Terebess
Ázsia Lexikon
A
B
C
D E F
G H I
J K L
M N O
P Q R
S T U
Ü V
W X Y
Z
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
James Cook
(szül. 1728. okt. 27. Marton-in-Cleveland, Yorkshire, Anglia - megh. 1779. febr. 14. Kealakekua-öböl, Hawaii), brit tengerészkapitány és felfedező; feltárta Kanada tengerpartját és az odavezető tengeri utakat (1759, 1763-67); a Csendes-óceánon át három felfedezőutat vezetett, a Déli-sarkvidék jégmezőihez éppúgy eljutott, mint a Bering-szorosig, felderítette Észak-Amerika partvonalát éppúgy, mint Ausztráliát és Új-Zélandot (1768-71, 1772-75, 1776-79).
Fiatalkora. James Cook, egy Skóciából bevándorolt mezőgazdasági munkás fia még gyermek volt, amikor az apja munkavezető lett az egyik szomszédos községben. Az ifjú James érdeklődő szelleme, tehetsége már korán megmutatkozott, és apjának munkaadója fedezte iskoláztatása költségeit 12 éves koráig. Tízes évei elején azon a farmon élt, ahol apja dolgozott, majd a Whitbytől északra fekvő tengerparti falu egyik vegyeskereskedésében volt inas. Ekkor látott először hajót és tengert. 1746-ban, amikor 18 éves lett, elszegődött inasnak a Whitbyben élő közismert kvéker hajótulajdonoshoz, John Walkerhez, és 21 éves korában már hivatásos tengerészként dolgozott Walker szénszállító barkjain. A masszív felépítéső, tengerálló, 300 és 400 tonnás lassú vitorlás hajókkal főleg az Északi-tengeren közlekedtek. Amikor Whitbyben a hajókat sólyába állították karbantartásra - ezt az inasok és a legénység tagjai végezték a legkeményebb téli hónapokban -, Cook kint lakott a parton, és éjszakánként matematikát tanult. A whitbyi hajók állandóan az Északi-tengeren, veszélyes vizeken dolgoztak, a kevés tájékozódási pontot nyújtó partok mentén. Mindez kiváló gyakorlati felkészülés volt Cook számára: a fiatalembernek, aki itt tanulta a tengerészetet, más tengeren nem kellett félnie.
1752-ben kormányossá léptették elő, majd három évvel később, amikor már nyolc évet töltött el a tengeren, az egyik bark parancsnoki helyét ajánlották fel neki. Ez az előléptetés olyan pályafutást ígért, amellyel a legtöbb tengerész megelégedett volna. Cook azonban önkéntesnek jelentkezett a királyi tengerészethez. Biztos volt abban, hogy a haditengerészetnél érdekesebb és sikeresebb életpálya várhat egy képzett tengerészre, mint az északi-tengeri szénszállító hajókon. Cook magas, jó megjelenéső férfi volt, és csaknem azonnal felkeltette feljebbvalói figyelmét; kitűnő vezetői tulajdonságai révén gyors előmenetelre számíthatott.
Miután tiszthelyettessé és fedélzetmesterré léptették elő - mind a kettő altiszti rang -, 29 éves korában a „Pembroke” nevő hajó kapitányává nevezték ki. A Nagy-Britannia és Franciaország között zajló hétéves háború (1756-63) során a Viscayai-öbölben részt vett egy hadműveletben; itt megbízták egy elfogott hajó parancsnokságával. Ott volt Új-Skóciában Louisburg ostrománál és a Québec ellen végrehajtott sikeres tengeri és szárazföldi támadásban. A Szent Lőrinc-folyam nehezen hajózható szakaszainak felderítésével hozzájárult Wolfe tábornok partraszállásának sikeréhez. Telente a térképészeti ismereteit tökéletesítette Halifaxben. 1763 és 1768 között, miután vége lett a háborúnak, a „Grenville” nevű kétárbocos hajó parancsnokaként végigjárta Új-Fundland (Newfoundland) partjait. Szinte egész évben hajózott, csak télen tartózkodott Angliában, ilyenkor térképein dolgozott. 1766-ban megfigyelt egy napfogyatkozást, és a részletekről tájékoztatta a londoni Royal Societyt - szokatlan volt ez egy altiszttől; Cook ugyanis még mindig csak fedélzetmesteri címet viselt.
Utazások és felfedezések. 1768-ban a Royal Society az admiralitással együttműködve megszervezte az első tudományos expedíciót a Csendes-óceánra, és a még eléggé ismeretlen 40 éves Cookot bízták meg annak vezetésével. Sietve kinevezték hadnaggyá, és egy szerény külsejű, de rendkívül szilárd felépítésű szénszállító hajót bocsátottak rendelkezésére Whitbyből. Az „Endeavour” névre átkeresztelt hajó akkor négyéves volt, súlya mindössze 368 tonna, hossza valamivel kevesebb 30 m-nél. Cook azt a parancsot kapta, hogy vigye el a Royal Society tudósait és segédszemélyzetét Tahitibe, hogy onnan megfigyelhessék a Vénusz bolygó átvonulását a Nap előtt. Ez 1769. június 3-án megtörtént, és utána Cooknak meg kellett találnia a déli földrészt, az úgynevezett Terra Australist (a tudósok érvelése szerint ennek azért kellett léteznie, hogy kiegyensúlyozza az északi félteke tömegét). A tudósok vezetője a 26 éves, gazdag és tehetséges Joseph Banks volt. Őt egy svéd botanikus, Daniel Solander és csillagászok segítették (közéjük sorolták Cookot is). Művészek is kísérték az expedíciót. Cook egy korai hajózási almanachot és réz szextánsokat (csillagászati szögmérőket) vitt magával, de első útján kronométere nem volt.
Tahititól délnyugatra, ahol elődei nyugat és nyugat-északnyugat felé vitorláztak a kedvező széllel, Cook elindult déli irányba, és megtalálta Új-Zélandot, majd a térképen rögzítette a sziget adatait. E nehéz feladat hat hónapot vett igénybe. Ezután ahelyett, hogy a Horn-fokot megkerülve hazaindult volna a nyugati széllel, nyugat felé átszelte a Tasman-tengert, és 1770. április 19-én elérte Ausztrália délkeleti partját. A 3200 km hosszú keleti part mentén észak felé vitorlázott, menet közben felméréseket végzett, és szerencsésen átkelt a queenslandi Nagy-korallzátonyon (Great Barrier Reef) - azóta is azt tartják, hogy ez volt a világ egyik legkockázatosabb hajóútja -, majd áthajózott a Korall-tengeren és a Torres-szoroson. Az egyik éjjel a hajó egy korallnyúlványba ütközött, de ellenállt az ütődésnek, és menetképes maradt. Az „Endeavour” ezután kikötött a közeli queenslandi parton. A sérülést kijavították, majd Cook vezetésével a hajó visszatért Angliába. Rövid időre megállt Bataviában (ma Jakarta), hogy készleteit feltöltse. Legénysége mindaddig feltűnően jó egészségben volt, ám a szárazföldön kapott lázban és vérhasban harmincan meghaltak. Skorbutban viszont senki sem halt meg. (Ezt a betegséget a nem megfelelő élelmezés, a C-vitamin hiánya okozta, és a XVIII. században, a hosszú tengeri utakon részt vevő legénységeket ez tizedelte meg.) Ettől azért menekültek meg, mert Cook nemcsak a tisztaságról és a jó szellőzésről gondoskodott a legénységi körletben, hanem a megfelelő étrendhez is ragaszkodott, például tormát, savanyú káposztát és egyfajta narancskivonatot iktatott az étrendbe. A mód, ahogy matrózainak egészségét megőrizte, közmondásossá tette nevét hajós körökben.
Angliába visszaérkezve parancsnokká léptették elő, és bemutatták III. György királynak. Rövidesen hozzáfogott a következő, még nagyobbra törő út megszervezéséhez. Joseph Banks és tudóstársai expedíciójának sikere megalapozta azt a hasznos elgondolást, hogy tudósok is vegyenek részt a hosszabb tengeri utazáson, (ilyen volt például Charles Darwin útja a „Beagle”, T. H. Huxley útja a „Rattlessnake” hajón és J. D. Hooker részvétele James Ross-szal a Ross-tengeren és az Antarktiszon). Ennek nyomán nemcsak a földrajzi felfedezések, hanem sok egyéb tudományos újdonság iránt is megnőtt az érdeklődés. Az „Endeavour” útján páratlanul gazdag tudományos anyagot gyűjtöttek össze. Ezután Cookot két hajóval küldték el, hogy hajózza körül az Antarktiszt, és hatoljon be a földrészre.
1772 júliusa és 1775 júliusa között Cook, ismét két korábbi whitbyi hajóval, a „Resolution”-nal és az „Adventure” kísérőhajóval olyan vitorlás utat tett meg, amelyet a legnagyszerűbbek közt tartanak számon. A Terra Australisnak nyomát se találta, bár a Déli-sarkvidéken a hetvenedik szélességi körön belül vitorlázott. Viszont sikeresen végrehajtotta az első nyugat-keleti irányú körutat ezen a szélességi fokon, télen feltérképezte Tongát és a Húsvét-szigetet, a Csendes-óceánon felfedezte Új-Kaledóniát, az Atlanti-óceánon pedig a déli Sandwich (más néven Éfaté)-szigeteket és a Dél-Georgia-szigetet. Bebizonyította, hogy a valóságos Terra Australis nem más, mint Ausztrália és Új-Zéland, további földek pedig csak a Déli-sarkvidék jégsorompói mögött, az örök fagy birodalmában létezhetnek. És ismét, legénységének egyetlen tagja sem halt meg skorbutban. Miután hazatért Angliába, végre kinevezték kapitánynak, a Royal Society tagjává választották, és tanulmányáért, amelyben leírta, hogy mit tett a skorbut ellen, a társaság egyik legmagasabb díjával, az arany Copley-éremmel tüntették ki.
A Csendes-óceánnak volt még egy megfejtésre váró titka: létezik-e átjáró az Atlanti- és a Csendes-óceán között, és ez északnyugaton, Kanada és Alaszka körül, vagy északkeleten, Szibéria körül vezet-e. Bár Európából kiindulva már régóta hiába keresték a tengeri átjárót, feltételezték, hogy a Csendes-óceán északi részéről elinduló expedíció esetleg sikeres lehet. Nyilvánvaló volt, hogy Cook lesz az az ember, aki vállalja az átjáró felderítését. 1776 júliusában ismét elindult a „Resolution”-nal és egy másik whitbyi hajóval, a „Discovery”-vel. A keresés sikertelen volt, ugyanis sem északnyugaton, sem északkeleten nem létezett vitorlás hajók számára használható átjáró, az út pedig Cook halálához vezetett. Egy csónak eltulajdonítása körül kitört rövid perpatvarban, Kealakekua mellett, a tengerparton polinéziai bennszülöttek meggyilkolták.
Az utazások miatt Cook viszonylag kevés időt fordíthatott családjára. Bár 1762-ben, 34 éves korában feleségül vette Elizabeth Battst, házaséveiknek több mint felét a tengeren töltötte. Hat gyermekük volt, közülük három csecsemőkorban meghalt. A megmaradó fiúk közül kettő tengerész lett; mind a hárman 1794-ben haltak meg.
Cook tevékenysége nyomán elmélyült a földrajzi felfedezések alapossága, magasabb szintre jutott a navigáció, a térképészet, a tengerészekkel való bánásmód, a kapcsolatteremtés a bennszülöttekkel, akár barátságosak voltak, akár ellenségesek; példát adott arra, hogyan alkalmazható a tudomány a tengereken; eközben békésen, de jobban megváltoztatta a világ térképét, mint bárki más halandó a történelemben.
