Terebess
Ázsia Lexikon
A
B
C
D E F
G H I
J K L
M N O
P Q R
S T U
Ü V
W X Y
Z
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
II. Dzsajavarman
más írásmóddal JAYAVARMAN, posztumusz nevén PARAMÉSVARA („legfőbb úr”) (szül. 770 k. - megh. 850. Hariharalaja, Kambodzsa), a Khmer vagy Kambodzsai Birodalom megalapítója, az angkori időszak (802-1431) kiemelkedő uralkodója. II. Dzsajavarman nevéhez fűződik a kambodzsai királyok isteni magaslatra emelése, a dévarádzsa kultusz állami vallássá tétele és a régi Csenla Királyság újraegyesítése; ennek területét Dzsajavarman kiterjesztette, így jött létre a Khmer Birodalom.
A valószínűleg khmer származású II. Dzsajavarman Jáváról érkezett, ahol fogságban vagy száműzetésben volt, aztán 800 körül Jáva vazallusaként trónra lépett. Nem volt kedve a bábszerephez, szembeszegült a jávaiakkal, és 802-ben kihirdette a khmer függetlenséget. Ugyanebben az évben hindu rítusok szerint dévarádzsává, vagyis istenkirállyá avatták. II. Dzsajavarman a fővárosok egész sorát alapította meg, először Indrapurát a Mekong folyó alsó folyásánál, Kâmpóng (Kompong) Chamtól keletre; majd észak felé vonulva Hariharalaját, a mai Sirmréabtól (Siem Reap) délkeletre; majd Mahendraparvatát, a Tonle Saptól (Nagy-tótól) kissé északra, nem messze Angkortól, a Khmer Birodalom következő székhelyétől, amely 600 éven át megmaradt fővárosnak.
VII. Dzsajavarman
más írásmóddal JAYAVARMAN (szül. kb. Kr. u. 1120/1125 - megh. kb. 1215/1219), az angkori székhelyű Khmer (Kambodzsai) Birodalom egyik leghatalmasabb és legtöbbet alkotó királya volt (ur. 1181-1215 k.). Kiterjesztette a birodalmat - az ország területe az ő uralkodása alatt volt a legnagyobb -, és nagyszabású építkezésekbe kezdett: számos templomot (köztük az Angkor Thom-templomhegyet), utat, vendégfogadót és kórházat építtetett.
Életének első fele. Dzsajavarman az angkori királyi család sarjaként született. Igen vallásos és erős akaratú hercegnőt vett feleségül: Dzsajarádzsadévi nagy hatással volt a férjére a férfi trónra lépése előtt, majd uralkodásának első esztendeiben is. Az asszony halála után a király az elhunyt feleség idősebb nővérét vette nőül; nagyon jámbor és tanult hölgy volt, s a király már a házasságkötés előtt egy fontos buddhista kolostor vezető oktatójává nevezte ki.
Dzsajavarman gyermekkoráról és fiatalságáról jóformán nincs adat, kétségtelen viszont, hogy harmincas évei végén és negyvenes évei elején a Csampa nevű szomszéd királyságban, a mai Vietnam középső régiójában lakott. Apjának, II. Daranindravarmannak (ur. 1150-60) halála idején Dzsajavarman éppen hadjáratot vezetett Csampában, és bátyjának (de meglehet, unokatestvérének), Jaszóvarmannak (ur. 1160-66) trónra lépése után úgy döntött, hogy Csampában marad. Csak akkor tért vissza Kambodzsába, amikor értesült, hogy palotaforradalom tört ki az országban. Dzsajavarman ugyan már nem tudta megakadályozni Jaszóvarman megöletését és a lázadó Tribhuvanaditjavarman (ur. 1166-77) trónfoglalását, mégis elhatározta, hogy szülőföldjén marad és addig vár, amíg érvényre juttathatja trónkövetelését.
Királlyá választása. Mintegy tizenkét esztendővel később, amikor Dzsajavarman már ötvenes éveinek második felében járt, elérkezett az alkalom: egy Csampából kiinduló invázió nyomán Tribhuvanaditjavarman elvesztette a trónt, Angkort feldúlták, és az ország idegen uralom alá került. Dzsajavarman megszervezte a függetlenségi harcot; nem egészen öt év alatt sikerült kiűznie a megszállókat, és kambodzsai vetélytársaival szemben kivívnia a maga vezető szerepét. Végül 1181-ben az újjáalakult Khmer Birodalom királyává koronázták (kb. 60 éves volt ekkor). Ekkor kezdődött több mint harminc évig tartó, eredményekben igen gazdag uralkodása; a birodalmat a csúcsra lendítette, mind területi nagyság, mind a királyi építkezések tekintetében.
Dzsajavarman építkezései. Uralkodása alatt Dzsajavarman folytatta hadjáratait: meghódította Csampát, Laosz déli részét, a Maláj-félsziget és Burma egyes részeit. Energiáit és szervezőkészségét azonban egyre inkább a vallási és valláspolitikai építő tevékenységnek szentelte; ezt egyébként még királyi elődei kezdték meg. Bámulatot keltő templomok egész sorát építtette, így például a Bajont, egy jellegzetesen mahájána-buddhista központi templompiramist - ez a király kultuszát szolgáló legfőbb centrum és egyben személyes mauzóleuma lett - építtetett továbbá mahájána-típusú, édesanyjának és édesapjának szentelt, személyes temetkezési templomokat, és egy sor vidéki templomot, bennük a Királyi Buddha kicsinyített másaival (e szobrok Dzsajavarmant ábrázolták, a Buddha megkülönböztető jegyeivel; eredetijük a Bajonban volt látható). Újjáépíttette a ma Angkor Thom („Nagy Főváros”) néven ismert Angkor városát, átépíttette és kiterjesztette azt a sugárirányú úthálózatot, amelynek kiindulópontja a Bajon-templom és a királyi palota volt. Száznál több vendégfogadót és menedékházat építtetett az országutak mentén. Több mint száz kórházat létesített királysága egész területén, s Baisadzsguru Vaidúrjaprabhá, a Nagy Gyógyító Buddha védnöksége alá helyezte őket.
Dzsajavarman a jelek szerint a gyors és kiterjedt építkezés megszállottja volt. Az ő uralkodói, irányító tevékenységének tulajdonított templomokon észlelhető kivitelezési hiányosságok például világosan utalnak a nagy sietségre. Némelyik kutató szerint a Dzsajavarman-féle építkezések szinte eszeveszett sürgőssége abból adódott, hogy a király már viszonylag élemedett korban kezdett uralkodni, úgy érezte tehát, kevés ideje van hátra, s ezt az időt a lehető legjobban ki kell használnia. Mások azt állítják, hogy a túlnyomóan buddhista szellemű, hatalmas méretű építkezési program végrehajtásában Dzsajavarmant lelkesen buzdította felesége, Dzsajarádzsadévi, majd a második feleség - az első nővére. Mindketten óriási energiával igyekeztek minél több hívőt toborozni a buddhizmusnak, és kiváltképpen minél több buddhista templom építését kezdeményezni. Végül, ha helyes a tudósok feltételezése, hogy a király iszonyatos betegségben, leprában szenvedett: bűneit és szenvedéseit bizonyára érdemek halmozásával próbálta enyhíteni, s ez is ösztönözte jámborságát és rendkívüli buzgalmát. Akármi volt is az igazi indíték, Dzsajavarmannak sikerült olyan örökséget hátrahagynia, amilyenhez hasonlót csak kevés - khmer vagy más - uralkodó mondhatott magáénak az emberiség történetében. Több mint kilencvenesztendős korában érte a halál.
Hírneve a jelenkorban. VII. Dzsajavarman az Angkori Királyság történelmének jelentős alakja volt, Kambodzsa későbbi krónikáiban mégsem fordul elő a neve. A legújabb korban viszont, amikor a régészeti kutatások nyomán megnövekedett az érdeklődés Dzsajavarman uralkodásának időszaka iránt, a király amolyan paradigmatikus, példaértékű nemzeti hős lett: nemcsak a kambodzsai nemzeti nagyság kiteljesítőjének tekintetik, hanem a buddhizmus motiválta, a kambodzsai nép testi-lelki szükségleteiről gondoskodó jóléti állam megteremtőjének is. Általánosságban azonban a tudósok kiegyensúlyozottabb szemléletre törekednek: elismeréssel adóznak ugyan Dzsajavarman teljesítményének, vívmányainak, de figyelembe veszik azt is, hogy birodalma anyagi és emberi erőforrásainak kizsákmányolásával nagyban hozzájárult az ország alkotó erejének csökkenéséhez, majd a birodalom végső hanyatlásához.
