Terebess
Ázsia Lexikon
A
B
C
D E F
G H I
J K L
M N O
P Q R
S T U
Ü V
W X Y
Z
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
Duka Tivadar
(Dukafalva, 1825. jún. 25. – Bournemouth, Anglia, 1908, máj. 5.): 48-as honvéd, emigráns, orvos, az MTA tagja (l. 1863, t. 1900). Eredetileg jogi pályára készült és ügyvédi oklevelet is szerzett. Részt vett az 1848–49-i forradalomban és szabadságharcban, a schwechati csatában, majd Görgey segédtisztje és adjutánsa volt a világosi fegyverletételig. Emigrált, elvégezte Londonban az orvosi egy.-et. 1854-ben K-Indiába ment, és 1877-ig katonaorvos volt a bengáliai angol hadseregben. K-Indiából több ezer értékes tárggyal gyarapította az MNM természetrajzi gyűjteményét. Alezredesi rangban nyugdíjazták (1874), azután főként Londonban élt. Angliában ő ismertette meg Semmelweis munkásságát. – M. Life and works of Alexander Csoma de Körös (London, 1885); Kossuth és Görgey (Hertford, 1898). Irod. Stein Aurél: D. T. emlékezete (MTA emlékbeszédek, Bp., 1913).
Magyar életrajzi lexikon
Az
1848/49-es magyar szabadságharc bukása után jelentős számú emigráns telepedett
le Európa és Amerika legkülönbözőbb részein, ahol olyan nagy európai szabadságmozgalmakhoz
csatlakoztak, amelyektől hazájuk függetlenségének visszanyerését vagy Bécs katonai
vereségét remélték. Sokan – félve Ausztriának történő kiadatástól – a török hadsereg
védelmét keresték vagy a távoli Egyesült Államokba vándoroltak, ahol – már a távolságok
miatt is – senkit sem fenyegetett a visszatoloncolás veszélye. Szinte a világ
minden tájára vetődtek volt honvédtisztek, ahol sikeres vagy sikertelen pályát
futottak be. Az 1850-es évek végétől változott a helyzet: előbb a Krími háború,
majd az olasz és német egységes államért folyt politikai és katonai küzdelmek
bebizonyították, hogy ez európai hatalmi egyensúlyt garantáló hatalmak bizonyos
„hatalmi csökkenéssel” továbbra is jelentős tényezőnek tekintik a Habsburg-házat,
a fennhatóságuk alá tartozó birodalmat. A kiegyezésig (majd utána) a magyar emigránsoknak
választaniuk kellett: vagy hazatérnek, vagy beilleszkednek az őket befogadó országok
életébe és társadalmába. Érdekes megfigyelni a magyar emigránsok hazatérési ütemét:
a Bach-rendszer bukásáig (1860) csak igen lassú ütemű – bár több amnesztiát is
hirdettek – volt a repatriálás, 1860-tól ez felgyorsult, míg a kiegyezés (1867)
után tömegessé vált.
A magyar szabadságharc emigránsainak értelmiségi rétegét
nemcsak az adott befogadó ország társadalmába való integrálódási törekvés jellemezte,
hanem a hazai tudományos körökkel való kapcsolattartás vágya is fűtötte. Az előbbiek
jellemezték a magyar „orvosemigránsokat”: bármilyen karriert is futottak be külföldön,
a hazai szakmai körökkel mindig kiemelkedo kapcsolatot tartottak. Gondoljunk csak
a török hadsereg vezértörzsorvosává vált Gaál Gusztávra (Veli bég), a konstantinápolyi
egyetemi tanár és Természettudományi Múzeumot alapító Hammerschmidt Károlyra (Abdullach
effendi), Csapkay Józsefre, az Egyesült Államok előbb európai utazó, majd bukaresti
nagykövetére, végül Duka Tivadarra, az angol gyarmati hadsereg orvosezredesére,
aki nemcsak kiemelkedő orientalista, Semmelweis tanainak angliai népszerűsítője
volt, hanem külföldről hazaküldött írásaival, tanulmányaival a magyar tudományos
élet mindvégig aktív résztvevője is maradt. A korábban felsoroltakkal – lehetne
a névsort sokkal bővíteni – az is összekötötte, hogy a világosi fegyverletétel
után honvédtisztként menekült el Magyarországról.
A felvidéki Dukafalván
született, 1825. június 22-én középbirtokos – evangélikus – nemesi családban.
Iskoláit Sárospatakon és Eperjesen végezte, az utóbbi helyen már az ottani Jogakadémia
hallgatója is volt. 1845-ben Pestre jött és jurátusként több ügyvédi irodában
gyakornokoskodott, 1846-ban pedig ügyvédi vizsgát tett. A kerületi táblánál vállalt
állást, a jogi pályán képzelte el jövőjét. 1848 áprilisában az első felelős magyar
kormány megalakulásakor a Pénzügyminisztériumban lett tisztviselő, de nem sokáig
töltötte be az egyik részleg titkári beosztását, mert jelentkezett nemzetornek:
előbb Parendorfban, majd Lipótváron állomásozott egységével. A vereséggel végződött
schwechati csatában bátor magatartásával nemcsak kitüntette magát, hanem Görgey
Artúr segédtisztjévé fogadta, hadnagyi rangban a VII. hadtesthez vezényelte. A
szabadságharc ideje alatt Görgey tábornok mellett „fővezéri titkár és hadsegéd”
volt, gyakran töltött be futárszolgálatot a főezér és a kormány között. Ott volt
a fegyverletételnél, Görgey tábornokkal együtt hadifogságba került, ahonnan megszökött
és Graefenbergen át Drezdába menekült. Annak ellenére, hogy Szászországban nem
fenyegette különösebb veszély, 1849 decemberében már Párizsban élt. Valójában
választás előtt állt: vagy csatlakozik az emigráció valamelyik szárnyához és éli
a hontalanok bizonytalan életét, vagy „polgári foglalkozás” után néz. Haza nem
jöhetett, francia földön a magyar jogi végzettségével állást nem kaphatott. Andrássy
Gyula – 1849-ben Kossuth isztambuli nagykövete, 1867 után miniszterelnök, majd
közös külügyminiszter – mesélte el késobb Chyser Kornélnak, hogy o ajánlotta Duka
Tivadarnak Párizsban, hogy lépjen orvosi pályára, amiben anyagilag is támogatják.
Ezt megfogadta, Türr István társaságában Londonba utazott. Itt a Szent György
Kórház növendékeként kezdte el orvosi tanulmányait. Angliába érkezésekor nem tudott
angolul: az angol fővárosban német tanári állást vállalt egy középiskolában, miközben
tökéletesen megtanult angolul is. Kiváló nyelvtehetség volt, amit késobb bizonyított
a keleti nyelvek gyors elsajátításában is.
Nehéz évek álltak előtte, hiszen
tanult, tanított és megélhetéséről is gondoskodni kellett. Tanára, Joseph Pollock
hamarosan felfigyelt Duka Tivadarra, megtudva „katonai múltját”, apja, Sir Pollock
tábornagy figyelmébe ajánlotta. Így lehetett az, hogy amikor 1853 decemberében
megkapta orvosi diplomáját, kézhez kapta az indiai bengáli hadsereghez szóló orvos
századosi kinevezést is.
Angol katonaorvosi szolgálatot 1853. december 1.
és 1870. április 30. között teljesített, előbb a bengáliai Presidency tábori orvosa,
majd a Gangesz-menti Monghyr egészségügyi főnöke lett. 1866–1870 között Simlában
az alkirály székhelyén, majd 1870-től Darjeelingben műödött. Majdnem 25 évi szolgálat
után leszerelt, visszatért Londonba és ott élt haláláig, a magyar orvostudomány
első számú „követe” lett az angol fovárosban.
A hazai orvostudománnyal és
tudományos élettel soha nem szakadt meg a kapcsolata, sőt – elsősorban Markusovszky
Lajossal való barátsága (együtt szolgáltak Görgey főparancsnokságán) kapcsán –
rendszeres munkatársa lett az Orvosi Hetilapnak, a Gyógyászatnak és több hazai
napilapnak. Az orvosi szaklapoknak küldött írásaiban nemcsak India ősi orvosi
kultúráját ismertette, hanem a trópusi betegségek szakszerű leírását is rendszeresen
megküldte. Rendkívül érdekesek az indiai orvosi kultúrát feldolgozó tanulmányai,
annak élő hagyományát feltáró részei, hiszen az európai orvosi gyakorlatot rendkívül
nagy erőfeszítésekkel lehetett bevezetni. Részben ezen írások nyomán választotta
a Magyar Tudományos Akadémia 1863-ban levelező tagjává, amely elismerést 1864-ben,
elso hazalátogatása alkalmával vehetett át. (Ekkor látogatta meg a klagenfurti
száműzetésében Görgey Artúr tábornokot is.) Duka Tivadar személyes feladatának
tekintette a magyar és az angol, valamint az indiai kapcsolatok építését, ami
nemcsak az orvostudomány, hanem az orientalisztika területére is kiterjedt.
Duka Tivadar javaslatára, illetve közbenjárására lett a Magyar Tudományos Akadémia
levelező tagja Spencer Wells, az ovariotomia kezdeményezője, az orientalista Arthur
Grote, Stephen Atkinson és Rádzsa Rádzsendralála, valamint George Pollock és Ranald
Martin az Orvosegyesület külföldi tagjai. Igen szoros kapcsolatban állt az Orvosegyesülettel,
ahol pesti tartózkodásai idején előadásokat is tartott, melyek közül nevezetessé
vált az 1866-ban a koleráról tartott előadása, amelynek főleg a megelőzéssel kapcsolatos
részét emelte ki a korabeli szaksajtó.
Miután 1877-ben végleg visszatért
Londonba, főleg a magyar medicina angliai, az angol orvostudomány hazai népszerűítését
tekintette feladatának. Ebből kiemelkedik Semmelweis-szel kapcsolatos szakirodalmi
munkássága, amely 1860-ban, a The Lancet című londoni hetilapban történt ismertetéssel
kezdődött. Még az Aetiologia megjelenése előtt tájékoztatta az angol kollegákat
a klórmeszes kézmosás fontosságáról, amit az általa személyesen nem ismert pesti
orvos, Semmelweis Ignác dolgozott ki. Semmelweis halála után továbbra is figyelemmel
kísérte a gyermekágyi láz kórtanával kapcsolatos fejleményeket, így a The Lancet-ben
1865-ben ismertette Bruck Jakabnak Semmelweisről írott munkáját. 1892-ben a londoni
Királyi Orvostársaságban előadást tartott Semmelweisről, neves orvosokat nyert
meg egy felállítandó Semmelweis-szobor ügyének. Egyik szervezője volt a pesti
Semmelweis-szobor nemzetközi adománygyűjtésének, amelynek felavatásán már idős
kora miatt nem vehetett részt.
Élete másik nagy feladata Körösi Csoma Sándor
életének utolsó éveinek felkutatása és nyilvánosság elé tárása volt. Calcuttában
a „foítélőszék” levéltárában személyesen kutatta fel Körösi Csoma Sándorra vonatkozó
iratokat, készített jegyzéket azon hátrahagyott iratokról, amiket a magyar keletutazó
Lasszába utazva hátrahagyott. Ezen láda iratainak jegyzéke az egyetlen hiteles
dokumentum, mivel az iratok később megsemmisültek. A darjeelingi temetőben Duka
személyesen gondozta Körösi Csoma sírját, sőt hosszú ideig az általa letétbe helyezett
pénzalapból gondozták a síremléket. Körösi Csoma Sándor születésének 100. évfordulója
alkalmából ő adta ki az első magyar nyelvű biográfiát, ugyanakkor angolul megjelentette
Körösi Csoma Sándor munkáinak, illetve a vele foglalkozó munkák bibliográfiáját.
Segítségével jutott a Magyar Tudományos Akadémia több Körösi Csoma-relikviához
(könyvek, levelek, emléktárgyak), ő maga pedig háromévenként tartandó orientalista
konferencia megrendezésére tett alapítványt. Pénzügyileg fedezte az akadémián
felállítandó Körösi Csoma-szobrot, amelynek másolatát a Bengal Ázsiai Társaságnak
adták.
1908. május 5-én halt meg az angliai West-Sountbourneban.
IRODALOM
Schachter M.: Dr. Duka Tivadar. Gyógyászat, 1908, 1, 269–370.
Stein A.: Duka Tivadar emlékezete. MTA, Emlékbeszédek, Budapest, 1913.
Semmelweis Orvostörténeti Szaklevéltár. Bp.-i Kir. Orvosegyesület Levéltára. A Semmelweis-emlékbizottság iratai. 1891–1908. Levelezés.
Dr.
Kapronczay Károly
Orvosi Hetilap 2000. 141. 48. 2611-2612.
