig. Konstantinápolyba kísérte egy üzbég kán feleségét, onnan visszatért Szarajba és végre szárazföldön át elindult Indiába. Útja Khíván, Bokharán át Szamarkandba, Balkhba vezetett, ahonnan eljutott Afganisztánba. Végül 1333-ban, nagyszámú kíséretével elérte India határát.
Nyolc évig Delhiben mint főbíró élvezte a szultán bőkezűségét, aki végül követségbe küldte gazdag ajándékokkal Kínába. Hajón indult el, útjába ejtve a Maldív-szigeteket, bejárta a Koromandel- és Malabár-part kiskirályi udvarait, Ceylon szigetén megnézte "Ádám ősatya lábnyomát". Hónapok múlva felkerekedett és időtöltésből Bengálba meg a szomszédos Asszamba látogatott. Mindenhol emlékezetébe véste a látottakat, s megfigyeléseit tollba mondta. Ahol csak szerét ejthette, bírói tevékenységet folytatott, amiből jelentős jövedelemre tett szert. Megnősült, elvált, újból megnősült. Ibn Battúta, akárcsak a többi muszlim utazó, veszély nélkül vándorolhatott.
Indiából a maláj szigetekre hajózott. Szumátra muszlim fejedelme ellátta kínai dzsunka hajóval, és Jáván, majd nehezen rekonstruálható útvonalon keresztül elérte a kínai Zajtún kikötőjét. Kínában észak felé vette útját és eljutott Pekingbe. Hazafelé menet Szumátra, Kalikut és a Perzsa-öblön keresztül felfelé hajózva ismét Bagdadba érkezett 1347-ben, onnan utazott Szíriába, ahol tanúja volt az 1348. évi nagy pestisnek. Nyugat felé vezető útján újból meglátogatta Egyiptomot, azután Mekkába ment, hetedszer is elvégezve a zarándoklatot.
Hazafelé Alexandriából katalán hajóval utazott Algírbe és onnan karavánnal Fezbe, Marokkó fővárosába. Átkelt a tengerszorosokon, és meglátogatta Andalúziát, Granadát.
Marokkóba visszatérve újra veszélyes vállalkozásba fogott: átkelt a Szaharán és mélyen behatolt Afrikába. Feztől délre Maliba ment 1353-ban. A Niger folyóról azt hitte, hogy kapcsolatban van a Nílussal. Mali szultánjánál nyolc hónapig tartózkodott, majd továbbment Timbuktuig, elérte Kaukaut, ahonnan kelet felé, Szudánba, a Nílus folyóhoz akart menni. Ezt azonban megakadályozta a fezi szultán levele, aki visszarendelte. 1354-ben érkezett Fezbe, ezzel befejeződött utazásainak sora. Ibn Battúta 1369-ben (vagy 1377-ben), mint főbíró, mindenki által tisztelettel övezve fejezte be életét Fez városában.
Ibn Battúta megbízta írnokát, Ibn Dzsuzaj al-Kalbit, hogy foglalja írásba elbeszéléseit. Útjai és a látottak megörökítése között hosszú idő telt el, és mivel saját jegyzeteit elvesztette, a tollbamondásnál emlékezetére kellett hagyatkoznia. Ma a birtokunkban lévő szöveg nem kizárólag Ibn Battúta szellemi terméke, az írnok néha más írók műveiből is beszúrt részleteket. Más helyen az írnok sem merte leírni mindazt, amit Ibn Battúta mesélt, a későbbi olvasók pedig kétségbe vonták - Marco Polóéhoz hasonlóan - utazásainak egy részét.

Nagy Béla

Ibn Battuta zarándokútja és vándorlásai. (Vál. Boga István, ford. Boga István, Prileszky Csilla, bev., jegyz.: Germanus Gyula.) Budapest 1964, Gondolat, 393 p. 10 t., ill, térk. (Világjárók. Klasszikus útlaírások 5.)