Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Hálózatok Hinduizmus, jóga India Indonézia, Szingapúr Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Mélyadaptáció Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

I. Hasszán

Hasszán, I., más írásmóddal HASZAN (szül. 1857 - megh. 1894. jún. 9. Tádla, Marokkó), Marokkó szultánja 1873-tól; belső reformjai addig ismeretlen stabilitást hoztak az országnak, s eközben sikerrel védte meg Marokkó népének függetlenségét is.

Haszán ugyan békés körülmények között lépett trónra 1873. szeptember 12-én, de uralkodása során mindvégig azzal a feladattal kellett megküzdenie, hogy fönntartsa a közrendet az országban, s így az európai hatalmaknak ne legyen ürügyük Marokkó bekebelezésére. Alapvetően hagyományőrző uralkodó volt, ám fölismerte a modernizálás fontosságát is. Állandó hadsereget alakított ki, s európai zsoldosokat alkalmazott kiképzőként. Marokkói diákokat küldött Európába, hogy szakismerteket szerezzenek. Uralkodásának túlnyomó részét a lázadó törzsek elleni hadjáratok töltötték ki.

 

II. Hasszán

Hasszán, II., más írásmóddal HASZAN, eredeti nevén MÚLÁJ HASSZÁN IBN MUHAMMAD IBN JÚSZUF (szül. 1929. júl. 9. Rabat, Marokkó), Marokkó királya 1961 óta. II. Hasszán halála után, 1999-ben, fia, VI. Muhammad került a trónra.

Miután jogi diplomát szerzett a franciaországi Bordeaux-ban, kinevezték a Királyi Fegyveres Erők főparancsnokává (1955), majd miniszterelnök-helyettessé (1960). Apja, V. Mohamed halála után lépett a trónra. Marokkó királyaként az ország politikai viszonyainak demokratizálására törekedett, ezért 1962-ben új alkotmányt vezetett be. Az alkotmány szerint a nép választja meg a törvényhozás tagjait, ám az erős végrehajtó hatalom élén a király áll. Hogy az ellenzéket kordában tartsa, Hasszán 1965-től 1970-ig keménykezű, egyszemélyi uralmat gyakorolt. A korlátozott mértékű parlamenti kormányzást is csak 1970-ben engedélyezte újra, egy új alkotmány értelmében. Az 1971-es, 1972-es és 1973-as sikertelen államcsínyek után végül kisebb társadalmi-gazdasági reformokat vezetett be. Általában javára írják, hogy ügyes politizálásával meg tudta őrizni Marokkó törékeny egységét. A külpolitikában sokkal közelebb került az Egyesült Államokhoz, mint annak idején az apja.

Marokkó és Algéria egyaránt magának követelte Spanyol Szaharát (később Nyugat-Szahara); Hasszán erőteljesen hangoztatta, hogy Marokkónak joga van erre a területre. 1975 novemberében meghirdette 100 000 fegyvertelen marokkói Zöld Mentetét Nyugat-Szaharába, hogy ezzel jelezze az annektálás marokkói támogatottságát. Nyugat-Szaharát Marokkó és Mauritánia gyakorlatilag fölosztotta egymás között (1976), ám ez a győzelem értelmetlennek bizonyult, hiszen a Polisario Front gerillái, akik a szaharaiak függetlenségéért küzdöttek, lekötötték a marokkói seregeket, s megakadályozták Nyugat-Szahara legfőbb kincsének, foszfátlelőhelyeknek a kiaknázását is.