Terebess
Ázsia Lexikon
A
B
C
D E F
G H I
J K L
M N O
P Q R
S T U
Ü V
W X Y
Z
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
Hosi Sinicsi
星新一 Hoshi Shin'ichi (1926-1997)
https://www.hoshishinichi.com/list/list3.html
Fogyókúra (Murányi Beatrix fordítása) Interpress Magazin. 1. évf. 1975. 4. sz. (július – augusztus) 72–75. o.
A racionalista (合理主義者, 1961, Karig Sára fordítása) Galaktika 20., 1976
A nyitott kapu (門のある家, 1972, Erdős György fordítása) Galaktika 59., 1985
A Földről jött ember (地球から来た男, 1975, Erdős György fordítása) Galaktika 59., 1985
Elvesztettük barátunkat (友を失った夜, 1962, Erdős György fordítása) Galaktika 62., 1985
Az új igazgató (Kállai László fordítása) Árgus, 15. évf. 2004/7-8. sz. 33-36. o.
ua.: A cég elnöke (németből fordította: Gellért György) Népújság (Heves megye). 34. évf. 1983. szeptember 29. 4. o.
Tükör (Somogyi Gitta fordítása) Irodalmi szemle, 57. évf. 2014/2. 7-10. o.
A főnök háza (上役の家 Uwayaku no ie, 1976, Székács Anna fordítása) Égtájak 1978-79, antológia, Európa, 1979, 203-209. o.
Bérgyilkos vagyok (Vojcskó Anita fordítása) ...83
A kedvenc karóra (Oláh Nikoletta fordítása) ...85
A varázskönyv (Somogyi Kinga fordítása) ...86
A gyenge pont (Tomcsik Gergely fordítása) ...88
A kis Bokko (Vojcskó Anita fordítása) ...91Három történet (Lorschy Katalin fordítása) Metagalaktika 4., 1983
A rosszindulatú bolygó
Az ajándék
Finombeállítás
Hosi Sinicsi
A racionalista
Karig Sára fordítása
Galaktika 20., 1976N. úr már egészen fiatal korában kiváló szakértője volt a
metallográfiának, és megszerezte e tudományágban a professzori
címet. Az érdemek ilyen korai elismerése mindenkor a tehetség
kimagasló voltáról tanúskodik.
A professzor minden ízében racionalista volt. Nem szabad
azonban azt gondolnunk, hogy ez a kiváló tulajdonság rányomta
bélyegét magánéletére is. Sohasem tervezte meg előre kiadásait az
elkövetkező hétre, és szerelmes leveleit nem írógépen írta. A
racionalizmus gondolkodásának sajátossága volt, amely nem
engedte, hogy bármi irracionális dologgal kapcsolatba kerüljön.
Egy este N. professzor magányosan álldogált a tenger partján,
egészen a víz szélén. A hullámok lustán hömpölyögtek a
homokpartra, a holdfényben ragyogva.
Az éles tekintetű vagy annak számító ember bizonyára azt mondta
volna: „Aha, professzor úr, ön lélekben, úgy látszik, romantikus, és
álmodozik a szerelemről”...
A vadnyugati történetek rajongója viszont, aki ráadásul még azt is
tudta, hogy a professzor mivel foglalkozik, feltétlenül megjegyzi:
„Tisztelt uram, úgy látszik, önt is megfertőzte az aranyláz”...
De hagyjuk az üres feltevéseket. A professzor szíve nem vágyott a
szerelemre, természetétől idegen volt a kalandvágy, amely az
embert ismeretlen messzeségbe űzi, és arra kényszeríti, hogy
szüntelenül a homokot mossa, abban a reményben, hogy csillogó
aranyszemcsékre talál. Ezenkívül a professzor kiválóan ismerte a
környék geológiai szerkezetét, és tudta, hogy ezen a vidéken
aranyércrétegek nem lehetnek. Kizárólag azért jött ki a tengerpartra,
hogy néhány ásvány igen apró szemcséit összegyűjtse a homokból,
amelyekre kutatásaihoz szüksége volt.
Kényelmesen és módszeresen megtöltötte a kémcsőit, de
tekintete egyszer csak egy furcsa tárgyon akadt meg.
Közelebbről megszemlélve a tárgyat kiderült, hogy egy korsó az.
Lehetséges, hogy a tenger hullámai sodorták a partra, de lehet, hogy
a homokban feküdt eltemetve, és a partra hömpölygő hullámok
fokozatosan lemosták róla a homokrétegeket. A korsóból idegen illat
és ódon hangulat áradt.
A professzort azonban a legkevésbé sem érdekelték a régiségek.
Ezért csupán arrább lökte cipője orrával a korsót, és továbbment.
Nem látta, hogy a korsó elgurul, és nyakából kiesik a dugó, majd
füst tódul ki belőle, és a füstből egy furcsán öltözött ember bukkan
elő.
– Alázattal köszönöm. – mondta valaki a professzor háta mögött.
A professzor önkéntelenül is hátrafordult. Egy különös, ismeretlen
férfi hajolt meg mélyen előtte.
– Mit óhajt? – kérdezte a professzor, érces hangját kissé
felemelve. – Honnan került ide? Kinek és mit köszön meg?... És
miért viseli ezt az idétlen maskarát?
– Ó, jótevőm, én vagyok az, aki hosszú évekig sínylődött
fogságban, és börtönöm ez az átkozott korsó volt!
A férfi hosszú ujjaival a korsóra mutatott. A professzor először a
korsóra nézett, majd a férfira, és száraz, oktató hangon kijelentette:
– Ez a tréfa egyáltalában nem szellemes. Válaszából hiányzik a
logika.
– Ne haragudj, uram és parancsolóm!
– szólt a férfi. – Vedd tudomásul, hogy a dzsinnek nem hazudnak.
És én ősi arab dzsinn vagyok, aki hosszú ideig ebben a förtelmes
korsóban éltem.
A professzor savanyú arcot vágott.
– Dzsinn? Micsoda ostobaság! Felnőtt emberek vagyunk, és ne is
próbáljon engem becsapni gyermekmesékkel. Egyébként ezeket ma
már kisgyermekeknek sem mesélik, nem szabad a gyermek
képzeletét ártalmas és hazug irányba fejleszteni.
– Mennyire bánt, amikor azt hallom, hogy uram és parancsolóm
nem hisz nekem! – mondta a férfi panaszkodva, és újra mélyen
meghajolt. – Akár hiszel nekem, akár nem, jótevőm, én meg akarom
hálálni neked azt, amit értem tettél. Nem tehetek másképpen. Kész
vagyok három kívánságodat teljesíteni, bármit is kívánsz. Közöld
velem parancsaidat!
– Hm... bármit is kívánok... Nagyon furcsán vélekedik a világról!
Nem szabadna elfelejtenie, hogy léteznek lehetséges és lehetetlen
dolgok...
A dzsinn csak nevetett.
– Számomra nincs semmi lehetetlen! Kérlek, uram, próbálj ki
engem, és magad is meggyőződsz arról, hogy az igazat mondom.
Ha akarod, rúdarannyal leplek meg!
– Rúdarannyal? – A professzor nevetésben tört ki. – Tisztelt uram,
hát én nagyon jól tudom, hogy ezen a vidéken az aranynak még a
nyoma sincsen! És különben is elég volt a bohóckodásból!
– De kérlek, higgy nekem, uram és parancsolóm! Milyen aranyat
kívánsz, tiszta aranyat vagy ezüsttel ötvözöttet?
– Ugyan mi a csodának akaszkodott rám? Manapság már senki
sem hisz az ilyenfajta mendemondákban... No, de ha már annyira
akarja, kérem! Az a kívánságom, hogy azonnal itt teremjen előttem,
ebben a pillanatban, egy tiszta aranyból készült egytonnás autó!
Alighogy a professzor kimondta kívánságát, a különös férfi csak
intett kezével, motorzúgás hallatszott, és a homokparton egy
aranyautó jelent meg.
– Teljesült a kívánságod, uram!
– Elképesztő! Hol volt ez a kocsi elrejtve?
A professzor az autóhoz lépett, elővette a zsebéből a szükséges
műszert, és hozzálátott, hogy a kocsi anyagát analizálja.
A dzsinn folytatta a hajlongást és a nevetgélést.
– Ne kételkedj, uram és parancsolóm, ez valódi arany.
– Hm... igen... arany... fajsúlya 19, 3, olvadási pontja 1063
Celsius-fok, rendszáma 79. Tiszta arany, ebben nem
kételkedhetem... De hogyan került ide?
– Én csináltam! – dörzsölte a furcsa férfi a kezét. – Mindenre
képes vagyok, hiszen egy dzsinn mindentudó. Most pedig, uram,
ugye, meggyőződtél képességeimről?
– Semmiről sem győződtem meg. Hiszen ez irracionális. Azt
hiszem, hogy az egész valami ügyes szemfényvesztés.
Mindazonáltal igen furcsa dolog... Egyébként most mindjárt
leleplezem! Tűnjön el ez az autó!
A professzor mereven nézte az autót, le nem vette róla a szemét,
és tekintete meg sem rebbent. Egy pillanat – és az autó eltűnt.
– Kívánságod teljesült, tisztelt uram!
– Igen, igen... eltűnt... úgy látszik... Nem, valóban eltűnt! De
hiszen ez nem lehetséges, nem le-het-sé-ges! Az ilyen jelenségeket
semmiféle logikával nem lehet megmagyarázni.
A professzor, úgy látszik, nagyon megharagudott. Jobbra-balra
nézett, és elégedetlen hangon mormogott valamit.
A dzsinn megszólalt:
– Közöld velem harmadik kívánságodat, uram és parancsolóm!
Kész vagyok, hogy teljesítsem, még ha a legvalószínűtlenebb dolgot
is kívánod!
– Engem ez az egész zagyvaság rendkívül bosszant!
Megengedhetetlen, hogy az ilyenfajta jelenség előforduljon! És
ezenkívül pedig ez egyáltalában nincs összefüggésben az én
tudományos kutatásaimmal. Még csak nem is határterülete a
metallográfiának! Azt akarom, hogy mindez kitöröltessék az
emlékezetemből, és ez a férfi, aki dzsinnek nevezi magát,
visszatérjen a korsójába!
A dzsinn arca nagyon elszomorodott, de azon nyomban eltűnt.
N. professzor továbbsétált a tengerparton. Racionális agyában
még halvány árnyéka sem maradt az imént látott irracionális
jelenségnek.
S az a furcsa tárgy, amely messziről korsónak látszott, egy ideig
ringott az apró hullámokon, mintha a parton akarna maradni, a szél
azonban később megerősödött, a hullámok megnőttek, és
elsodorták a nyílt tengerre.
Hosi Sinicsi
Az új igazgató
Kállai László fordítása
Árgus, 15. évf. 2004/7-8. sz. 33-36. o.Éppen a cég asztalánál ülve iratokat tekintett át. Egyszer csak az asztalon lévő belső telefon megszólalt, és egy hang jelentette neki.
- Az igazgató úr hívatja. Úgy tűnik, az eladások alakulásáról szóló jelentését szeretné meghallgatni.
- Igenis, azonnal...
Lesz, ami lesz - gondolta magában N úr, miközben felállt. Ha az igazgató hívat valakit, nem szokott egy kellemes dolog lenni. Mióta új igazgató került oda, N úr helyzete még elviselhetetlenebbé vált.
Csakhogy azt sem teheti meg, hogy elfut és elbújik.
Kezébe vett egy adag paksamétát és elindult az igazgatói szoba felé. Útközben elhaladtak egymás mellett a termelési osztályvezetővel. Abból, hogy eléggé morózus ábrázatot vágott, arra gondolt, hogy a termelési osztályvezető is az igazgatói szobából jöhetett.
N úr megállt az ajtó előtt, s miután nagy lélegzetet vett, bekopogott.
- Gyere be! - szólt egy hang és N úr belépett.
- Úgy hallottam, hogy engem tetszett hívatni...
Testtartását megigazítva, fejét meghajtva köszönt. A múltkor túlságosan meghajolt és figyelmeztetésben részesült, így ma egy laza fejbiccentésnél tovább nem ment. Viszont a trónszerű székben ülő igazgató ezt látva iszonyú haragra gerjedt.
- Megájj! Még egy kicsit lejjebb hajtsd a fejed! Felsőtested előre megdöntöd, de csak 30 fokban. Én pontosan a 30 fokot szeretem. Ismételd meg!
- Értettem. Elnézést kérek.
N úr megismételte a meghajlást. Az igazgató kérlelhetetlen tekintettel figyelte. Mi lenne, ha egy kicsit jobban emberszámba venne? Tényleg, minek nézi ez az alkalmazottat!? Miközben morgolódott magában és ismételgette a mozdulatot, nagy nehezen összejött az igazgató kedvenc 30 fokos meghajlása.
- Jól van. Így már jó, aztán nem elfelejteni a mostani technikát! Nos, akkor halljuk a beszámolót!
- Igenis. Most pedig, ha megnézzük az előző időszakhoz hasonlítva a mostani időszaknak előrejelzését és az eredményt...
N úr a papírokat nézve a sorrendet követve beszélt. Az igazgató bólogatva hallgatta egy ideig, majd kezét felemelvén közbevágott.
- Megájj! Most mintha 55 százalékot mondtál volna, nemde? Nem találod egy kicsit furcsának?
Kapkodva újralapozta az iratokat, úgy volt, ahogy azt az igazgató megjegyezte: tévedett.
- Nagyon szégyellem. Valóban, 54 százalék volt.
- Ezzel még nem intéztük el.
Az igazgató könyörtelenül, kíméletlenül leszidta, N úr pedig bátortalan hangon kért bocsánatot.
- Igen. Az én számítási hibámról van szó. Ámbár, talán nem kéne úgy kiabálnia velem. Ahhoz képest, hogy mindössze körülbelül 1 százaléknyi eltérésről van szó...
- Nem úgy van az! A hiba az hiba.
- Na de...!? Ha emberről van szó, bárkinél lehetnek hibák...
- Az ilyen felfogás elfogadhatatlan. Ugyanezt a hibát követted el öt héttel ezelőtt is. Neked valami pszichés bajod lehet ám! Majd nézesd meg magad az orvosnál!
- Igenis. Úgy lesz.
N úr engedelmesen meghajolt. Úgy tűnt, hogy a felső testét sikerült 30 fokban előre megdönteni, mert arra már az igazgató nem emelt kifogást. De a panasz most más pontra terelődött.
- Úgy ám, úgy ám! Te mostanában rengeteg pénzt költesz reprezentációra. Minek...?
Az igazgató minden apró részlettel foglakozik. Nem is lenne igazgató, ha nem így lenne. A vállalatnál a magas poszton lévőnek mindenben precíznek kell lennie. N úr mentséget keresett.
- Azt pedig, az ö-ö..., az eladás növelésének érdekében tettem. Az üzleti tárgyalások sikerét biztosítandó meghívom az értékesítő képviselőjét. A legkevesebb, amit tehetek, hogy itallal kínálom. A hangulat tetőfokán már elő lehet hozakodni a tárgyalás érdemi részével. Az, hogy én reprezentációra használtam a pénzt...
- Nem, arra nincs semmi szükség. A kiadásokat a termék minőségének javítására kell fordítani.
- Minden bizonnyal igaza van, de az igazgató úrnak nehéz elképzelnie, hogy...
- Mit merészelsz! Az én véleményem helytálló! A jövőbeli meghívásokat abbahagyni! Ez parancs! Megértetted? Ehhez tartsd magad!
- Igenis. Akkor most visszamegyek dolgozni!
N úr ismét meghajolt 30 fokban, majd az ajtó felé indult. Ekkor az igazgató visszahívta.
- Megájj, várj egy kicsit!
- Igenis. Parancsoljon, tehetek még valamit...
- Már bocs, hogy ilyet mondok, de nem tisztítanád ki a fülemet? Vagy netalán undorodol tőle?
- Dehogy. Sőt, örömmel.
- Nos, akkor kérlek. A szerszám itt van.
N úr a székben ülő igazgatót oldalról megközelítette, testével előrehajolt és hozzáfogott. Ha visszautasítom, azt megjegyzi az igazgató, s egy másik üggyel kapcsolatban a szememre veti, mikor már nem is emlékszem rá. Ahogy hozzálátott a tisztításhoz, megszólalt az igazgató.
- Megájj, azt úgy nem lehet csinálni! A fejemen lévő borítólemezt távolítsd el!
- Értettem.
N úr kezébe vette a csavarhúzót és a hajlékony műanyagból készült részt óvatosan levette. Majd a hallókészülék környéki piszkokat kiszívta a miniatürizált porszívóval. Mialatt ezt végezte, megfeledkezve magáról elgondolkodott.
Gyerekkoromban, hányszor hallottam ilyen álomszerű történetet! Mesélték, hogy a jövőben mindenki robotot fog használni, valószínűleg kellemessé és könnyeddé válik a munkavégzés.
Ó, mennyire ragyogó és ígéretes jövőkép volt! Ehhez képest mi a valóság!? Micsoda felelőtlen kijelentések, az álom még ha álom is, visszájára sült el. Hiszen én vagyok az, ki a robot parancsainak megfelelően, igazából és céltudatosan dolgozik.
Megszólalt az igazgató.
- Hogy látod? Ott, azon a részen az egyik tranzisztor, mintha tönkrement volna, nem? Cseréld ki! De óvatosan ám!
- Igenis.
Ahogy közelebbről jobban szemügyre veszi, látja, hogy az igazgató belseje nagyfokú precizitással van megépítve. Benne sokféle miniatürizált szerkezet zsúfolódik össze. Azok működése által, akármilyen jelentéktelen dologról is legyen szó, ha egyszer megjegyez valamit, akkor az ott marad kitörölhetetlenül. Nincs még egy ilyen utálatos igazgató. N úr vehemensen szitkozódott, de mégis nosztalgiával gondolt a kissé tökkelütött, emberből való előző igazgatójára. Nagyon szerette volna valamivel beverni és szétverni a mostani igazgató fejét. De ha megtenné, az szörnyű büntetést vonna maga után. Az efféle igazgató elkészítéséhez egy halom pénzre van szükség! A nagyrészvényesek összegyűltek és úgy döntöttek, hogy egy ilyen micsodát ültetnek az igazgatói székbe.
Talán egyszer még megérjük, hogy mindenki meg tudja venni a ma még drága termékeket is.
Hosi Sinicsi
A cég elnöke
A japán író művét németből fordította: Gellért György
Népújság (Heves megye). 34. évf. 1983. szeptember 29. 4. o.A nagy cég útitáskaeladási osztályának vezetője, akit a könnyebbség kedvéért nevezzünk egyszerűen N. úrnak, hivatali szobájában ült, és nyugodtan dolgozott. Váratlanul hívatta a cég elnöke. N. úr ügetve végigszaladt a hosszú folyosón, egy pillanatra mozdulatlanná dermedt az elnöki dolgozószoba ajtaja előtt, tenyerével megtapogatta mértani pontosságú választékát a feje búbján, mélyet lélegzett, és tisztelettudóan bekopogott.
— Tessék! — hallatszott az ajtó mögül, és N. úr a nagyfőnök színe elé lépett.
— Hívására siettem megjelenni! — jelentette szabatosan és meghajolt.
Az elnök figyelmesen ránézett, és igy szólt:
— Cégünk alapszabálya előírja, hogy pontosan harmincfokos szögben kell meghajolni, ön pedig csupán huszonhét fokos szögben hajolt meg. Kénytelen vagyok arra kérni, hogy menjen ki, és ismételje meg ezt a műveletet.
N. úr úgy érezte, hogy a szíve valahová alázuhan, és szinte a sarkában ver. Szinte köd borult rá, amikor kiballagott a folyosóra, és újra belépett a dolgozószobába.
— Most már jobb — bólintott az elnök. — Jelentse, mi a helyzet az osztályán.
N. úr belefogott a jelentésébe. Az elnök egy ideig szótlanul hallgatta, azután hirtelen félbeszakította alárendeltjét:
— Őn az imént ezt mondta: „55 százalék”. Biztos ebben a számadatban?
N. úr úgy érezte, hogy homlokát kiveri a verejték.
— Azt hiszem ...
— Őn ne higgyen semmit, önnek tudnia kell. Egy egész százalékkal tévedett. A helyes szám nem 55, hanem 54 százalék.
— Bocsánatot kérek.
— Nem bocsánatot kell kérni, hanem pontosan kell dolgozni. Három héttel ezelőtt a jelentésében szintén tévedett, két tized százalékkal. Azonkívül a legutóbbi negyedévben önnél növekedett a reprezentációs költségek összege. Miért?
Ó, az elnök mindenkiről mindent tudott, becsapni lehetetlen volt.
— Tudja, kérem — dünnyögte N. úr —, én néha meghívom a nagybani megrendelőket valamelyik vendéglőbe... Akkor jobb lesz a hangulatuk, és mi könnyebben tudunk üzletet kötni velük...
— Tudom — szakította félbe N. urat az elnök. — Arról van szó, hogy a reprezentációs költségek növekedése nincs összhangban az értékesítés növekedésével. Érti már?
— Igen — motyogott N. úr, és bűntudatosan lehorgasztotta a fejét.
— A következő jelentéséhez mellékeljen grafikont arról, hogy a reprezentációs költségek és az értékesítés dinamizmusa között összhang van. Elmehet.
N. úr pontosan harminc fokos szögben meghajolt, és már az ajtó felé akart fordulni, amikor az elnök hirtelen megállította. — Igaz is, legyen szíves, tisztítsa ki a fülemet.
— Ó, ezer örömmel!
— Előre is hálás vagyok. Valamennyi kellék itt van ebben a kis dobozban.
N. úr kezébe vette a kis kefét, az elnök azonban emlékeztette:
— Ne felejtse el előbb levenni a védőburkolatot.
N. úr kicsavart hat csavart, levette a műanyagból készült védőburkolatot, és óvatosan tisztogatni kezdte a mikrofonokat.
— Nos, mi újság? — kérdezte az elnök. — Minden rendben?
— Minden rendben — erősítette meg N. úr, s a vadonatúj számítógépre nézett.
„Istenem — gondolta szomorúan —, ma egy robotot tettek meg elnöknek. Holnap pedig egy másik masina az én helyemet foglalja el...” N. úr felsóhajtott, és helyére rakta a burkolatot. Erre jobb volt nem is gondolni.
Hosi Sinicsi
Tükör
Somogyi Gitta fordítása
Irodalmi szemle, 57. évf. 2014/2. 7-10. o.– Ma péntek tizenharmadika van – mondta a férfi, miközben a szoba sarkában lévő asztali órára pillantott, amely a dátumot is mutatta.
– Jelentéktelen dolgok miatt aggódsz. De majd vigyázok. Ma éjjel talán egy kicsit sokáig fog tartani a munka. Lehet, hogy csak szombaton jövök.
A férje hangját hallotta még a szobából, amikor kilépett az esti utcára:– Addigra talán szerzek valami érdekes dolgot.
Egy magas lakóházban éltek ketten. A férj egy reklámcég csoportvezetője, a feleség pedig, mivel nem volt gyerekük, házasságuk előtti munkáját folytatta: szinkronszínészként dolgozott. Ezért időnként előfordult, hogy éjjel kellett dolgoznia.– Próbáljuk meg ma éjjel. Ha ezt az alkalmat elszalasztom, több hónapot is várnom kell. – A férj cigarettázott és a tévét bámulta, így várt késő estig. A négyszögletes képernyőn élénken váltakoztak a képek, egymást követte musical, western – telt az idő.
– Lassan elkezdhetek talán készülődni. – Felállt, leakasztotta a fürdőszobai tükröt, és letette a szobában lévő fésülködőasztal elé. Ezután elővett a zsebéből egy külföldi nyelven írt levelet, közelebb lépett az asztalhoz, miközben olvasni kezdte:
– Először is, zárjon be szöget a föld mágneses erővonalaival szemben… Nahát, milyen jó, hogy nem is kell nagyon elmozdítani. – Egy kis mágnest tett a tükör széléhez a levélben megadott szögben. – Ezután a két tükröt egymással szembe állítjuk, a közöttük lévő tér… – Egy vonalzó segítségével a tükröket megfelelő távolságba helyezte. Ez a művelet egy kicsit bonyolult volt, de egy széket, egy fiókot, vezetéket és más tárgyakat felhasználva mégis sikerrel járt. Hogy leellenőrizze az így elkészült művet, belenézett a tükörbe. A tükrök egymást mutatták, és egy hosszú folyosó látszódott bennük. – Ez így jó is lesz. Mintha egy Bibliának is lennie kéne valahol… – Levette a polcról a könyvet, amelyet még diákként vásárolt. Miközben lefújta róla a port, visszatért a tükrökhöz. – …és így elfoghatjuk az ördögöt. Gyerekkoromban már megpróbáltam. Kíváncsiságból is elég kipróbálni, de az úgy nem annyira érdekes. – Ezután elolvasta a levél többi részét is. Arról azonban, hogy az ördög miféle szerzet, és milyen vele találkozni, semmit nem írt.
Ezt a levelet még diákkorában kapta egy spanyol levelezőtársától. Fiatal korában még bárki kipróbál olyan dolgokat, ami később józan ésszel nem magyarázható. Természetesen ő is ilyen ember volt, és mivel úgy érezte, hogy mostanában túlságosan elviselhetetlen a racionális vállalati munka, az egész fiókot felforgatta, csak hogy megtalálja ezt a levelet.
– Eljött az idő. – A karóráján a mutatók majdnem fedték egymást a tizenkettes közelében. – Mégiscsak igaz – suttogta halkan, miközben a tükör belsejében egy kicsi, meszszi, sötét árny jelent meg. – Mindjárt előjön. – A fekete alak egyre közeledett a sorakozó tükrökön áthaladva. A férfi kinyitotta a Bibliát, és ugrásra készen várakozott. – Öt, négy, három… – A kis ördög egyre csak közeledett. – Megvan! – kiáltotta. A két tükör közötti egy lépés távolságban hirtelen becsapta a Bibliát, és ezzel már oda is csípte az ördög farkát.
Az a levegőben lógott és kiáltozott. A férfi pedig gyorsan a tükör elé állt, hogy az ördög ne tudjon elmenekülni. – Vajon hogy nézhet ki? – Megfogta a könyvből kilógó farkincánál fogva, és a fényre vitte. A hosszú farkát leszámítva emberre hasonlított, egérnél valamivel nagyobb, macskánál valamivel kisebb volt. A tusszerű fényes feketeségben egyedül a nagy füle volt feltűnő, az ábrázata viszont nem volt méltó az ördög névhez; inkább szánalmas, gyámoltalan teremtmény volt.
– Segítsen, kérem! Eresszen el! – A magas, vékonyka hang sem tett jó benyomást.
– Ez lenne az ördög? Egy kicsivel méltóságteljesebb lénynek képzeltem. – Becsapottnak érezte magát.
– Kérem, engedjen el – szólalt meg ismét szánalmas hangon.
– Szó sem lehet róla. Ha már nagy nehezen elkaptalak. Már épp kezdtem beleposhadni a mindennapos alantas munkába. Először is, mutass valamit.
– Nem lehet. Én nem tehetek semmit. Eresszen el, kérem!
– Hazudsz. Az ördögök bármit megtehetnek. Addig nem eresztelek el, amíg nem csinálsz valamit. – Az ördög elkeseredetten nézett. A férfi erre valami gonoszságon kezdte törni a fejét. Az ördög arckifejezése pedig még kétségbeesettebb lett, és reszketni kezdett.
– Hé! Azt mondtam, csinálj valamit!
– De én valóban nem tudok semmit! Kérem, hagyjon békén. – E hang hallatára a férfi egyre nagyobb késztetést érzett a kegyetlenkedésre, így a farkánál fogva meglengette és a falhoz vágta a lényt. Az ördög egy keserves kiáltás kíséretében a padlóra gurult, majd erőtlenül feltápászkodott. A férfi belerúgott, az azonban csak leszegte a fejét.– Te meg mit csinálsz, drágám? – A feleség éppen hazaérkezett, és látva férjét, aki egy bottal hadonászott, megkérdezte tőle: – Valamiféle egér jött be?
– Nem, ördög…
– Hát hoztál valami furcsa szerzetet?
– Nem hoztam, itt fogtam. – A férfi röviden elmesélte a spanyol legendától kezdve egészen addig, hogy hogyan fogott ördögöt, miközben a lényt a farkánál fogva lógatta.
– Helyes dolog egy ilyet bántani? – kérdezte kissé aggodalmasan az asszony.
– Nem tudtam, hogy ilyen rusnya dögök ezek az ördögök. Nézd csak meg, ahol világosabb van! – A férj egy lámpa alá tartotta a teremtményt.
– Valóban. Milyen ronda a képe!
– Igen. És azt mondja, semmit sem tud. – Ezzel megcsavargatta az ördög óriási fülét.
– Kérem, ne bántson! Engedjen el! – ez a hang a feleségben is kiváltott egyfajta szadista hajlamot.
– Egész érdekesnek tűnik. Hadd próbáljam ki én is! – A másik fülét kezdte csavargatni.
Az ördög erre még fájdalmasabb képet vágott.
– Amíg nem mutatsz valamit, addig bezárlak egy fiókba.
– Egy befőttes üveg jobb lenne. – A feleség hozott a konyhából egy öblös lekvárosüveget, belerakta az ördögöt, és rázárta a tetejét. – Lehetséges, hogy nem születik majd fiunk.
– Emiatt nem kell aggódnod. Az ördögök semmiképp sem halnak meg.
– Akkor etetni sem kell.
– Sokkal egyszerűbb, mint madarat tartani. – Egymásra néztek s vidáman felnevettek.Az ördög másnap reggel is a lekvárosüvegben gubbasztott. A férj reggeli után rágyújtott, és lecsavarta az üveg fedelét.
– Hé! Mutass már valamit!
– Ez lehetetlen… – A hangja elcsuklott. A férfi a fülénél fogva kirángatta őt az üvegből,
és elnyomta a hátán a cigarettát. Az ördög visítva vergődött, de nem állt ellen.
– Te mocskos ördög! – Ezzel ismét a falhoz vágta. Az nem halt meg, összegömbölyödött a földön, és szánalomra méltóan nézett fel a férfira.
– A végén elkésel a munkahelyedről, szívem. Meg amúgy is, hadd játsszak most én vele! – szólt rá a férjére a nő.
– Már ennyi az idő? Jó, de ne hagyd elmenekülni! – A férj elindult a munkahelyére. Az asszony egész nap otthon maradt, de nem tudott ráunni az ördög kínzására.Így történt, hogy szert tettek egy különleges, csodálatos háziállatra. Ez azonban, nevével ellentétes módon, szerencsét hozott a házaspárnak.
– Ennek az ördögnek köszönhetően kineveztek osztályvezetőnek.
– Ezt miből gondolod?
– Magam se vettem észre, de nagyot nőtt a cégnél a tekintélyem. Ha bármennyire is haragszik rám a főnök, egyedül én vagyok az, aki nem tölti ki emiatt a dühét a beosztottjain.Ha ezt állítják, biztosan így van. Minden mérgem az ördögön vezetem le. Bármilyen kellemetlenség is történik, ha őt kínzom, akkor a következő napra nem viszem át a feszültséget. Azok a kollégáim tulajdonképpen elég szánalmasak, akik a beosztottakon, olcsó italon vagy nyerőgépeken vezetik le a dühüket.
– Most, hogy említed, hozzám is sokkal kedvesebb vagy mostanában. Ki se lehet hozni a sodrodból.
Kettejük kedélyes beszélgetését az ördög farkánál a székhez kötözve, remegve hallgatta.
A feszültséget nem máson, mint az ördögön vezették le, és a frusztráció mértékétől függött a kínzás kegyetlensége.
– Ez borzasztó! Gyorsan add már ide! – Egy napon, amikor a feleség hazajött, a férj éppen az ajtót csapkodta és kiabált.
– Mi az? Mi a baj? – A felesége nem is válaszolt, elővett a kézitáskájából egy hatalmas kötőtűt, és teljes erőből az ördögbe döfte. Az fájdalmasan felkiáltott:
– Ilyen kegyetlenséget…
Az asszony kihúzta belőle a tűt, majd újra és újra beleszúrta.
– Ah, máris jobban érzem magam.
– Mi történt veled?
– Nem kaptam meg a most induló sorozat egyik legjobb szerepét. Végül is, nincs mit tenni. – Mintha mi sem történt volna, a szokásos, derűs hangnemében válaszolt.
– Honnan vetted azt a kötőtűt?
– Hazafelé jövet megvettem a létező legnagyobbat.
– Milyen előrelátó voltál. Együnk lassacskán. – Az ördögöt bedobták a lekvárosüvegbe, és jókedvűen megvacsoráztak.Miután a férjet osztályvezetővé nevezték ki, mintha megnövekedtek volna a munka miatti gondok; miután hazajött, egyre kegyetlenebb módon töltötte ki a dühét. Egy napon vett egy kalapácsot is. Ha betörték a fejét szerencsétlen jószágnak, következő reggelre eredeti formájában kuporgott a lekvárosüvegben.
Amikor a feleség apránként vágta le az ördög farkát egy nagy ollóval, a farok éjszaka visszanőtt a szokásos hosszúságúra. Nem beszéltek a kis „házi kedvencükről”, és persze nem mutatták senkinek sem. Ha valaki megkaparintana egy ilyen varázslatos, szórakoztató, mi több, hasznos háziállatot, óriási baj lenne.
Aztán pár hónappal később egyik éjjel a következő történt: a feleség, mielőtt lefeküdt volna, a tükör előtt fésülködött. Az ördög a közelben jajveszékelt, ugyanis csomót kötöttek a farkára. A nő a szokásos módon, hogy megnézze a haját, egy kézitükröt vett elő és a feje mögé emelte. Ebben a pillanatban az ördög hirtelen felugrott, és belevetette magát a kézitükör mélyébe.
– Jaj, Istenem! – A férj odarohant a felesége kiáltására.
– Mi történt?
– Az ördög megszökött!
A férj megpróbálta a tükröket szembeállítani, de mire sikerült, a belsejében már csak egy piciny alakot láthattak.
– Szörnyűség, amit műveltél. Ezután mi az ördögöt csinálunk?
– De hát én nem tudtam, hogy onnan meg fog szökni.
– Hát nem elmagyaráztam már ezt részletesen?
– Én nem is hallottam!Egyre hangosabban kiabáltak, szitkozódtak. Már nem volt, amin kitölthették volna mérgüket, de a mélyen beléjük rögzült szokás nem szűnt meg. A férj egyszer csak kalapácsot, a feleség kötőtűt ragadott.
A tükörszilánkokkal borított padlón patakokban folyt a vér, a hörgés elhalt, a szoba elcsendesedett, senki sem látta már, hogy a sarokban az asztali óra naptára péntek tizenharmadikáról nesztelenül átváltott a következő dátumra.
