Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Hálózatok Hinduizmus, jóga India Indonézia, Szingapúr Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Mélyadaptáció Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

elefánt
(kínaiul: xiang)

A legkorábbi időkben az elefánt még Kínában is őshonos volt, nem csak délen, de északon is, ahol az uralkodó ház tagja olykor vadásztak is elefántra. A legenda szerint a mitikus uralkodó, Shun elefánt segítségével húzta ki a földből a fákat, rönköket. Az elefánt írásjegye, formájában piktogram már a Shang-Yin-kori ún. jósló csontokon is szerepel, de egészen az i. e. 3. századig fel-felbukkan különböző szövegekben. Az elefántot a szilárd erkölcs, erő és hatalom jelképének tartották. Ebben az összefüggésben kapcsolatba hozható az oroszlánnal, a párduccal és a tigrissel. Gyakorta ábrázolják hátas állatként is, ilyenkor boldogság jelképe, ugyanis az "elefánton ülni" (qi xiang) kifejezés hasonlít a "boldogság" (jixiang) szóhoz. Az elefántcsont már az ókor óta nagybecsben tartott, értékes dísztárgynak számított, melyből számos elegáns használati tárgyat is készítettek. A Ming-dinasztia császárainak sírhelyéhez vezető utat többek között hatalmas kőelefántok őrzik.