Terebess
Ázsia Lexikon
A
B
C
D E F
G H I
J K L
M N O
P Q R
S T U
Ü V
W X Y
Z
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
hakíka
(arab: „valóság”, „igazság”), a szúfi (muszlim misztikus) szóhasználatban: az a tudás, amelyet a szúfi akkor szerez meg, amikor az Istennel való egyesüléshez vezető útja végén föltárulnak előtte az isteni lényeg titkai. A szúfinak először a faná („a személyiség megsemmisülése”) állapotát kell elérnie; ekkor szabaddá válik, nem kötik többé az e világi élet láncai, s teljesen elveszti önmagát Istenben. Miután magához tér ebből az állapotból, eléri a baká („megmaradás”) állapotát, s föltárul előtte a hakíka.
A szúfik magukat ahl al-hakíkának („az igazság emberei”) nevezik, megkülönböztetésül az ahl as-saría csoporttól („a vallásjog emberei”). Ezt az elnevezést azért is használták, hogy védekezzenek a bigottul ortodox muszlimok vádjaival szemben, miszerint a szúfik elvetik a Koránban (az iszlám szent könyvében) és a hadíszban (Mohamed mondásaiban) lefektetett iszlám jogot és alapelveket. Az ilyen vádakat - mondják a szúfik - azért találták ki ellenük, mert a bigott hívők túl egyoldalúan a szent szövegek külső jelentésére támaszkodnak, és nincs kedvük vagy erejük az iszlám mélyebb jelentéseinek megértéséhez.
