Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

csája (orosz szamovártea)

» » » »

Az oroszok a teával 1638-ban ismerkedtek meg a mongolok révén. Ekkor járt Mongóliában Ubra kánnál Sztrakov orosz követ. A kor szokása szerint ajándékot vitt a kánnak, mégpedig cobolybőröket. A kán az általuk nagyra értékelt teából ajándékozott kettőszáz csomaggal a követnek. Sztrakov nem ismerte a teát, így nem akarta elfogadni, végül engedett a mongolok szíves unszolásának. Elmondták neki a teakészítés módját, sőt meg is ízleltették vele. A cári udvarba érve a teát átadta Mihály (első Romanov) cárnak, aki az ajándékot elfogadta. Sztrakov útmutatása szerint elkészítették az italt, amely ízlett a cárnak és környezetének.

Az oroszok, akik régebben mézből készített forró, fűszeres szbityeny-t ittak, megkedvelték az új italt, és megindították a teakereskedelmet. Kiderült, hogy a Kínából karavánokon érkező tea sokkal jobb minőségű, mint a tengeri úton szállított, ezért az orosz kereskedők nemcsak hazájukat látták el teával. Európa országaiban ezt a fajta teát orosz- vagy karavánteának nevezték.

Az első orosz karavánt 1693-ban indították útnak Pekingbe, a Szibériában összevásárolt prémeket cserélték selyemre, porcelánra és teára. A karaván útja Mandzsúrián át vezetett, egészen 1741-ig, amikor is új utat nyitottak Mongólián át, a Góbi-sivatag keleti részét érintve.

Mai közlekedési viszonyaink mellett nehezen elképzelhető, hogy a tea útja Oroszországba több mint egy évig tartott. Ennek megfelelően roppant gondos csomagolást igényelt, a kínaiak sárga papírral és bambuszlevelekkel bélelt nádládákba tették a teát, majd ismét papír, bambuszlevél és nádburkolat következett. A finomabb teák először cin-, vagy faládába kerültek. Az így elkészített ládákat birka, vagy teve szőréből készült nemeztakaróba csomagolták, majd jól lekötözték. A tea a kínai oldalon dzsunkán, lovon és tevén utazott, a kjahtai határon szigorú minőségellenőrzésen, majd vámoláson esett át, ezután folytathatta útját az időjárástól függően szekereken, vagy szánokon. A szibériai és urali utazást nemcsak az emberpróbáló természeti körülmények, hanem az útonállók, szervezett bandák tették viszontagságossá. Az Uralt elhagyva azonban az út könnyű volt már Nyizsnij Novgorodig (különösen 1847-től, a Káma folyón beindított hajózástól kezdve). A Nyizsnij Novgorod-i teavásár minden évben július 5-én kezdődött, és augusztus 25-ig tartott.

A teákat szakértő szemmel vizsgálták, megkóstolták, minőség szerint szortírozták. Az áru nagy része Moszkvába került, itt alakult ki a fő elosztó központ, ahonnan akár Berlinig is eljuthatott a tea. A karavánúton érkezett teát jelentősen megdrágította a hosszú szállítás, többszöri átrakodás, egy pud - 16,38 kg - ára elérhette a hat rubelt is. (A Londonból érkezett tea ára 30-40 kopejka között mozgott ekkor!) Ennek ellenére a kereslet nőttön nőtt, tekintve, hogy minőségét nem befolyásolta kedvezőtlenül a sós, párás tengeri levegő, valamint a hajókon uralkodó kátrányszag. A hosszú utazás sok esetben hasznos is volt: dobozaikban erjedhettek a teák, és úti céljukat már különleges minőséget, ízt kapva érték el.

Oroszországban is gombamód szaporodtak a teakereskedések, a legnagyobb céget 1840-ben Alekszej Gubkin alapította, fényűző üzletei hátterében felvásárló-központok, csomagológyárak álltak. Az orosz kormány oly nagyra értékelte munkáját, hogy a Szent Vlagyimir-rend harmadik fokozatával tüntette ki Gubkint, akinek vállalkozását unokái vitték tovább.

Az orosz tea minőségét szavatolta, hogy a kereskedelem állami felügyelet alatt állt. „Az orosz teát – írja Gömöri Lajos: A magyar ipar és kereskedelem országos albuma című könyv bevezetőjében – még becsesebbé tette az a körülmény, hogy a legkisebb mennyiségű tea is csak hivatalos orosz vámszalaggal ellátott csomagokban vagy fémdobozokban kerülhet forgalomba, ezáltal a tea hamisítása vagy gyengébb minőségűvel való keverése ki van zárva."

A napóleoni háborúkban foganatosított szárazföldi zárlat miatt a tengeren nem érkezhetett gyarmatáru Európába. Ennek következtében megélénkült a szárazföldi behozatal, amely tovább növelte az orosz karavánok fontosságát.

Az orosz teázás (csajepityije, чаепитие) alapja a szamovár (самовар) és a teaeszencia (zavarka, заварка). A teát üvegpohárból (sztakan, стакан) isszák, amelyet füles, fém pohártartó (podsztakannyik, подстаканник) foglal be. A tealevelet teáskannába (csajnyik, заварной чайник) teszik, a szamovár ugyanis nem teafőző, hanem vízforraló. Eredetileg bronzból, sárga- vagy vörösrézből készül, közepén egy cső megy végig, ebben ég a faszén, az alsó része egy urna, amelyből a felforralt vizet egy csapon engedik ki. A belső cső kéményben végződik, amire rá lehet ültetni a teáskannát. Az orosz szamovárgyártás központja 1745 óta Tula, ezért a mondás: „Szamovárt szállít Tulába", annyit tesz: „vizet hord a Dunába."

»

A Popoff Testvérek magyar nyelvű Árjegyzéke így írja le a szamovártea receptjét az 1900-as évek elején:
„A tea elkészítéséhez a legalkalmasabb egy porcelán vagy fayance teáskanna, amelyet előre megmelegítünk. Azután beletesszük a megfelelő mennyiségű tealevelet (minden 2 csészére egy teli kávéskanállal), forró vizet öntünk rá a szamovár csapjából, és körülbelül 5 percig állni hagyjuk. Az így nyert eszenciát a csészékbe töltjük, és forró vízzel felhígitjuk. Az így elkészített tea feltétlenül a felhasznált tea minőségének felel meg."

Több helyen az eszenciát először szalvétával letakarják, majd a szamovár kéményére teszik és öt percig gőzölik, csak ezután töltik a csészékbe. A teát cukorral, citrommal és vodkával ízesítik, de isszák lekvárral is. Néha a tealevelekkel együtt forráznak 3-6 szegfűszeget, kevés fahéjat, reszelt narancs- vagy citromhéjat. Szibéria több helyén a fogak között tartott kockacukron keresztül isszák a teát.

Az oroszok délután és a főétkezések után teáznak, nem közben.

***


Steinert Ágota: A "csáj", az orosz tea

A teaivás szokását Oroszországban valószínűleg az újkor elején ismerték meg, a teát mongol közvetítéssel a kínaiaktól vették át, s így a neve náluk is csáj lett. Feljegyezték, hogy az első teakóstolót 1638 szeptember 20-án tartották a Romanov-ház alapítója, Mihály belső termeiben. Ugyanis ekkor járt Mongóliában Ubra kánnál Sztrakov orosz követ. Az általa vitt értékes cobolybőr ajándékot kívánta a kán a számára legbecsesebb dolog, a tea küldésével viszonozni. Kétszáz bőrrel bevont dobozban így jutott el a tea a cári udvarba, ahol Sztrakov útmutatása szerint elkészítve rendkívül ízlett az uralkodónak és környezetének, s innen terjedt el hamarosan országszerte, palotákban és kunyhókban egyaránt. Elkészítése valóságos ceremóniává fejlődött, noha a társas összejövetelek mellett a mindennapi életnek is részévé vált. Az oroszoknál a tea szinte minden étkezés kelléke, felszolgálása nincs időponthoz kötve, reggeltől estig bármikor szívesen fogadják, de a vendéglátás elképzelhetetlen nélküle. Elkészítéséhez nélkülözhetetlen a szamovár azaz a "magától főző", a lábakon álló, 1-2 literes, mongol eredetű vízmelegítő edény. Többnyire sárgarézből, tombakból, de az előkelőbbek részére ezüstből is készítették. A cári udvarban állítólag volt platinából, ötvösművészeti remekként előállított szamovár is. Ennek az inkább magas, mint széles edénynek a közepén felül és alul nyitott cső ment keresztül. Ezt faszénnel töltötték meg és a légjárást növelendő, a csőre fémkürtőt állítottak. A tűz forrásba hozta az edénybe öntött vizet, amelyet kis csapon keresztül engedtek ki. A Popov testvérek magyar nyelvű árjegyzéke 1914-ből így örökítette meg az elkészítés módját: "A tea elkészítéséhez a legalkalmasabb egy porcelán vagy fayance teáskanna, amelyet előre megmelegítünk. Azután beletesszük a megfelelő mennyiségű tealevelet (minden két csészére egy teli kávéskanállal), forró vizet öntünk rá a szamovárból, és körülbelül öt percig állni hagyjuk. Az eszenciát a csészékbe töltjük, és forró vízzel felhígítjuk. Az így elkészített tea feltétlenül a felhasznált tea minőségének felel meg." Az esszenciát másként is szokásos volt felhasználni: a szamovár kéményére tették, öt percig gőzölték és ezután töltötték a csészékbe. A teasürítmény edénykéjét eleinte szalvétával takarták le, majd fedéllel, amelyet fa- illetve porcelán babával díszítettek. Ebből a babából, illetve annak szoknyájából fejlődött ki később a polgári családoknál használt teáskanna-melegítő.
A teát sokféleképpen ízesítették és ízesítik ma is: cukorral, mézzel, vodkával, rummal, tejjel, tejszínnel, gyömbérrel. A legrégibb orosz szokás szerint a csészébe fél citromszeletet tettek, s erre öntötték rá a teát. A pikáns, savanykás íz fokozta a tea frissítő hatását, s bár a héjában lévő amigdalin némileg kesernyéssé tette, az egészség megőrzése érdekében ezt is elviselték. Szibériában viszont a fogak közé vett kockacukron keresztül szűrve itták a teát.
Az ázsiai nomádok egészen különleges formában fogyasztották. A hulladék hajtásokat, fonnyadó leveleket ökör és birkavér savával összekeverve két kilós, négyszögletes un. téglateát állítottak elő, s ezt használták a távoli sivatagokban mint főzelékkonzervet.
Miután az oroszok megkedvelték a teát, megindították a teakereskedelmet is, melynek központja Nyizenij-Novgorod lett. Hamarosan rájöttek, hogy az milyen jó üzlet, így Európába is kezdtek szállítani. Kiderült az is, hogy a tevekaravánok által hozott tea, mivel kevésbé törődik és az illatát is jobban megtartja, inkább megőrzi minőségét, mint a tengeren szállított áru. Az orosz vagy karaván tea meghódította a nyugati világot is. A napóleoni háborúk idején a tengeri zárlat miatt jelentősége még inkább fokozódott.
Magában Oroszországban is termeltek teát. Az Orosz Gazdasági Tanács 1792-ben kiadványt bocsátott ki a tea meghonosítása érdekében. Az első termesztési kísérleteket a Krím-félszigeten végezték, de kezdetben nem sok sikerrel. Az 1850-es években Szuhumi térségében fordultak első ízben termőre a teaültetvények. Innen azután északabbra is elterjedt. Főleg a grúz éghajlat és talaj bizonyult alkalmasnak a teacserjék számára. A grúz tea az 1900-as párizsi világkiállításon aranyérmet is nyert, világszenzációt okozva. Az első világháború idején megfelelő gondozás hiányában az orosz teaültetvények nagyrészt elpusztultak, a húszas évektől azonban ismét fellendült a termelés Grúziában. 1980-ban a Szovjetunió teatermelésének 95 százalékát ez a terület adta.

A szamovár részei (fentről lefele):
http://home.fazekas.hu/~nagydani/rth/Russian-tea-HOWTO-v2.html
http://www.samovar.holm.ru/slovar_r.htm

csajnyik:
csőrös teáskanna, amiben a teasűrítményt (zavarka) tartják melegen

szitecsko:
fém teaszűrő; a legérdekesebb forma félgömb alakú, a teáskanna csőrébe tűzik, ezen keresztül szűrik le a teasűrítményt

kamforka:
koronához hasonló teáskannatartó a szamovár tetején

dusnyiki:
szellőzőnyílások a szamovár tetején, amelyek egyben a túlnyomástól is védenek, és a rajtuk kiáramló pára melegen tartja a teáskannát

krüska:
zárógyűrű

siski:
két kis kúpocska (szó szerint: fenyőtoboz, ami egyébként a legjobb szamovár fűtőanyag)

truba:
kémény; az alján lévő rácsra helyezték a tüzelőanyagot. (Régen faszénnel, fenyőtobozal tüzeltek és nyírfakéreggel gyújtottak be.)

kran:
csap, ezen engedik ki az edényből a forró vizet

vetka:
a csap fogója, lényegében egy egyszerű, kétállású szelep (szó szerint: ág, gally)

repejok:
díszítőelem a csapon, de egyben mervít is (szószerint: sarkantyútaraj)

sejka:
nyak, amin a víztartály áll, felül kiszélesedő szélén szellőzőlyukak biztosítják az oxigénbevitelt

poddon:
talapzat; általában négyzetformájú alj, négy lábbal

------------------------