Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Hálózatok Hinduizmus, jóga India Indonézia, Szingapúr Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Mélyadaptáció Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

dzsihád

más írásmóddal DZSEHAD (arab: „harc” vagy „ütközet”), a muszlimok azon kötelezettsége, hogy az iszlámot háborúskodás útján terjesszék. A dzsihád az elvekért vagy hitért vívott bármilyen harcot jelentheti, és gyakran „szent háború”-nak fordítják. Az iszlám a dzsihád teljesítésének négy módját ismeri: a szív, a nyelv, a kéz és a kard által. Az első a szív megtisztítása az ördöggel (Sejtán) vívott harcban, a gonoszra való csábítás legyőzése révén. Az iszlám „nyelvvel és kézzel” való terjesztése nagyrészt a jó támogatása és a rossz kijavítása révén teljesülhet. A kötelezettség teljesítésének negyedik módja a hitetlenek és az iszlám hit ellenségei elleni fizikai harc. Az isteni kinyilatkoztatás mellett hitet tévők - lényegében a keresztények és a zsidók - külön elbírálás alá esnek. Nekik módjuk van rá, hogy fölvegyék az iszlám hitet, de legalábbis el kell hogy fogadják az iszlám uralmat fej- és földadó fizetése mellett. A dzsihádot olyankor hirdették meg a muszlimok, ha a keresztények mindkét lehetőséget elutasították.

A modern iszlám a belső énnel vívott háborúra helyezi a fő hangsúlyt. Más nemzetekkel vívott háborút csak annyiban szentesít, amennyiben az a veszélyeztetett hit védelmében történik.

Az iszlám története során a nem muszlimok elleni háborúkat - még a politikai célúakat is - dzsihádnak nevezték, hogy tükrözzék vallási színezetüket. Ez különösen érvényes a XVIII. és XIX. századi muszlim Fekete-Afrikára, ahol a vallási-politikai hódításokat tekintették dzsihádnak. A leghíresebb példa erre az Uszmán dan Fodio-féle dzsihád, amely létrehozta a szokotói kalifátust (1804) a mai Észak-Nigériában.