Terebess
Ázsia Lexikon
A
B
C
D E F
G H I
J K L
M N O
P Q R
S T U
Ü V
W X Y
Z
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
A buddhizmus kezdetei Kínában és a taoizmus-buddhizmus vita
A korai taoizmus képe a buddhizmusról
A buddhizmust ritkán említik a korai taoista szövegekben, ahol igen (a Tianshi és a Lingbao hagyományhoz tartozó öt szöveg tíz passzusáról van szó), ott sem pozitív, sem negatív attitűdöt nem árul el a szöveg. Ez azért is furcsa, mivel a taoista szövegekben számos buddhista terminus és koncepció szerepel. Meglepő módon azonban explicit módon sehol sem ítélik el és nem nézik le, mint heterodox vagy a taoizmust veszélyeztető rendszert. Az 5. századi heves buddhista-taoista polémiák semmilyen nyomot nem hagytak a taoista irodalomban. A legfeltűnőbb, visszatérő téma az, hogy a buddhizmus a taoizmussal komplementer viszonyban áll.
A legtöbb információt a huahu (a barbárok megtérítése) elmélettel kapcsolatos szövegekből nyerhetjük. Itt is dominál a komplementaritás, hiszen Laozi mindkét vallás megteremtője. De mivel a buddhizmus a Yin (alávetettség, halál) erőkkel áll kapcsolatban, így a barbárok természetéhez és szokásaihoz lett „igazítva”. Ezen kívül nyugat a fém eleméhez kapcsolódott a kínaiak szemében, ezért az ott élő népek durvák és nélkülözik a megfelelő rítusokat. A Tianshi iratokhoz tartozó „A Három Ég Belső Magyarázatának Könyve” (Santian neijie jing) a buddhizmus eredetével kapcsolatban három különböző hagyományt említ. Az első Fuxi és Nüwa idejében, a második Laozi következő inkarnációjában a Zhou-dinasztia alatt, Kasmírban, a harmadik pedig Laozi tanítványának, Yin Xinek alászállásakor Indiában játszódik.
1. „Fuxi idejében Laozi létrehozta a Három Utat, hogy az isteneket és az embereket tanítsa. Kínában, ahol a Yang erők tiszták és megfelelők voltak, bevezette a Nem-cselekvés Nagy Útját. A külső barbárok 81 területén, ahol a Yin erő volt erős és uralkodó, bevezette Buddha Útját, amely rendkívül szigorú szabályokon alapszik, azért, hogy ezekkel elnyomja a Yin erőket. Chu-ban és Yueben a Yin és a Yang erők egyformák voltak, így ott a Tisztaság és Mértékletesség Nagy Útját vezette be. Azokban az időkben ezt a három utat követték.”
2. „Laozi, második születése után, megundorodva a Zhou-dinasztia hanyatlásától, nyugatra ment, Yin Xi kíséretében. Látván, hogy a nyugati barbárok makacsak és nehezen térnek meg, még nyugatabbra ment, amíg el nem ért Kasmírba. Csodálatos módon egy nagy emberré, Mijiavá változott át, és megtérítette a barbárok királyát. Számára készítette el a 46 000 szóból álló buddhista iratokat, és a király egész országával együtttisztelte és szolgálta őt. Ez a birodalom 40 000 lire fekszik Kínától.”
3. „Amikor már egész Kasmír a Nagy Törvényt követte, Laozi még nyugatabbra ment, amíg el nem ért Indiába, amely Kasmírtól 40 000 lire fekszik. India királyának volt egy Qingmiao (Miao = Májá) nevű ágyasa. Amikor az ágyas napközben elszenderedett, Laozi megparancsolta Yin Xinek, hogy lovagoljon fehér elefánton, majd változzon át sárgarigóvá, repüljön be Qingmiao szájába. Következő év 4. hó 8. napján Yin Xi az ágyas jobb oldalán keresztül megszületett. Amikor a földre esett, felállt, hetet lépett, felemelte jobb kezét és az égre mutatott: „Az égben fenn és a földön alant, csak én vagyok tiszteletreméltó. Mind a három világban csak szenvedés van, mi élvezhető lenne bennük?” Miután megszületett, szorgalmasan gyakorolt, ráeszmélt, hogy mindenütt csak szenvedés található, és Buddhává lett, és így Buddha útja megint [ti. Fuxi idejéhez képest másodszorra] virágozni kezdett.”
A két vallás viszonyáról a következőt módja ugyanez a szöveg:
„A Három Út egy tőből kinövő három ág. Mind a Legmagasabb Lao Úr doktrínái, és habár a tanítások nem egyformák, közös céljuk az igaz Útban gyökerezik. Laozi az élet átalakulásait hangsúlyozza, Sákjamuni pedig a halál változásait. Laozi a Kék Palota Életének feljegyzéseire teszi a hangsúlyt, Sákjamuni pedig a Fekete Lajstrom Halálának Feljegyzéseire. Laozi a bal (Yang) utját, Sákjamuni pedig a jobb (Yin) útját követi. A Bal Átalakulásai a Baloldali palota élet erőit követi, így a test felemelkedik, és repülő halhatatlan lesz belőle. A Jobb Átalakulásai a halál erőket követi, így az ember megsemmisül, hogy újjászülessen.”
Wang Fou: Huahujing (A barbárok megtérítése)
A mű a 4. század óta vita tárgya. Sima Qian (Shiji 63.fej.): „Eltávozott, és senki nem tudja, hogyan végezte.” Egészen korai elképzelés volt, hogy Laozi nyugatra ment és ott szentté vált. Elterjedt volt az a gyakorlat, hogy Laozit minden bölcsek fejévé tették, és Konfuciusz mesterének tekintették. Az a legenda, hogy Laozi nyugaton Buddhának prédikált és maga is Buddhává vált, még a Han-korból származik (Hou Hanshu 60. fej.). Ezeket a forrásokat terjesztette ki a Huahujing (i.sz. 300), amely sokkal agresszívebben hangoztatta Buddha tanításainak taoista (Laozi) gyökereit, a buddhizmus másodlagosságát és a kínai kultúra fensőbbrendűségét. (Ez egyébként pontosan egybeesett a xiongnuk, hunok trónkövetelő politikájával, amely az első alkalom volt a kínai történelemben, hogy egy nem kínai uralkodói család akarja megszerezni Kína fölött az uralkodói pozíciót, így a hunok, és egyben általában a külföldi barbárok, már nem egy érdekes, egzotikus nép volt, hanem egy Kínát fenyegető hatalom.) Wang Fou művének megjelenése után egy buddhista szerzetes, Fa Zu rögtön fellépett ellene.
A „Laozi 81 átváltozásának képei” c. mű Ling Huzhang és Shi Zhijing alkotása. A Bianwei lu szerint „A 81 átváltozásból 50-et Buddhától loptak, húsz pedig csak szóbeszéd. Mindössze egyetlen egy igaz, az, amikor LaoziYin Xinek átadja a Daodejinget.” A taoizmus és a buddhizmus összehasonlításáról pedig így ír: „Konfuciusz és Laozi tanításaikban az Ég törvényét követték, nem mertek az Éggel szembeszállni. Ami Buddha tanításait illeti, azokat maga az Ég követi, és nem mer Buddhával ellenkezni.”
A buddhisták megalkottak egy ellen-huahu elméletet. Ez legelőször a „Dharma gyakorlása tisztaságban és világosságban” szútrában jelent meg. Ez a mű a második részében írja le, hogy Laozi egy bódhiszattva, aki Buddha követőjeként és követeként jött Kínába, Konfuciusszal és Yan Huival együtt. A három bölcs Buddha küldöttei: Kásjapa (Laozi), Mánava (Konfuciusz), Guangjing bódhiszattva (Hui Yan). Miután Laozi misszióját teljesítette, Buddha utasításai szerint visszatért nyugatra.
A Dao kinevetése (Xiaodaolun)
A mű egy taoista ellenes polemikus irat, amelyet Zhen Luan mutatott be az Északi Zhou dinasztia Wu Császárának i.sz. 570-ben. 36 része a taoista kánon szerkezetét hívatott kigúnyolni, a szöveg a taoista mitológia, doktrína, rítus és vallásos gyakorlat megtámadását célozza. A cím a Daodejing 41. fejezetéből származik: „Ha magasrendű ember hall az útról, megragadja és megőrzi; ha közepes képességű ember hall a Dao-ról, megtartja, majd elveszíti; ha alacsonyrendű ember hall a Dao-ról, nem győz nevetni; ha nem nevetne rajta, meg sem érdemelné, hogy Daonak nevezzék.” Sokat idéz taoista szövegekből, majd kimutatja logikátlanságukat és inkonzisztenciájukat egyéb taoista, konfuciánus vagy történeti művel szembesítve őket. Szemben az általános gyakorlattal, hogy a polemizálók közismert szövegekből idéznek, Zhen Luan gyakran hivatkozik speciális ezoterikus forrásokra, összesen 42 szövegre (16 Lingbao, 8 huahu, 6 Tianshi, 2 Baopuzi, 1 Sanhuang).
Wu császár eredeti elképzelései szerint az udvari viták segítségével vagy létre lehet hozni egy több vallás tanításaiból álló egyesítő doktrínát, vagy a viták közben kiderül valamelyik már meglévő vallás fensőbbrendűsége. Számára a kiválasztandó vallásnak feltétlenül kompatibilisnek kellett lennie a konfuciánus kerettel. A Xiaodaolun valójában nem a taoizmus támadása vagy a buddhizmus védelme, hanem a császár azon elképzelésének lerombolására született mű, hogy lehetséges csak kínai elemekből egy egységes ortodox rendszert kialakítani, leginkább tehát a taoizmus univerzalitás-igényét támadja.
Zhen Luan eredetileg matematikus, asztronómus és naptár tudományának jó ismerője volt. Alapvetően konfuciánusnak és az állam szolgájának tekintette magát, nem volt elvakult buddhista, de jobban vonzódott hozzá, mint a taoizmushoz. Körülbelül húsz éves korában részt vett egy „qi harmonizálása” rítuson, de ezt kifejezetten szégyentelennek és erkölcstelennek tartotta. Zhen Luan, természettudományos múltjának megfelelően mutatott rá a taoizmusban mutatkozó hibákra és inkonzisztenciákra.
A középkori viták
A hozzávetőleg az i.sz. 4–7. század között lezajló vita a buddhizmus kínai adaptálódásának folyamatát rögzíti. Kínai részről a leginkább kifogásolt pontok a következők voltak:
1. konfuciánus rendszer (fej leborotválása, család elhagyása, cölibátus, a világi hatalom el nem ismerése, karma, reinkarnáció)
2. kínai etnikai identitás és kulturális fensőbbség (a buddhizmus a barbároktól, barbár nyelven)
3. taoizmus (más közösségi és vallásos szisztéma, különböző a kultikus gyakorlat)
A VITÁK TÍPUSAI ÉS FÁZISAI
1. Az eredetileg ártatlan „barbárok megtérítése” (huahu) teória i.sz. 300-ban egyre agresszívebb lett, megszületett a Huahujing. A buddhista ellenállás egyikformája az ellen-huahu elmélet lett (amely szerint Kásjapa egyenlő Laozivel). A vita változó intenzitással és publicitással egészen a Yuan-kor végéig tartott, amikor is végleg betiltották és a szövegeket elégették.
2. Az 5–6. században, Dél-Kínában lezajló viták a kínai arisztokrácia tagjai közötti formális levél és traktátus váltásban zajlott le. Itt leggyakrabban a buddhizmus barbár volta, az uralkodónak való meghajlás és a lélek halhatatlansága volt a vita tárgya. Ugyanakkor a szangha beillesztése a kínai társadalomba is rendkívüli módon nehéz feladatnak bizonyult, gyakran a buddhisták maguk se tudták megfelelően meghatározni a szangha viszonyát az államhoz. A három vallás egymással való összebékítése (amely majd a Song-korban kerül előtérbe) is itt kezdődik el. Sun Chuo (310–390) a konfuciánus szociális felelősséget, a taoista kontempláció céljait és a buddhizmus megvilágosodás elképzelését egyesítette egy rendszerben. A későbbiekben azonban inkább a különbségek kerültek felszínre, és a viták a filozófiai elméletektől és az elrejtve meglévő egységtől egyre inkább eltávolodva, a vallásos gyakorlat különbségeit kezdték hangsúlyozni.
3. Az Észak-Kínában lezajló viták gyakran voltak hatalmi harcok doktrinális disputákba rejtve. Az északon ekkoriban uralkodó xianbi-hun népet, a tobákat kellett mindkét félnek meggyőzni saját tanításainak a kormányzásban való felhasználhatóságáról, mivel a tobáknak szükségük volt egy olyan működő, integratív szemléletre, amelynek segítségével képesek biztos elméleti és gyakorlati (adminisztratív) alapot biztosítani államuknak. A tobák sámánisztikus múltjuk miatt egyrészt fogékonyak voltak a taoizmus iránt, ugyanakkor a buddhizmus felé is hajlottak, hisz ez lett Közép-Ázsia domináns vallása. A vitákban felhozott érvek közül számosat csak akkor érthetünk, ha figyelembe vesszük, hogy a taoista, illetve buddhista egyház vezetői távolságot akartak tartani a számos zavart okozó messianisztikus, népi buddhizmustól és taoizmustól. „A Dao kinevetése” c. mű is ebben a kontextusban születik meg.
4. A Tang-dinasztia (családneve, Li, megegyezvén Laozi családnevével) a taoizmust preferálta. A taoista Fu Yi és Li Zhongqing a buddhizmus teljes eltörlését szorgalmazták. Shi Falin és egyéb buddhisták természetesen visszavágtak, a taoizmus elméletét és gyakorlatát egyaránt támadó vitairatokban. Wu császárnő (aki a buddhizmus elkötelezett híve volt) trónra lépésekor azonban abbamaradtak. Az ellentétek újra előtérbe kerültek Xuanzong idején, aki megteremtette a taoista ortodoxia császári változatát. A Tang-dinasztia után már csak egyszer lángol fel újra a vita a Yuan-kor idején, amely aztán a taoizmus általános betiltásával és üldözésével végződik.
Kósa Gábor
