Terebess
Ázsia Lexikon
A
B
C
D E F
G H I
J K L
M N O
P Q R
S T U
Ü V
W X Y
Z
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
I. Hasszán
Hasszán,
I., más írásmóddal HASZAN (szül. 1857 - megh. 1894. jún. 9. Tádla, Marokkó), Marokkó
szultánja 1873-tól; belső reformjai addig ismeretlen stabilitást hoztak az országnak,
s eközben sikerrel védte meg Marokkó népének függetlenségét is.
Haszán ugyan békés körülmények között lépett trónra 1873. szeptember 12-én, de uralkodása során mindvégig azzal a feladattal kellett megküzdenie, hogy fönntartsa a közrendet az országban, s így az európai hatalmaknak ne legyen ürügyük Marokkó bekebelezésére. Alapvetően hagyományőrző uralkodó volt, ám fölismerte a modernizálás fontosságát is. Állandó hadsereget alakított ki, s európai zsoldosokat alkalmazott kiképzőként. Marokkói diákokat küldött Európába, hogy szakismerteket szerezzenek. Uralkodásának túlnyomó részét a lázadó törzsek elleni hadjáratok töltötték ki.
II. Hasszán
Hasszán,
II., más írásmóddal HASZAN, eredeti nevén MÚLÁJ HASSZÁN IBN MUHAMMAD IBN JÚSZUF
(szül. 1929. júl. 9. Rabat, Marokkó), Marokkó királya 1961 óta. II. Hasszán halála
után, 1999-ben, fia, VI. Muhammad került a trónra.
Miután
jogi diplomát szerzett a franciaországi Bordeaux-ban, kinevezték a Királyi Fegyveres
Erők főparancsnokává (1955), majd miniszterelnök-helyettessé (1960). Apja, V.
Mohamed halála után lépett a trónra. Marokkó királyaként az ország politikai viszonyainak
demokratizálására törekedett, ezért 1962-ben új alkotmányt vezetett be. Az alkotmány
szerint a nép választja meg a törvényhozás tagjait, ám az erős végrehajtó hatalom
élén a király áll. Hogy az ellenzéket kordában tartsa, Hasszán 1965-től 1970-ig
keménykezű, egyszemélyi uralmat gyakorolt. A korlátozott mértékű parlamenti kormányzást
is csak 1970-ben engedélyezte újra, egy új alkotmány értelmében. Az 1971-es, 1972-es
és 1973-as sikertelen államcsínyek után végül kisebb társadalmi-gazdasági reformokat
vezetett be. Általában javára írják, hogy ügyes politizálásával meg tudta őrizni
Marokkó törékeny egységét. A külpolitikában sokkal közelebb került az Egyesült
Államokhoz, mint annak idején az apja.
Marokkó
és Algéria egyaránt magának követelte Spanyol Szaharát (később Nyugat-Szahara);
Hasszán erőteljesen hangoztatta, hogy Marokkónak joga van erre a területre. 1975
novemberében meghirdette 100 000 fegyvertelen marokkói Zöld Mentetét Nyugat-Szaharába,
hogy ezzel jelezze az annektálás marokkói támogatottságát. Nyugat-Szaharát Marokkó
és Mauritánia gyakorlatilag fölosztotta egymás között (1976), ám ez a győzelem
értelmetlennek bizonyult, hiszen a Polisario Front gerillái, akik a szaharaiak
függetlenségéért küzdöttek, lekötötték a marokkói seregeket, s megakadályozták
Nyugat-Szahara legfőbb kincsének, foszfátlelőhelyeknek a kiaknázását is.
