Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Hálózatok Hinduizmus, jóga India Indonézia, Szingapúr Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Mélyadaptáció Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

chinoiserie

XVII–XVIII. századi belsőépítészeti, kertépítési, bútor-, kerámia- és textilművészeti stílusirányzat Nyugat-Európában; a kínai stílusvilág képzeletgazdag feldolgozása. A XVII. század első évtizedeitől az angol, olasz, majd később más nemzetiségű kézművesek is szabadon merítettek a Kínából importált szekrények, porcelánedények és hímzések díszítőelemeiből. A legkorábbi jelentős chinoiserie jellegű enteriőrje Louis Le Vau 1670–71-es Trianon de porcelaine-je (porcelánterme) volt, melyet XIV. Lajos építtetett meg Versailles-ban, de később megsemmisült. A divat gyorsan terjedt. Nem volt olyan udvar, főként Németországban, amelynek ne lett volna meg a maga kínai szobája. Ez a szoba aztán, akárcsak Lajos udvarában, az uralkodó szeretőjének lakosztálya lett (ilyen a Lackkabinett, a Ludwigsburgi kastély, a Württemberg, 1714–22). A chinoiserie-re, mint a barokk és a rokokó stílus kísérőjére, a nagyfokú aranyozás és lakkozás, a kék-fehér színek elterjedt használata (pl. delfti fajansz), az aszimmetrikus formák, a hagyományos perspektíva felbomlása, valamint az orientális alak- és motívumábrázolás jellemzőek. A stílus könnyedsége, aszimmetriája, szeszélyes motívumai a képzőművészetben is éreztették hatásukat. Ez fedezhető fel Antoine Watteau és François Boucher francia művészek festményein is.

A chinoiserie kultusza a kevésbé formális kerttervezést készítette elő Európában. A XVIII. században pagodák és teapavilonok épültek Európa szinte minden parkjában.

Angliában a kínai filozófia európai értelmezése keveredett a fenségesről, romantikusról és „természetes”-ről alkotott angol felfogással, s megszületett az angol vagy az angol-kínai kert Angliában. Sir William Temple alapos tájékozottságot nélkülöző útmutatásai hatottak – On the Garden of Epicurus (Epikurosz kertjéről; 1685) –, a Kínát is megjárt Sir William Chambers későbbi ismertetője – Designs of Chinese Buildings... (Kínai épülettervek...; 1757) – pedig inkább a kontinentális Európában vált közismertté.

Amikor a XIX. században Kína és Kelet-Ázsia vonzerejével más egzotikus ízlésvilágok – a „török”, az egyiptomi, a gótikus és a görög – keltek, a chinoiserie fokozatosan háttérbe szorult. Az 1930-as években, ha csak rövid időre is, de újraéledt a belsőépítészetben.

 

Vadas József: A chinoiserie