Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Hálózatok Hinduizmus, jóga India Indonézia, Szingapúr Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Mélyadaptáció Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

HÁTKAPARÓ (saozhang)
Kelet-Ázsiában, így Kínában is ősidők óta használják a karmokban, kezecskében végződő bambusz, fa, lakk, csont, jáde, fém hátkaparó-pálcát, melynek használata mind máig nem ment ki a divatból. A hátkaparó-pálca legendás eredete szorosan összefonódik a Magu, a halhatatlan tündér legendájával, akinek a hagyomány szerint hosszú körmei ideálisak voltak a hát vakargatására. Magu és a hátvakargatás történetét őrzi az igazi élvezetekre használt mondások egyike: "olyan mintha maga Magu vakargatna". A közönséges elnevezése (saozhang "vakaró pálca") mellett még számos beszédesebb névvel is illetik, mint pl. bu-qiu-ren "nem kell megkérni mást", laotou-le "vénember öröme", ruyi "kedved szerint" vagy "ahogy akarod", nao-yan-yang "vakard ahol viszket"; japánul mago no te "az unoka kezé"-nek hívják. Régebben az iskolában a hátkaparó felemelésével jelentkeztek a diákok, ha felelni akartak a tanár kérdésére.