Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

bivaly

Az Indus völgyében nagy kultusza volt a szent bivalynak. A todák szent állatként áldozták fel a bivalyt. Pandzsáb lakói, a szikhek, amikor árvíztől tartottak, felajánlásaikat állatáldozat formájában tették meg a folyó istenségének. Amint a folyó áradni kezdett, egy kókuszdiót, egy kis szárított füvet és egy aranygyűrűt ajánlottak fel számára, melyeket jól egymáshoz erősítenek. A felajánlással egyidejűleg egy bivalyt löknek az áradó vízbe. Ha a bivaly megfulladt, az azt jelentette, hogy az isten elfogadta a felajánlásukat, és az árvíztől nem kell félniük. Viszont már az is baljós jel volt, ha az állat sikeresen átúszott a túloldalra, ám ha visszafordult, és ugyanazon az oldalon jött ki a vízből, ahol belökték, akkor biztosak voltak benne, hogy hamarosan kilép a folyó a medréből.
Thai babona szerint nem szabad a növésben lévő bivaly szarvát megérinteni, mert megáll a növekedésben, s nem szabad sem bivalyt, sem tehenet a templom területére beengedni, mert ez bűnnek számít.