Terebess
Ázsia Lexikon
A
B
C
D E F
G H I
J K L
M N O
P Q R
S T U
Ü V
W X Y
Z
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
Ibn
Battúta,
az "arab Marco Polo"
Ibn
Battúta a marokkói Tangerben született 1304-ben. Családjában nemzedékek óta vallásjoggal
foglalkoztak, így ő maga is jogtudós, kádi lett. 21 éves korában elhatározta,
hogy teljesíti a minden muszlimra kötelező mekkai zarándoklatot.
Az észak-afrikai
partvidéken haladva jutott el Egyiptomba. Itt Alexandriában egy tudós buzdította,
hogy zarándoklata elvégzése után távoli utakra induljon. Mintegy harminc éven
át tartó utazásai alatt óriási területet járt be (kb. 120 ezer km), túlszárnyalva
ezzel elődei és utódai teljesítményét.
Egyiptomból karavánnal Szírián keresztül
jutott el Mekkába, első zarándokútjára. Ezt követően Irakba vándorolt, majd bejárta
Perzsiát. Aztán újból felkereste Mekkát, majd meglátogatta Dél-Arábiát, Jement.
Onnan tengeren Szomáliába, majd a kelet-afrikai partvonal mentén a mai tanzániai
Kilwa Kivinjeig jutott. Visszatérve Ománba, a Hormuzi-szoroson, Bahreinen át Dzsiddába
vándorolt. Innen Indiába akart utazni, de nem talált megfelelő hajót, ezért visszatért
Egyiptomba. Onnan újra Szíriába, majd Kis-Ázsiába ment. Szinopén keresztül a Krím-félszigetre
hajózott, a mongol Arany Horda területére. Majd északra ment, egészen a volgai
Bolgár városáig. Konstantinápolyba kísérte egy üzbég kán feleségét, onnan visszatért
Szarajba és végre szárazföldön át elindult Indiába. Útja Khíván, Bokharán át Szamarkandba,
Balkhba vezetett, ahonnan eljutott Afganisztánba. Végül 1333-ban, nagyszámú kíséretével
elérte India határát.
Nyolc évig Delhiben mint főbíró élvezte a szultán bőkezűségét,
aki végül követségbe küldte gazdag ajándékokkal Kínába. Hajón indult el, útjába
ejtve a Maldív-szigeteket, bejárta a Koromandel- és Malabár-part kiskirályi udvarait,
Ceylon szigetén megnézte "Ádám ősatya lábnyomát". Hónapok múlva felkerekedett
és időtöltésből Bengálba meg a szomszédos Asszamba látogatott. Mindenhol emlékezetébe
véste a látottakat, s megfigyeléseit tollba mondta. Ahol csak szerét ejthette,
bírói tevékenységet folytatott, amiből jelentős jövedelemre tett szert. Megnősült,
elvált, újból megnősült. Ibn Battúta, akárcsak a többi muszlim utazó, veszély
nélkül vándorolhatott.
Indiából a maláj szigetekre hajózott. Szumátra muszlim
fejedelme ellátta kínai dzsunka hajóval, és Jáván, majd nehezen rekonstruálható
útvonalon keresztül elérte a kínai Zajtún kikötőjét. Kínában észak felé vette
útját és eljutott Pekingbe. Hazafelé menet Szumátra, Kalikut és a Perzsa-öblön
keresztül felfelé hajózva ismét Bagdadba érkezett 1347-ben, onnan utazott Szíriába,
ahol tanúja volt az 1348. évi nagy pestisnek. Nyugat felé vezető útján újból meglátogatta
Egyiptomot, azután Mekkába ment, hetedszer is elvégezve a zarándoklatot.
Hazafelé
Alexandriából katalán hajóval utazott Algírbe és onnan karavánnal Fezbe, Marokkó
fővárosába. Átkelt a tengerszorosokon, és meglátogatta Andalúziát, Granadát.
Marokkóba
visszatérve újra veszélyes vállalkozásba fogott: átkelt a Szaharán és mélyen behatolt
Afrikába. Feztől délre Maliba ment 1353-ban. A Niger folyóról azt hitte, hogy
kapcsolatban van a Nílussal. Mali szultánjánál nyolc hónapig tartózkodott, majd
továbbment Timbuktuig, elérte Kaukaut, ahonnan kelet felé, Szudánba, a Nílus folyóhoz
akart menni. Ezt azonban megakadályozta a fezi szultán levele, aki visszarendelte.
1354-ben érkezett Fezbe, ezzel befejeződött utazásainak sora. Ibn Battúta 1369-ben
(vagy 1377-ben), mint főbíró, mindenki által tisztelettel övezve fejezte be életét
Fez városában.
Ibn Battúta megbízta írnokát, Ibn Dzsuzaj al-Kalbit, hogy foglalja
írásba elbeszéléseit. Útjai és a látottak megörökítése között hosszú idő telt
el, és mivel saját jegyzeteit elvesztette, a tollbamondásnál emlékezetére kellett
hagyatkoznia. Ma a birtokunkban lévő szöveg nem kizárólag Ibn Battúta szellemi
terméke, az írnok néha más írók műveiből is beszúrt részleteket. Más helyen az
írnok sem merte leírni mindazt, amit Ibn Battúta mesélt, a későbbi olvasók pedig
kétségbe vonták - Marco Polóéhoz hasonlóan - utazásainak egy részét.
Nagy Béla
Ibn Battuta zarándokútja és vándorlásai. (Vál. Boga István, ford. Boga István, Prileszky Csilla, bev., jegyz.: Germanus Gyula.) Budapest 1964, Gondolat, 393 p. 10 t., ill, térk. (Világjárók. Klasszikus útlaírások 5.)
