Terebess
Ázsia Lexikon
A
B
C
D E F
G H I
J K L
M N O
P Q R
S T U
Ü V
W X Y
Z
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
chinoiserie
XVII–XVIII. századi belsőépítészeti, kertépítési, bútor-, kerámia- és textilművészeti stílusirányzat Nyugat-Európában; a kínai stílusvilág képzeletgazdag feldolgozása. A XVII. század első évtizedeitől az angol, olasz, majd később más nemzetiségű kézművesek is szabadon merítettek a Kínából importált szekrények, porcelánedények és hímzések díszítőelemeiből. A legkorábbi jelentős chinoiserie jellegű enteriőrje Louis Le Vau 1670–71-es Trianon de porcelaine-je (porcelánterme) volt, melyet XIV. Lajos építtetett meg Versailles-ban, de később megsemmisült. A divat gyorsan terjedt. Nem volt olyan udvar, főként Németországban, amelynek ne lett volna meg a maga kínai szobája. Ez a szoba aztán, akárcsak Lajos udvarában, az uralkodó szeretőjének lakosztálya lett (ilyen a Lackkabinett, a Ludwigsburgi kastély, a Württemberg, 1714–22). A chinoiserie-re, mint a barokk és a rokokó stílus kísérőjére, a nagyfokú aranyozás és lakkozás, a kék-fehér színek elterjedt használata (pl. delfti fajansz), az aszimmetrikus formák, a hagyományos perspektíva felbomlása, valamint az orientális alak- és motívumábrázolás jellemzőek. A stílus könnyedsége, aszimmetriája, szeszélyes motívumai a képzőművészetben is éreztették hatásukat. Ez fedezhető fel Antoine Watteau és François Boucher francia művészek festményein is.
A chinoiserie kultusza a kevésbé formális kerttervezést készítette elő Európában. A XVIII. században pagodák és teapavilonok épültek Európa szinte minden parkjában.
Angliában a kínai filozófia európai értelmezése keveredett a fenségesről, romantikusról és „természetes”-ről alkotott angol felfogással, s megszületett az angol vagy az angol-kínai kert Angliában. Sir William Temple alapos tájékozottságot nélkülöző útmutatásai hatottak – On the Garden of Epicurus (Epikurosz kertjéről; 1685) –, a Kínát is megjárt Sir William Chambers későbbi ismertetője – Designs of Chinese Buildings... (Kínai épülettervek...; 1757) – pedig inkább a kontinentális Európában vált közismertté.
Amikor a XIX. században Kína és Kelet-Ázsia vonzerejével más egzotikus ízlésvilágok – a „török”, az egyiptomi, a gótikus és a görög – keltek, a chinoiserie fokozatosan háttérbe szorult. Az 1930-as években, ha csak rövid időre is, de újraéledt a belsőépítészetben.